Evangélikus Népiskola, 1907

1907 / 5-6. szám - Tárca

Í45

Életkép.

ii.

— Menjünk, kedves tanít úr, oda ama lombos körisfa alá, hol tárgyunkat tovább folytathatjuk.

— Mondhatom, valóban gyönyörű példány, diszére válnék akár- mely százados rengetegnek. Vagy tán úgyis ősrégi erdőség maradványa ?

— Úgy van. Ezeket a halmokat itt körülöttünk még a múlt században is erdőség borította, mely őseimnek kedvenc vadászterülete volt. Oz, szarvas gazdag mennyiségben került itt puskacső elé, akad- néha vadkan is, sőt van a vadászszobában egy hiuzbör, melynek gazdáját ugyancsak ebben az erdőben ejtette el egyik nagyapám

— Ha az most élne, nem ismerne e halmokra, hol az őserdő helyén más éghajlat szülte fák és növények közt gondosan ápolt kavicsos utak kanyorognak s e parkon túl pedig a szél buzakalászt renget s a tengeri selyem hajával játszadozik. A hol ez előtt az anyatermé- szét keze működött korlátlanul, ott most annak munkáját emberi ész kormányozza.

— S ez a föld, mely ezelőtt csak tüzelő anyagot s némi épületfát szolgáltatott, most bőven ontva a búzát húsz-harmincszoros hasz- nzt hajt.

— A költészet ellenben, mely a természet ölén születik s nevel* kedik, a cséplőgép zakatolásától megriadva eltűnt, s vele együtt eltávozott körünkből az a kedélyes vidámság, mely a lélek erőit fejlesztette és ne tagadjuk sok nemes érzelemnek forrása volt.

— Tessék egy szivarra gyújtani tanító úr.

— Köszönöm. Itt a szabadban nem rontjuk vele a tiszta levegőt.

— Nekem is sokszor eszembe ötlött az már, hogy mai társas ösz- sz.í-jöveteleink nélkülözik azt a gondtalan elevenséget, azt a kedélyes hangulatot, melyre még gyermekkoromból is élénken emlékezem. Tapasztalom én is, hogy az emberek ma sokkal komolyabbak, mint az előtt voltak. A társalgás tárgyát rendesen vagy gondterhes üzleti ügyek, vagy indulat háborgató panaszok képezik. És ha mégis nevettető tárgyat óhajtunk, azt vagy keserű utóizü s nem ritkán egyenesen becsületbe vágó ingerkedésekben, vagy frivolitásban és obscoen gondolatkörben keressük. Ilyen volt valóban ez a mai összejövetel is. Egész ebéd alatt és ebéd után nem beszéltünk egyébről, mint csupa oly jelenségekről, melyek társadalmunk romlottságát jellemzik. Es engem az ily társalgás mód felett elkedvetlenít, lehangol. Igazán aligvártam már, hogy vendégeim távozzanak s a tanító úrral egyedül le hessek. Másrészt azonban, ha meggondolom, hogy mennyivel nehezebb ma az élet, mint az előtt volt, nem csudálom, ha mindenki feje anyagi gonddal van tele s minthogy e súlyos gondokat a múzsák szelíd