Evangélikus Népiskola, 1902
1902 / 2. szám - Ebenspanger János: A népiskolai vallástanítás módszeres kezelése
50 Mindenek előtt arra a kérdésre kívánok felelni, vájjon a vallástanításnak az összes oktatás keretében didaktikai és methodikai tekitl- tetben külön helyzete legyen, vagy részére a többi tantárgyakra fennálló szabályok szintén érvényesek-e ? Ezt a kérdést azért tartom annyira fontosnak, mivel sokan azt hiszik, hogy a gyermekek a vallásos tananyagból csak tanuljanak, minél többet tanuljanak, akár értik azt, akár nem; majd ha nagyra nőnek, meg fogják érteni. Az illetőknek oktatástani főelve : csak sokat könyv nélkül tanulni!*) Az én véleményem e tekintetben az, hogy a hit- és erkölcstan tantárgyaink sorában első helyen áll ugyan, de hogy az didaktikai és methodikai tekintetben egészen úgy kezelendő, mint> a többi tantárgy. Volt idő, mikor didaktikának és methodikának az iskolában nem igen volt helye. Az egész tanítás gépies betanítás volt, tele tömték a gyermeket értelmetlen vallásos és latin tananyaggal. Hogy a gyermekek azt, amit tanulnak, meg is értik-e, arra bizony nem néztek. Mintha készakarva értelmetlen dolgokkal akarták volna a növendékek fejét tele tömni ? ! Évszázadokon át az volt a szabály ; latinul kel tudni ! az anyanyelv használata meg tilos volt. így megszokták az értelmetlen dolgok gépies elsajátítását! És voltak emberek, voltak szakemberek is, kik ezt helyes eljárásnak nézték! E középkori scholastika még máig is kísért néha iskoláinkban, népiskoláinkban is. S talán leginkább még a vallástanításban. Aki a dologról elfogulatlanéi gondolkodik, belátja, hogy az így nem helyes. Ha a vallástanításnak más czélja nem volna, mint vallásos tan- anyagnak a felhalmozása, akkor hagyján. Fáradságos módon kincset gyüjtenénk, melyet aztán elásunk. De a vallásos tudás nem végczél, hanem csak magasabb czél szolgálatában álló eszköz. E tudásnak jó példával és helyes szoktatással egyetemben az a feladata, hogy a gyermekeket az ismeretekről helyes vallásos érzelmekre és jámbor vallásos cselekedetekre vezessük. Ha minket valaki előttünk ismeretlen nyelven szólít meg, nagyot nézünk. Halljuk ugyan a hangokat; ha kell, utána mondani is próbáljuk. De lelkűnkben nem keltenek azok összhangot. így vagyunk a tanításban olyan tananyaggal, melyet nem értünk s a melyet mégis meg kell tanulnunk. Nem értjük a dolgot s nem érdeklődünk iránta. Azóta, hogy a lélekten tanulmányozása folytán tudjuk, hogy amint házat az okos ember csak biztos alapra épít, úgy az oktatást is a gyermekek lelkében már meglévő ismeretekre kell ráépítenünk, hogy a gyermeki léleknek a tananyagot teljesen felfognia és a már meglévő lélektartalommal összeolvasztania sikerüljön, azóta e didaktikai alap- slvek: az ismeretesről menj az ismeretlenre! a közelről a távolra! a ') Nagyon esudálkoznánk rajta, ha az ilyen nézetitek sokan volnának! Szerk.
