Evangélikus Népiskola, 1901
1901 / 6-7. szám - Kapi Béla: Pethes János »Gyermekpsychologiá«-járól
17t tanító testületek bizalom vagy bizalmatlanság szavazására a papi testület iránt, hanem a testvéri szeretet önként kérne magának helyet a szivekben! Egy hírlapi közleményben Dánia közoktatásügyi viszonyairól olvasván, arozomba szökött a vér és szégyenlettem magamat, ehhez képest a mi viszonyaink felett. Pedig mi is lehetnénk ám ép oly testvéries helyzetben papok és tanítók, mint a dánok, — csupán egy kis jó akarat kell hozzá. Lássuk azonban, mit mond a nevezett czikk : »Dániában szoros kölcsönhatásban van egymással az egyház és iskola. Papok és tanítók keresik az egymással való érintkezést és a mindkét részről kifejlett élénk hivatás érzet mellett nem nehéz megtalálniok az érintkezési pontokat az elérendő közös czélban : a nép nevelésében, tudásának gyarapításában, erkölcseinek nemesbítésében. A papok sűrűén jelennek meg a tanító egyesületek gyűlésein, részt vesznek a tárgyalásokon, és — hogy többet ne mondjak, — a mit más tanítógyüléseken szóba hozni is vétek számba megy, — a papok és tanítók itt világítják meg és jutnak megállapodásra a hitoktatásnál követendő okos, módszeres eljárásra és a készítendő új hittani tankönyvek anyagának megfelelő egybeállítására és feldolgozására nézve“. Nem követendő példa-e ez! Édes hazánk a haladás zászlóját fennen lobogtatja közel 35 év óta, mely zászlóra fel van Írva elsősorban a közoktatásügye. Harczolunk is érte és pedig már igen szép eredménynyel. — Legszebb, legmaradandóbb leszen pedig az eredmény akkor, ha itt is, mint Dániában papok és tanítók kezet fogva és egymást nem kicsinyéivé, — közös erővel áldoznak azon szent eszmének, melynek neve: egyházias és hazafias népnevelés. Hogy pedig ez létesüljön ismételten azt kiáltom; „Legközelebbi gyűléseinken egyesült erővel előre!“ Bándy János, év. tanító. Petlies János: »Gyermekpsjrcliologiá«-járól. Az, ki a XIX-ik század nevelésének történetét megírja, határvonalat fog húzni az 50-es éveknél, s az új fejezet cziméűl ezt Írja fel: a psychologiai nevelés. Mert a paedagogia és psychologia ebben a században szoros viszonyba lépett egymással. Jóllehet a rég múlt idők gondolkodói előtt is élt mint sejtelem ez a viszony, de erőteljes tudattá csak a XIX-ik század közepe óta lett, hogy a paedagogiának alapra van szüksége, oly alapra, mely lényegével, rendeltetésével megegyezik. Palmer, — a németek vallásos szellemű paedagogusa mondja, hogy a neveléstudomány nem létezhetik szilárd alap nélkül; — s reá mutat az antropológiára, mely tárgyával megismerteti, s lényegét meghatározza. Ha a psychologiának jelenkori fejlődését figyelembe vesszük,
