Evangélikus Népiskola, 1903
1903 / 7-8. szám - Kintzler Árpád: A modern nevelés hibái
195 az, mely mesterséges válaszfalakat rombol, é| it, de mely diadalmaskodik vér nélkül örömkönyekkel. (György Aladár). A szeretet képes a nevelésben csodákat művelni, de viszont a szeretet túlhajtása, az anyai rövidlátó majomszeretet, a modern nevelésnek egyik leggyakoribb hibája. Mert hány gyermek van, ki az életbe lépve a saját kárán látja csak be anyja elfogult szeretetének káros következményeit. Mikor egyszer egy fóldmivestől kérdezték, miért van az őszi vetésnek dúsabb termése, mint a tavaszinak, azt felelte - „Mert kemény ifjúsága volt.“ S ez aranyigazság a nevelésben is. Mert a mely anya gyermekét igazán szereti, szereti azzal az elfogulatlan, igazi, tiszta anyai szeretettel, az nem kiméli meg a vesszőtől sem, mert tudja, ha ő nem sújt a rokonczátlan csemetére, ha ő nem képes gyermekétől semmit sem megtagadni, nem képes kérő, könyörgő, esdeklő szavára határozott „nem“-mel felelni, hanem elfogult szereteté- ben minden, még oly hóbortos kívánságát is teljesíti: az élet és a sors vaskeze annál erősebben, annál fájdalmasabban sújt majd az ifjúra, ha megtanítja lemondani sokszoor arról, amit legjobban szeret. S mert az élet csak akkor kezd tanítani, mikor a tanulás már nehezünkre esik, nem volna-e helyesebb, ha a modern anya gyermekét idejekorán megtanítaná a tűrésre és lemondásra. Mivel a rövidlátó szeretet elfogulttá teszi az anyát gyermeke iránt, abban a jóság megtestesülését látja, kinél a pajkosság az ész megnyilatkozása, a fejesség és akaratosság erős jellem előjele; ha nem tanul, s rossz a bizonyítványa, száz meg száz mentséget talál számára, s ha tanítója megbünteti, inkább kész azt igazságtalansággal vádolni, semhogy beismerné, hogy gyermeke hibás. 8 jaj a tanítónak, ha elbátorkodik egy ilyen majomszeretetü anya házához, hogy kedvenczét bepanaszolja ! Hiába iparkodik az elfogult anya előtt nevelési eljárásának helytelenségét bizonyítani: annak kedély ájlapota alig ha lesz ilyenkor alkalmas, hogy jó tanácsokat elfogadjon. S a helyett, hogy gyermekét szigorúbban tartaná, gyakran kettőzött kényeztetéssel és beczézgetéssel akarja a tanító büntetésének keserű emlékét gyermeke leikéből kitörülni. De sokszor ennyivel sem elégedve meg, keserű felháborodásában a gyermek jelenlétében kifakad a tanító ellen, annak minden legkisebb hibáját nagyítva tárja a gyermek elé, igazságtalannak és zsarnoknak mondja, mert gyermekében hibát mert találni. Sokszor áttér még a tanító családi életére és anyagi viszonyaira, múltjára és jelenére is, ami nagyon épületes dolog a kis gyermekekre nézve. De nem is szükséges ennyi, elég egy- egy tréfás, néha akaratlan sokszor meggondolatlan megjegyzés a tanítóra vagy tanítónőre a gyermek előtt, hogy annak tekintélyét végleg aláássa, hogy ez modern nevelésünknek milyen gyakori hibája, azt mindenki, a ki tanítással foglalkozik, nem egyszer tapasztalhatta. S a felháborodott és meggondolatlan anyának nem jut eszébe, mily ártalmas magot hint ezzel gyermeke szívébe. Mert, ha azt akarja, hogy gyermeke későbbi életében az igazi tekintélyeket — tehát saját
