Evangélikus Népiskola, 1906
1906 / 6-7. szám - Zábrák Dénes: Diebold Károly sírjánál
180 mázott emlékirattal és a magas minisztérium által nyújtott sorokkal. És ha jutalmaztatásod s érdemeidnek elismerő sorozata között, olvasod szeretett bajtársaidnak bizalomteljes ragaszkodását, érdemes tanfelügyelődnek irántad való önzetlen lelkesedését, szeretett gyülekezetednek hozzádvaló hűséges vonzódását, egyházmegyei hatóságoknak meleg hangon ecsetelt elismerését, — tekintsd ezeket hátralevő napjaidban vezércsillagul, mely után haladva légy boldog mind hivatalos működésed, mind pedig kedves családod körében. Élj még soká! soká! Kapi. Bándy János Diebold Károly sírjánál. Kegyelem és békesség tinéktek Istentől, a mi Atyánktól és a mi Urunk Jézus Krisztustól. Amen. Megjöttél tehát, drága halottunk, az idegen földről, a hova ismételten a gyógyulás csalfa reménye vitt, megjöttél pihenni az édes otthon hantjai alatt; visszatértél ismét kedves kis családod, hálás növendékeid, szerető kartársaid, tisztelőid körébe, — óh de mily fájdalmas viszontlátás ez ! . . . beszédes ajkaid megnémultak s nem köszönthetnek minket a szokott bizalmas nyájassággal, barátságos üdvözlésre nem nyújthatod megmerevült kezeidet, meghidegült nemes szived s nem dobog már felénk igaz szeretettel ! A fakadó kikelet virágai között érkeztél haza, mint hervadt levél, mint kidült fa, mely édes gyümölcsöket nem terem többé! és — óh jaj! csupán roskatag porhüvelyedet halmozhatjuk el hálás szeretetünk és nagyrabecsülésünk koszorúival, a te gazdag tálen- tomokkal ékesített szellemed, amelyhez pedig annyi szép és jogosult reményeink fűződtek — elszállt Istenéhez, aki azt beléd lehelte. Itt állunk zokogó ajakkal, sebzett szívvel gyászbaborult lélekkel utolsó nyughelyednél, hogy tiszteletünk, kegyeletünk utolsó adóját emléked iránt lerójjuk s nagy veszteségünket elsirassuk; s elszorult keblünkből feltör a próféta panaszos sóhaja: „Annak okáért mondom: Hagyjatok békét nékem, hadd kesergettem magamat sírással, ne erőltessetek engemet, hogy megvigasztaljatok.“ (Esaiás 22, 4) „Óh, ha valaki az én fejemet vizekké változtathatná és az én szememet könyhullatások- nak kútfejévé, hogy éjjel nappal siratnám az én népem romlását. Jeremiás 9, 1. Gyászoló keresztyén hivek ! Méltán hull szemünkből könyzápor, midőn egy alig jy éves viruló életre borul a halál sötét éjszakája, midőn a virágkorában álló derék férfiút élte delén szólítja el félig bevég- zett munka mezejéről az enyészet angyala. Hogy ne gyászolnánk, mikor a nagyratörő nemes lélek úgy szeretné még a magasságba repülni s dús kincseivel a világot gadagítani, a hazának, az egyháznak, a társadalomnak fáradhatatlan hűséggel tovább szolgálni s az erőtelen test, mint az összetört gépezet megtagadja a szolgálatot s porba hanyatlik! Óh siralom, szívfájdalom! A lelkem hogy ne sírna?!
