Evangélikus Népiskola, 1902
1902 / 3. szám - Mohácsy Lajos: A tanítói javadalmak újra becslése
6S nak meg nem felelő becslés mellett vétessék fel az 1893. évi hatósági jegyzőkönyvbe ; ha pedig akaratunk s tiltakozásunk ellenére is felvétetett : ne irtuk volna alá azt a jegyzőkönyvet. Mert ez a jegyzőkönyv az, a mi valósággal megkötötte a mi kezeinket, s lehetetlenné tette azt, hogy tanítóink fizetése a törvény értelmében 800 koronára egé- szíttessék ki. — Hisz a kormány mindenkor azzal vágott vissza : mit akartok, mi jogon kéritek a tanítói fizetés kiegészítését mikor ti ma- gatok ennyire és ennyire becsültétek azt fel. S az állam joggal mondhatta ezt, ott volt a kezei között a lelkész és a tanító aláírásával is ellátott becslési jegyzőköny. E jegyzőkönyben pedig csupa jóhiszeműségből ugyan, de mégis beleegyeztünk abba, hogy a tanítói fizetés meghamisítva szerepeljen. Mert mi történt a tanítói fizetéseknek 1893- ben eszközölt összirásánál ? Az, hogy sok helyen, a legtöbb helyen hamis adatok vétettek fel a becslési jegyzőkönyvbe — és pedig a mi tudtunkkal is. — A járási főszolgabirók u. i. annak idején azt mondták, hogy a tanítói fizetéseket árért kell most faluról- falura felbecsülni, hogy így aztán az állam ennek a becslésnek ez alapján megállapíthassa az illető tanítónak nyugdíj igényét. Más szóval azon hittel becsülték föl a tanítói javadalmat, hogy a felbecslés fogja majd alapját képezni a tanító nyugdijának. Hangsúlyozom, hoyy maguk a főszolgabirák is így fogták fel az ő becslési eljárásuknak a czélját. Már most kérem mi lett ennek az eredménye ? Az, hogy maguk a főszolgabirák is a szegény tanítók iránt érezett csupa jóindulatból, minden áron azon böstörködtek, hogy a tanítói javaimat minél többre állapítsák, becsüljék. Hogy ne! hisz — úgy gondolták —• ez sem nekik, sem a gyülekezetnek kárt nem okoz, pénzbe nem kerül, a tanítónak pedig javára lesz, mert ha sokra becsülik fel a fizetését — sok nyugdija lesz. így aztán, csupa jóindulatból oly iszonyú magasra becsülték annak a szegény tanítónak a fizetését, hogy szinte öröm volt nézni. Holmi széna-szalma, a mi a temető sirdombjairól kerül be a tanító udvarára, összetiporva — olyan summával szerepelt, hogy rajta az egész temetőt meglehetne venni. — S igy lett minden megbecsülve. S ennek még örültünk is; a főbiró épp úgy mint a gyülekezet. Hogy ne, — segítettek a szegény tanítón s özvegyén, árváin ; mert hisz nyilvánvaló, hogy most ezek majd nagy nyugdijat kapnak. Jött aztán a kiábrándulás. Kisült, hogy hát biz az az 1893. évi összeírás nem a nyugdíjigény megállapítása czéljából lett elrendelve. Egészen más volt ennek a czélja ; a tanítói fizetések rendezése ; s ezzel kapcsolatban a tanítói fizetéseknek kiegészítése. — A jóakarat hiszen szép áldást hozott; a főszolgabíróknak* no de meg magának a tanítónak, gyülekezetnek volt rá gondja, hogy a tanítói fizetés minél magasabb fokú legyen, most aztán hiába iparkodtak visz- szaszivni a korábbi becslést, hogy a tanító részére az állampénztárból, fizetés kielégítést eszközölhessenek ki. — A főbírók is, a gyülekezet
