Evangélikus Népiskola, 1902
1902 / 1. szám - x–y: Mi lesz tehát az orsz. ág. hitv. evang. tanítóegyesületből?
9 biztató s mély aggodalommal tölti el mindazokat, kik az evang, tanítóság prestigéjét, jövőjét és boldogulását igazán szivükön viselik; kik azt hitték, hogy a csecsemő a leggondosabb s legodaadóbb dada kezei közé került, kinek gondozása, ápolása alatt az életerős ifjúvá s idővel az élet iskolájában sokatigérő, tevékeny s tekintélyes férfiúvá fog kifejlődni. Erre azonban a nyert jelentés alapján, legalább egyelőre, vajmi kevés kilátás lehet, minthogy maga a dada azon meggyőződésben van, hogy a csecsemő nem életképes, mert erőteljes mellhangok helyett csak elhaló, nyöszörgésszerü annak jelentkezése és szánandó az élete. Pedig hát a keresztelésnél és „paszitánál“ ugyancsak lett dicsér- getve, hogy mily életerős és sokat Ígérő az új honpolgár s valameny- nyien kecsegtető, szép jövőt jósoltunk neki. S ime mivé lett ?! Akkor az életképesség minden jelei örvendetes módon mutatkoztak nála. S most ? Már csak nyöszörögni képes ! Bárki beláthatja, hogy itt valami hiba van, valami hibának kellett történni, mert különben az a szegény és oly sokat Ígérő csecsemő, tán nem jutott volna ennyire. De hát mi a hiba ? Hol a hiba? S lehet-e még azon segíteni ? Én azt hiszem még lehet! Nem tudom másnál hogyan van, de nálam a legkomolyabb dolgoknál is sokszor a két véglet érintkezik, hogy úgy mondjam, a tragikum a komikummal. Most is egy komikus eset jut önkéntelenül eszembe, midőn egy szülő csecsemője számára dadát óhajtott fogadni s a jelentkező dadától azon kérdésére, hogy tud-e jól gyermekkel bánni, azt a választ kapta: „Hogyne! Az én kezem alatt rövid idő alatt már három gyermek halt meg!“ Nem akar ez czélzás lenni, mert nem találna; se viccz, mert annak meg rossz, hanem csak egy a sötétből kibontakozó képnek halvány rajzolata. Mert lehet, hogy a mi csecsemőnk időtlenségét, valamely önmagétól keletkezett belső nyavalya idézte elő. De nem az a főkérdés, hogyan keletkezett a baj, hanem az, hogy mi és hol van a tulajdonképeni baj s hogy tudunk-e, akarunk-e a bajon segíteni s így a kisdedet talpra állítani; vagy pedig, hogy elpusztulni engedjük azt. A központi bizottság, e lapok múlt évi 4. számában közlött jelentésében a baj okát, a mint az abból kivehető, abban találja, hogy legalább ez idő szerint, az ügy iránt az ev. tanítóság részéről „a megkivántató lelkesedésnek úgy szólván semmi nyomát sem tapasztalja“. Hát bajnak biz ez elég baj, de erre el kellett készülve lennünk ; mert hisz tudjuk, hogy valamint az embernél, úgy az intézmények életében is, a csecsemő korban nem ritkán szokott baj előfordulni, különösen a fogzás idejében. Ilyenkor különféle bajok egyszerre és csoportosan is mutatkoznak. De a gondozóknak tudniok kell, hogy ezek
