Evangélikus Népiskola, 1903
1903 / 4. szám - Bráder József: A tanító az iskolában és azon kivül
103 való őrködése. Nagyon természetes, hogy ez nem könnyű dolog és nem mindenütt végezhető egyforma könnyűséggel és sikerrel; de hogy szükséges, sőt a legfontosabb feladatok egyike, azt — úgy hiszem — nem fogja senki sem kétségbe vonni. Gondold el csak szives olvasóm mily tapasztalatlan teremtés az ember, ha az iskolapadok porát lerázván magáról, kilép az élet háborgó tengerére. Mennyi kisértés, mennyi csábítás várja ott az ártatlan áldozatot, hogy tátong ott a bűn minden nemének mindent elnyelő örvényei Egy ballépés — és ha nincs, a ki idejekorán visszarántsa e szakadék széléről, lezuhan a bűn fertőjébe. Szemem elő t lebeg a tékozló fiú példája, kinek története bizonyára nagy hatással volt lelkedre. Magam előtt látom, mint hagyja el az apai házat, mint viszi el magával magasztos örökségét: drága hitét, és mint tékozolja el ezt eszeveszett módon, könnyelmű, semmit érő társaságban; mint vesz erőt rajta a bűnös érzékiség és mint sülyed mind mélyebbre, míg végre elmerül a bűn rothasztó, szagot terjesztő levében s csak a színen mutatkozó mind nagyobbodó gyűrűk mutatják, hogy fontos áldozatot rejt magában mélysége. — Példázat ez, melyet közel kétezer évvel ezelőtt mondott el az Üdvözítő, de bizony hányszor valósult már meg azóta és hányszor valósul meg még ma is! — Fennhangon hirdeti ez az őrködés szükségességét. Mily jótékony hatású ennélfogva csak egynéhány szeretetteljes szó, gyengéd intés, a szt. írás eme mondására való figyelmeztetés: „E világ elmúlik és az ő gyönyörűsége ; a ki pedig Isten akaratát cselekszi, örökre megmarad“. (I. Ján. 2.17.) Mindenütt — a mint már emlitém — a tanítványok feletti őrködés nem lehetséges, legalább nem könnyen lehetséges, különösen ott, hol a csábítások a leggyakoriakbak, hol legtöbb alkalom nyílik a a bűnre: a nagy városokban. De annál inkább lehetséges a csendes falvakban, hol a hívek még igaz szeretettel csüngnek egymáson, a hol béke és szeretet az a kapocs, a mely a sziveket összeköti, a hol egy értelem az uralkodó. A ki igazi tanító akar lenni, az imádkozzék — Pál apostol szavaival élve — szüntelen. Mily áldásos a nevelés nehéz munkája akkor, ha ima előzi meg és ima követi. Ismét feltűnik lelki szemeink előtt az Üdvözítő fenséges alakja, a ki prófétai hivatalának megkezdése előtt a magányba a pusztába vonul, hogy csendes, forró imában erőt kitartást szerezzen nemes hivatásához ; ki tanítói hivatalának közepette is minden cselekedete előtt és azt követőleg felemeli szemeit mennyei atyjához, segítségét kéri és hálákat ad. Kívánatos tehát, hogy egy tanító se kezdje gyöuyörű hivatalát ima nélkül és hivataloskodása alatt is folyton imádkozzék. És mennyi áldás fogja koronázni a szüntelen imádkozó tanító fáradságát; megnyugvást fognak növendékei — küzdjenek azok bárhol az élet viharos hullámain — találni azon tudatban és meggyőződésben : kiléptem ugyan az iskolából az éleibe, de hála Istennek, az, a ki tanulásom idején is mindig javamat kereste, még most is imádkozik érettem. Mily megngugtató és boldogító volt a Philippibeliekre
