Evangélikus Népiskola, 1903
1903 / 7-8. szám - Kintzler Árpád: A modern nevelés hibái
édes anyját is — szabad elhatározásból és igaz meggyőződésből valóban tisztelje, szükséges, hogy már legzsengébb korában felkeltessék benne a tanítója, azaz első fölebbvalója iránti tisztelet. Ha ezt sok anya, megtenné, nem lenne manapság a fölebbvalók iránti tisztelet oly ritka, s nem találkoznánk 12—15 éves fiúkkal és leányokkal, kik már nem tartják szükségesnek, hogy első tanítóiknak az utczán köszönjenek. Ily fajta felvilágosításokra nagyon alkalmasak a most legújabban a fővárosban is meghonosúlt szülői esték, a mikor a szülők a tanítókkal és iskolával, s annak oly fárasztó és sokszor oly háládatlan, ennek pedig mindig áldásos működésével megismerkedhetnek. Svédországban ás Norvégiában már évek óta vannak nevelő-egyesületek, melyeknek egyedüli czélja, hogy az iskolát a szülői házzal közelebbi viszonyba hozzák és megakadályozzák, hogy a szülők a tanítót és iskolát gyermekeik jelenlétében szidják. Áttérhetünk modern nevelésünknek egy másik, igen veszedelmes hibájára, arra tudniillik, hogy a gyermek mindig a felnőttek társaságában van, s azok meggondolás nélkül tárgyalnak előtte minden városi pletykát, minden szenzácziós újdonságot, nem tudván, vagy nem gondolván meg, hogy a gyermek bizony jobban megérti a nagyokat, mint azok a gyermekeket, ha még úgy szeretik is. Kevés ügyet vetnek ilyenkor gyermekeikre ; jelentéktelennek tartják a tágranyilt kiváncsi gyermekszem tiszta tekintetét, mely még hamisítatlan őszinteséggel néz az életbe, mely most készül előtte feltárulni. S ha a gyermek arra van kárhoztatva — mert a nagyok nem is hiszik, milyen büntetést mérnek ezzel gyermekeikre, és sokan nem is tudják, milyen arczul- ütése a modrn nevelés eme hibája az észszerű nevelésnek — hogy a felnőttek társaságában legyen, anélkül, hogy más mulatságot — könyvet vagy játékot — adnának neki, csoda-e, ha unatkozván figyelni kezd s arra törekszik, hogy minél többet meghalljon és megértsen beszélgetésükből; csoda-e, ha néha naiv, néha talpraesett megjegyzésekkel vonja magára a figyelmet, mely megjegyzés néha csodálkozást kelt, de még többször hahotára fakasztja a társaságot; csoda-e, ha aztán a hallottakat fel is használja, sokszor oly helyen és olyan alkalomkor, mikor a szülőknek nem is igen kellemes. Az ilyen társaságokban a távollevőket sokszor megszólják és rágalmazzák, mig a következő pillanatban, ha az illető véletlenül közéjük lép, örömmel fogadják és a legnagyobb szeretetreméltósággal halmozzák el. Ilyenkor látják és szokják meg a gynrmekek a kétszínűséget és a tettetést. Máskor szépen felöltöztetve és felpiperézve elviszik a gyermeket látogatóba a felnőttek közé, jóságos nénikhez és bácsikhoz, de a hol se gyermek, se gyermekszoba, de még csak játékszer sincsen. Aztán oda ültetik egy gyönyörű bársonyszékbe, honnan egész délután netn szabad felkelnie, nehogy gyermekes szeleburdiságában valami értékes csecsebecsét ledobjon, vagy gyönyörű ruhácskájában kárt tegyen.
