Evangélikus Népiskola, 1903

1903 / 1. szám - Egyesületi élet

26 volna-e tanácsos a soproni tanítóképzőt Kőszegre helyezni á t, hol a képezdei tanárok esetleg a leányiskolában is taníthatnának s így e két intézet mintegy kapcsolatban lenne egymással. Részemről azt hiszem, kár volna ezt tenni többféle okból, melyekre most kiterjesz­kedni nem óhajtok. Hiszen ha az ^egyházkerület a képző kibővítésé­nek költségeit fedezni nem tudja, folyamodhatik államsegélyért, melyet semmi esetre sem fognak tőle megtagadni ;*) azonkívül a tervbe vett megkeresésre a város, a megye s az ottani egyházközség is bizonyára járul valamivel hozzá. A képezdei növendékeknek persze legkevésbbé volna ellenvetésük az áthelyezésre nézve Pénzügyi bizottsági elnök tűr jelenti, hogy a soproni épitő-bank bukásával egyházkerületi pénztárunk 4 darab földhitelinézeti részvény erejéig érte csak a veszteség. Persze ez is érzékenyen ér bennünket, de ezer szerencse, hogy a veszteség nem több. Rózsa Kálmán és neje budapesti könyvkiadók ellen a dunán­túli énekeskönyv szerzői jogának bitorlása tárgyában az egyházkerületi ügyészség által a múlt évben beadott keresetet a kerület megnyerte s a perköltségek viselésének terhe mellett a biróság az énekeskönyv­példányokat az illetőtől elkobozta. A gyámoldai jelentésből megtudtuk, hogy annak vagyona jelenleg 226,071 koronát tesz ki. A segélyezések összege a lefolyt évben 37,879 korona volt. Ezt élvezte 140 tanító, 71 lelkész és 12 tanár. A közgyű­lés a gyámoldát, mely különben még mindig nyomasztó anyagi körül­mények között van, melegen ajánlja a hitrokonok támogatásába. A népiskolai bizottság jelentése szerint a kerületben a lefolyt évben 397 rendes és 17 segédtanító. Iskola volt 375. Furcsa, hogy az iskolák száma kevesebb a tanítók számánál, még pedig a segéd (al) tanítókat is hozzávéve 39-el. Hát ezek hol tanítottak ? Kívánatos volna, hogy a kér. népiskolai bizottság ne csak az esperességek statisztikiai adatait dolgozná fel, hanem azoknak tanügyi bizotsági jegyzőkönyveit is, ha másért nem is, legalább a magyarnyelv terjedésének ellenőrzése szem­pontjából, melyet szemmel tartatni a 'kerületnek hazafias kötelessége; de lehetne azokból más egyéb tanulságos anyagot is kihámozni. Az egyházmegyei s egyházkerületi tanítóegyesületi szabályzaton néhány módosítás történt, melyek nagyobbrésze csak jelentéktelen. A fődolog, az elnökkérdés, mely előzőleg a tanítóság között némi elégü- letlenséget szült, akként lett megoldva, hogy: „az egyesület tisztviselői szabadon választatnak*, tehát az elnök is. Ez pedig annyit jelent, hogy az elnök választható az egyesületi tagok sorából, vagy azok során kívül is, tetszés szerint. Itt tehát a szabály­zat az egyesületeknek teljesen szabadkezet enged. És ez szerintem teljesen helyes megoldása a dolognak, melyben mindenki megnyugod­') Építési segély czimén az állam nem ad semmit. Szerk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom