Evangélikus Népiskola, 1902
1902 / 1. szám - Pröhle Henrik: A tiz parancsolat magyarázata. Ötödik parancsolat
21 látja őket és számon kéri minden mulasztásukat. Nagy a száma azoknak a keresztyéneknek, a kik a példázatbeli paphoz és levitához hasonlítanak. Vizsgáld meg magadat ! — Egészen máskép jár el a sama- ritánus, a ki épen arra vetődik (Isten intézkedése következtében). Ez megkönyörül bajban levő embertársán. Oda megy, bekötözi sebeit, olajat és bort tölt azokba. Nem gondol a veszedelemre, mely őt is érhetné. Nem kérdi, látja-é valaki vagy nem; mert nem az emberekért teszi amit tesz, hanem tiszta könyörületességből. Nem sokalja a fáradságot : barmára teszi, elviszi a vendégfogadó házhoz, ott is gondozza, s midőn tovább utazik, a gazdát kéri fel a beteg ápolására s Ígéri, hogy amit rákölt, megtéríti : Ez a samaritanus megtette kötelességét : segített felebarátján. Nem kérdezte azt sem, hogy ki az és honnan jő, mi a név.*, micsoda nemzetségből való, csak azt kérte, hogy segítségre szorul és — segített. Hasonló helyzetbe mi is kerülünk akárhányszor. Ha nem akadunk is útközben félholt emberre, a kit a vablók kifosztottak, számtalanszor látunk olyanokat, a kik segítségünkre szorulnak. Ilyenkor tegyük meg mi is, a mi tőlünk telik. Igyekezzünk megmenteni, a ki veszélyben forog, fölsegíteni a ki elesett, táplálni, az éhezőt, vigasztalni a bánkódót. .Sokszor a vigasztaló szó nagyobb jótétemény felebarátunkra, mint bármi adomány. A samaritánusi szeretet gzakorlásához csak érző sziv kell. A kiben ez megvan, az mindig megtalálja a módját a segítségnek ; a kiből ez hiányzik, annak lehet bármily nagy vagyona és jó alkalma felebarátján segíteni, nem tesz semmit; mert a nyomorúság láttára hideg és kemény marad mint a kő. Az ilyen embert önzőnek mondják. Az önző mindig csak a maga hasznára gondol. Az önzés ellen küzdenür.k kell ; mert tönkre teszi a boldogságot. A hol az önzés uralkodik, ott örökös ellentét és viszály van : a gazdag megveti a szegényt, a szegény viszont gyűlölettel gondol a gazdagra. Pedig gazdagság és szegénység Istentől van ; gazdag és szegény testvérek, a kik egymásra vannak utalva. Erre különösen Jézus Krisztus tanított meg bennünket. Azért ahol az emberek Ő benne igazán hisznek, olt szívesen gondoskodnak a szegényekről, betegekről, siketnémákról, vakokról stb. Ilyenek számára jótékony itézeteket állítanak, és minden igaz keresztyén ember szent kötelességének tartja, hogy ilyen jótékony intézetek fentartásához erejéhez képest hozzájáruljon. Egy embernek ritkán van annyija, hogy egymaga agy jótékony intézetet felállíthatna és fentarthatna, de ha sokan kezet fognak egymással és összeadják adományaikat, sikerül, a mit egy ember nem tehetne meg. (Gyámintézet, budapesti prot. árvaház, siketnémák intézete.) Ha csak néhány fillér is, a mivel hozzájárulhatunk, csak jó lélekkel adjuk és ne feledjük, hogy sok kicsiny sokra megy s a folyó is cseppekből áll; de a sok csepp együtt véve malmokat hajt és hajókat szállít tova. Tehát külön-külön is gyakoroljuk a jótékonyságot, a hol alkalmunk
