Evangélikus Népiskola, 1901
1901 / 6-7. szám - Kapi Béla: Pethes János »Gyermekpsychologiá«-járól
182 az elmagyarázottat, a főgondolatokat Írja fel a táblára, s hasson oda, hogy a tanulás ne részenként, hanem egészben történjék. A nyelv a belvilág látható és hallható kifejezése. A gyermek nyelve kezdetben a fejlődés alacsony fokán indulatokból, mozgásokból, tagolatlan, értelem nélküli hangokból áll, s csak lassanként fejlődik értelmes, tagolt nyelvvé. A beszélés első lépcsője az utánzás, még pedig először nem érti a jelentését, később azonban értelmes utánzássá lesz. Jellemző az a rokonság, mit a gyermekek és a művelődés gyermekkorát élő népek nyelve között találunk. Mindkettőnél az ajak- és nyelvhangok a tulnyomóak, s ezenfelül gyakoriak a szóismétlés, s a jelbeszéd. A beszédbeli fogyatkozás az idegrendszerre vezethető vissza; még pedig vagy benyomási, vagy központi zavarok okozzák. A gyermeklélektant annyiban érdekli ez a kérdés, mert a beteg emberek nyelve s a gyermekek nyelve rokonságot mutat, s mert gyeme- keknél is előfordul. — Különösen gyakori az ú. n. dadogás, mely nem örökölhető ugyan, de igenis ragadós. — És ebben már benne van a nevelés eszköze, melylyel ellene védekezhetik. A beszélésre való képesség veleszületett a gyermekkel, s így képes volna magától a beszélést megtanulni. Érdekesek erre vonatkozólag Halle és dr. Hun példái. A tanító kötelessége arra ügyelni, hogy a gyermek minden hangot ki tudjon ejteni. Meg kell figyelnie, nem hajlik-e a dadogásra, és ha igen, ekkor lassú-vontatott olvasással, a helyes lélegzet- vétel betanításával kell e hibájáról leszoktatni. Az értelmi fejlődés egy magasabb foka a fogalom. Tulajdonképen nem egyéb, mint a képzet lényeges ismertető jeleinek összefoglalása. A fogalom jelképei a szavak. A nevelésnek arra kell törekednie, hogy a fogalomnak meg legyen a maga helyes jelképe. A legelső kérdés, mit a tanítónak fel kell vetnie : érti-e a gyermek a szavakat? tudja-e, hogy micsoda fogalmak felelnek meg neki a valóságban ? A nyelv és a fogalom ismerete teszi lehetővé a kimondott Ítéletet. Ennek tulajdoképeni alkotó-tényezői : az érzet és az emlékezeti kép, tehát a gyermeknek tágabb értelemben vett Ítélete lehet a beszélés előtt is. — Először az állító, később a tagadó Ítélet lép föl. Az értelem ezen foka a kérdezősködésben nyilatkozik meg. „Mi?“ — a legelső kérdés, „miért?“ a legutolsó. A gyermek Ítéletei természetesen gyakran tévesek, s mindig egyoldalúak. A gyermek- lélektannak ez a tapasztalása jelöli ki a nevelésnek ide vonatkozó feladatát. Erősítsük a g}7ermek megfigyelési képességét, irányozzuk azt a dolgok egészére, különösen pedig a jellemző fővonásokra. Neveljük önállóságra, hogy ítéletét szabadon kimondja, de egyszersmind neveljük úgy, hogy a felnőttek véleményét mindenkor tiszteletben tartsa.
