Evangélikus Népiskola, 1901

1901 / 11. szám - Névtelen

324

a közművelődés épít iskolákat, az iskolák előmozdítják a közművelődést ! — — — ...

Ugyanez alkalommal másutt is megfordultunk. A Bakonyban, a szép Czuha völgyön át. Ki merte volna még álmodni is, hogy sürü Bakony közepében, Csesznek vára szomszédságában magas meredek sziklák között és alatt, vasút járogasson! Még pedig milyen vasút! A legszebb, legregényesebb, ha nem is az országban, de Dunántúl vidékén — bizony!

Hanem a Bakony ugyan nem sűrű már! A szép szálas erdők helyén, melyekben imádkozásra gerjedt a lélek, most silány dombok, kopár sziklák vannak ! A fapusztító kéz szomorít tanúi.

— A palotai ut e g y i k szélén szép sudaras fasor nevekedett az óta.

„Az óta“! Hej! szomorú históriája van ennek a fasornak!

Sifel András biró uram kemény ember volt egykoriban. Még az apját is megbüntette, mikor a korcsmán rendetlenkedett.

— Becsukatom keedet.

— Különb ember vagyok mint te, replikázott az öreg — mer nekem biró fiam van, neked meg nincs.

De azért csak becsukták a biró uram apját . . .

Sifel András biró uram beültette a palotai ut mind a két szélét fával, ha jól tartom gyümölcsfával, a szántóföldek mentén, egész a Cso- jános hegyig. Azon túl már az erdő kezdődött.

A falu végén magas fekete táblára ki volt Írva jó öreg fehér betűkkel, hogy: a ki a fákat bántja, azt 10 p. forintra büntetik.

Sifel András uram kemény ember volt, 48-ban a nemzetőrök hadnagya is volt; de azért nem tudta megvédeni az ültette fáit az utszélen. Rövid időn eltűntek onnan, mintha ott se lettek volna. Csak egy maradt meg árva hírmondónak, ott a Csojános alján. Egy szomorkodó megyfa. Az is azért maradt meg, mert egy vízmosás választotta el az úttól.

A Kismihápéter Peti egyik legderekabb legény volt a faluban. Nem is engedett ám senkinek semm ben. Első kaszás a réten, elsőtán- czos a lakodalmakban, első favágó; — olyan hidasokat senki se állított a palotai vásárra, mint ő. Bizonyosan feleségül is a falu első leányát veszi. De nem úgy lön. — —

Favágni mentek az erdőre úgy advent közepe felé.

— Látom uj fejszéd van Peti öcsém, de aztán van-e óján éles, mint amijen fényes?

— Má hogy ne vóna, mikor magam köszörültem. Tudom istenem, hogy vágnék két csapásra nyomórudat a keetek kocsijára.

— Nehezen hiszem én azt.

— No hát ne higyje keed, majd megmutatom.

Azzal neki'durálta magát, átugrott a vízmosáson, kettőt vágott a magános megyfa tövére. Az elkezdett hajolni előbb lassan, azután mind- sebesebben kidőlt az árok fenekére.