Evangélikus Népiskola, 1905

1905 / 1. szám - Mohácsy Lajos: Mit hoz az új esztendő?

2

hogy protestáns népünk a túlságos nagy egyházi terhek miatt roskadozik, e miatt az e terheket okozni látszó egyházban s ennek tisztviselőiben nyűgöt, ellenséget lát, kiket e miatt már nem hogy szeretni, de sok helyen még csak tisztelni sem hajlandó

És mi még sem teszünk semmit sem. Oly közömbösek oly tétlenek vagyunk, mintha nem is mi rólunk lenne szó. Méltán panaszkodik e közöny miatt lapunk m. é. utolsó számában Sass István, a tanítóság érdekeinek e lelkes bajnoka imigyen: »A közöny, a kényelemszeretet,

a fösvénység, az áldott semmittevés élvezete, vegy a jó Isten tudja mi más ok erősebb, mint az ön- és közérdek megvédésére irányuló törekvés«. Igaz. Sajnos, ez hü képe a mi evang. tanítóink magatartásának.

A mig szóval kell bizonykodni a mi bajainkról, — addig mindannyian tudunk valamit mondani. De mihelyt tenni kellene közismert miseriák, bajok orvoslására, — elnémulunk, a sorban hátul állunk s másokat noszogatva másoktól várjuk a cselekvést, bajainknak orvoslását.

Lám most is ilyen közömbösen várja tanítóságunk az általam már egyszer jelzett pusztító veszedelemnek közeledtét: az új népoktatási törvényjavaslatnak a tanítói földek jövedelem-felbecslésére vonatkozó 39. §-ának törvényerőre emelését. Nem tesz semmit. Nem mozog. Az egyesületek nem fújják meg a riadót. Nem törődnek semmivel sem. Pedig a baj nyilván való. S az ellene való védekezésnek egyetlen módja is ismert: tömörülni egy zászló alá, egyesült erővel tenni óvást a szegény falusi tanítók létérdekét oly nagy mértékben veszélyeztető törvénytervezet ellen.

De hát senki sem tesz ellene. Hanem ha majd az új törvény életbe lép és száz meg száz, de sőt ezer és ezer tanító elveszti az eddigi államsegélyt : akkor majd felzúg a panasz, a békétlenség, de már akkor későn lesz. Most kéll tenni, most kell szólni, opponálni, demonstrálni, protestálni!

Hanem persze itt megint fájó igazságot mond Sass István, a midőn a méltatlankodás igy tör ki belőle: »Helyzetünk javítását szeretnénk.

Korpótlókot, fizetés kiegészítést akár hetenként is felvennénk, de hogy egy jobb jövő elérhetéséért annyi áldozatot hozzunk, hogy talán egy félévi korpótlékot, vagy csak annak felét is áldozatul hozzuk az ön- és a közérdek oltárára, ehhez fukarok, kislelküek vagyunk«.

Kemény szavak, de mert egy ev. tanító Írja, ki a helyzetet bizonyára igen jól ismeri, — igaz, fájó vádat tartalmazók. *

*

*

*