Evangélikus Népiskola, 1903
1903 / 4. szám - Bráder József: A tanító az iskolában és azon kivül
102 a tanító szent feladata, kedves kötelessége. Ez azon pont, a melyben a lelkészt és tanítói hivatal a legszorosabb érintkezésbe jut egymással. Mert míg a lelkész az Isten igéjének hirdetése és a szentségek kiszolgáltatása által Isten országát inkább a felnőttek közt terjeszti, addig a tanító legfőbb feladata, hogy a gyermekeket előkészítse, elméjüket tisztázza és az örök üdv igazságainak felfogására alkalmassá tegye. Röviden; a tanító főfeladata, hogy az egyháznak buzgó híve legyen, a lelkészt egyházépítő tevékenységében támogassa és nemcsak az iskolában hivatalához hű és odaadó munkássága által, hanem nyilvános és magánéletében is az igazi népnevelő élő példája legyen. Hogy a tanító nemes hivatásának minden tekintetben megfelelhessen, szükséges, hogy hivatalát mindenekfelett szeresse; tehát ne legyen béres, a ki csak azon van, hogy földi étetét fentartsa, hogy javakat szerezzen. Nevelhet-e a föld rabja szellemiekért lelkesülő nemzedéket? Ha a tanításnál az a czél, hogy az az örök élet számára teremjen gyümölcsöket, kell, hogy alapja a szentirás legyen. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a tanulók a tanítótól bibliai történeteken, kátén és egyháztörténeten kívül egyebet ne is halljanak. Dehogy! de a reális ismereteknek is a vallás sziiárd alapján kell nyugodniok; ezek is a hit szellemében tanítandók s az isteni félelmet ne korlátozzák, hanem emeljék és szilárdítsák. Mennyire fokozza a vallás-erkölcsi életet p. o. a történelem tanítása akkor, ha az nem csak egyes események száraz elősorolására, harczok és győzelmek változatos feltüntetésére szorítkozik, hanem ha a tanító előadásában arra is utal, hogy a sors intézésében emberi erő hiábavaló, hogy azt egyedül Isten cselekszi, ki a kevélyet megalázza, de az alázatost felmagasztalja. (A római biroda- dalom bukása.) De mi haszonnal hallgatja a növendék a tanító szép, ékes szavait ha azok nem egyszersmind tanúi is ép oly kifogástalan és ékes életnek, mert verba volant, de exempla trahunt. Ismét lelki szeme elé hozom a szives olvasónak a legtökéletesebb tanítót, a ki soha bűnt nem cselekedett és a kinek ^szájában álnokság nem találtatott. A tanító tehát csak akkor fog áldásosán működni, ha nemcsak másoknak prédikál, másoknak osztogat jó tanácsokat, hanem ha maga is gyönyörűségét találja a szavai szerinti életében. És ez az élet magában rejti biztosítékát annak, hogy fáradsága nem lészen hiábavaló; a példás élete által megtermékenyített mag kikelend és gyümölcsöket termend az örök élet számára. Az iskolában^azonban még nem nyer befejezést a tanító működése Ki kell ennek hatnia az iskolán kívül való mindennapi társas életre is. Mert ne higyje senki, hogy a lelkiismeretes és buzgó tanító kedves feladata növendékeinek az iskolából való elbocsátásával már megoldását nyerte. Tevékenységének igen fontos része ott veszi csak kezdetét, a hol oly sokan annak végét vélik már látni: t. i. volt tanítványain