Evangélikus Népiskola, 1902
1902 / 1. szám - Pröhle Henrik: A tiz parancsolat magyarázata. Ötödik parancsolat
20 Luk. 23, 34. Atyám bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekesznek. Bizonyos tekintetben az ötödik parancsolat kiterjed minden élő lényre, tehát az állatokra és 7iovhiyekre is. Isten az állatokat az ember hatalma alá adta; ezért az ember eledelül is használhatja azokat, de kínozni még akkor sem szabad az állatot, ha táplálkozás czél- jából leölik. Nemsokára is használhatja az ember az állatokat, pl. az ökröt, a lovat teherhordásra ; de az állatoknak kegyetlen ütése-verése, túlerőltetése, koplaltatása ellenkezik a keresztyén szeretettel és vétek. A kártékony állatokat pusztítani szabad, de kínozni még ezeket sem. A fák sértegetése, mindennemű durvaság (vandalismus) a természettel szemben az ötödik parancsolat alá tartozik, s bizonyára nemcsak elszomorító, hanem büntetésre méltó dolog is. Jól jegyezze meg ezt magának mindenki ! (Állatkínzás, madárfészkek leszedése, fák sértegetése, fü és virágok czéltalan, durva pusztítása). II, Miután a tilalommal megismerkedtünk, lássuk: mit parancsol az otodikp arancsvlat’l A magyarázat szerint azt parancsolja, hogy felebarátunknak „minden testi szükségében segítségére legyünk“. Testi sz.ükség alatt értjük a külömbözŐ bajokat, a milyenek : kárvallás, veszteség, elemi csapások (tűz, árvíz, jég); nagy szegénység, betegség stb. Bármily bajban látjuk felebarátunkat, ha módunkban van, szent kötelességünk rajta segíteni. De épen az a baj, hogy sokszor azzal mentegetik magukat az emberek, hogy nincs módjukban segíteni ; pedig ez igen sokszor csak kifogás. Lássunk egy példát! Egy ember ment alá Jéruzsálembö! Jerikóba. A rablók megtámadták, mindenéből kifosztották és félholtan hagyták az útszélen. Itt elég nagy volt a szükség, (A nagy veszteség, egyedül a rideg magányban, tehetetlenül, vérző sebekkel, éhen, szomjan). Arra megy egy pap, Ennek tudnia kellett volna kötelességét. De, bár látta a nyomorúlt embert, nem segített rajta, hanem tovább ment. Arra ment egy levita. Ez meg is nézte ; de szintén tovább ment. Mindkettőnek módjában lett volna segíteni a nyomorulton, de nem tették. Ezzel mindkettő bűnt követett el j mert miattuk elpusztulhatott volna szegény felebarátjuk. így mulasztásukkal vétkeztek. Ne feledjük tehát, hogy a jónak elmulasztása épen olyan bűn, mint a rossznak elkövetése. Azok a rablók kifosztották és félholtra verték azt az utast : a pap és a levita malasztásukkal a rablók és gyilkosok segítőivé lettek. Jak. 4, 17. A ki tudna jót cselekedni, és nem cselekszi, az olyan ember bűnös. A pap meg a levita taián azt gondolta : „Miért segítenék épen én ?“ így gondolkodott Kain is, midőn azt mondta : „Avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának?“ Talán azt is gondolták: „Én nem értek a sebesültek ápolásához“. Bizonyára féltek is; hátha még a közelben vannak a rablók. Ha valaki látta volna őket, talán segítettek volna embertársukon ; de arra nem gondoltak, hogy Isten mindenütt
