Evangélikus Népiskola, 1901
1901 / 3. szám - Vas-por
78 elhallgatnak a fiúk, csak leányok énekelnek ; más intésre viszont elül a leányok hangja, csak a fiúk viszik tovább; ismét egy intés — tutti stb. Persze, hogy torokszakodtából mondják f. f. f. Mint a szép hives patakra. — Téged látván kies reggel; ellenben p. p. p. Erős vár a mi Istenünk; ha e világ mind ördög volna. — Szép volt az nagyon! az emberek szeme szája elállott ilyen mesterségen. Czifraságra nézve vetekedett a beszperémi szűrrel ; de Ízlésre nézve már nem. Most? — Hát tisztelet becsület annak, a kit illet .... úgy ve- szem észre, hogy most a magasabb művészet uralkodik. Tessék-lássék kedvéért betaníttatik a vizsgára egynéhány dallam (a szöveget fel kell keresni az énekes könyvben) még pedig két hangon! Pászol avagy nem a második hang az elsőhöz, — az nem lényeges. Elég az hozzá, meg van a nagy művészet és —- ámulat — a vizsgán. Vizsga után pedig — nem tudnak elénekelni egyetlen egy egyházi éneket sem — egyesben, nem hogy énekelni vágyó gyülekezetét tudnának vezetni. Hát ennyire — haladtunk! Sok féle vidékről összegyűlt tanítványaim között azt tapasztalom, hogy a német gyülekezetből valók jártasabbak az egyházi éneklésben, mint a magyarok. Pedig éppen a magyart kellene éneklésre tanítani ; mert nem tud. Miért énekel olyan fülbemászó hangon a legutolsó olasz malterkeverő is ? miért énekel elég szépen a német arató ? A magyar, ha énekel, akkor — ordít, száraz, kopott hangon. És pedig nemcsak a kálvinistája a kit zsoltárainak nyers ereje arra szoktat, hogy hangját ereszsze, — hanem valamennyije. Igazán, — több gondot kellene fordítanunk az énektanításra. De ime ! egy kis örvendetes hajnali szózat. Dicséretes kezdet. A soproni alsó esperesség harmadévi jegyzőkönyvében azt a rövid indítványt olvastam, hogy a népiskolákban gyakorolják a tanulókat a „solo éneklésben“. — Hm! szép volna! jó volna! ha vóna nem vóna . . . . De lám ! a tavali jkónyvben meg azt olvasom az iskolavizsgálók jelentéséből hogy: solo éneklésben a beledi és farádi felső osztály kiváló. — Hohó! Éljen!! Ezek az urak úgy látszik komolyan veszik a dolgot. Talán még lesz is belőle valami! Egyik elkezdi a másik folytatja, — és ismét lesznek jó énekes híveink, mint voltak a múlt időben; és ismét megszólal az Istent dicsérő, lélekemelő zöngedezés a templomon kívül is. Buzgó Főpásztorunk úgy tudom egyházlátogatásai alkalmával mindenütt megsürgeti a házi istenitiszteletek tartását — Igen fontos dolog! Szív nemesítése, lélek tisztítása, bánat oszlatása, öröm megszentelése, férfiak esténkint otthon marasztalása. — De még a nazarenus áfium ellen való orvosság is. — Saját fegyverével legkönnyebb meggyőzni az ellenséget. Az ám! de hát milyen is, hogyan is legyen az a házi istenitisztelet? Hiszen hirét se hallottuk 1 . . Próbáljuk. Vedd elő gyerek azt az imádságos könyvet; én már nem látok este olvasni! — A gyerek
