Evangélikus Népiskola, 1903
1903 / 9. szám - Perényi Rezső: Gazdakörök, ifjusági egyesületek
251 túllépi az iskolai korlátokat s a foglalkozása egy oly térre utalja, mely eddig előtte zárva volt. Ez a tér pedig : a néppel való foglalkozás, a néppel való törődés. Életünk s társadalmi berendezésünk azonban megkívánja, hogy mindent rendszerbe kell önteni, mindent biztos alapokra kell fektetni, hogy az maradandó legyen. A ki vetni akar, annak földjének kell lenni, a vállalkozónak bizonyos forgalmi tőkére van szüksége, így : a ki a néppel bizonyos rendszer szerint foglalkozni akar: annak is lényeges eszközökre van szüksége. Erről akarok ez alkalommal megemlékezni. Tapasztalatból tudjuk mindannyian, hogy az egyfoglalkozáshoz tartozók részint közös ügyek megbeszélése, részint művelődés, részint pedig közös érdekeik előmozditása végett társulatokká tömörülnek. Megértették ezt az igazságot réges-régen az iparosok, kereskedők, megértették a különféle klubbok; épen hazánk lakosságának gerincze és zöme: a földmives nép nélkülözte eleddig a társulást. A közszükség, az életviszonyok változása, a földmivelési ágazatok ok- és tervszerű gyakorlása szükségessé tették azt az egyszerű és józan földmivesek között is, hogy az édes anyaföld termő erejének fokozásához ne csak az akadémiát végzett gazdász, ispán tiszttartó és intéző értsenek, hanem értsen ahhoz minden magyar földmives gazda, Ezért jöttek létre a gazdasági ismétlő népiskolák ; ezért életszükséglet s halaszthatatlan tenni való, hogy földmives gazdáinkat sürgős közös érdekeik előmozditása végett gazdakörökben gyűjtsük össze. Azt kérdezheti tőlem bárki is, hogy ki gyűjtse össze ? Az ember eleinte várakozó álláspontra helyezkedik, és nem okvetetlenkedik ott, a hol nem kell, hisz’ amúgy is rögtön kész az előítélet, hogy X. v. Y. feltűnési viszketegből demagógnak csapott fel. Három factor van majd mindenközségben, u. m.; a pap, a tanító s a jegyző. Ezek a nép szellemi vezetői, tanácsadói, bátoritóí, támogatói az élet labyrinthszerü utain. De ha nem jól viselik magukat, ezek lehetnek a nép ostorai s hátramozditói is. Én úgy tapasztaltam, hogy a néppel eleget foglalkozunk, csakhogy — fájdalom — sokszor nem az együgyü, hiszékeny nép javára. Az adóvégrehajtó nagyon is sokat foglalkozik J. gazdával vagy M. zsellérrel. A képviselőjelölt is akkorákat csap a jóképű atyafiak tenyerébe, hogy szinte zajos lesz ettől a sok baráti fogadkozástól — az utcza. Fölösleges talán említeni is, hogy mennyi visszaélést követnek el a lelketlen gabonakereskedők, a kik potom árért, elelkótyavetyélik a friss gabonát, a melynek árából a földadó, útadó, községi pótadó, a párbér, a tanitásdij s tudja a Mindenható — hogy mi minden fedezendő. Hát a faluvégi kurta korcsmárosnak hányszor sikerül becsapni a munkából hazatérő s egy kis ital után epedő — polgártársunkat ? Ismét vannak hazánknak vidékei, a hol megint az uzsorások garázdálkodnak, mely visszaélésekre azonban — hála a Gondviselésnek és köszönet az atyáskodó kormánynak sikerült jog-
