Evangélikus Népiskola, 1900
1900 / 3. szám - Tárcza
82 Bár gyöngybe foglalnám is nevetek'', Atyám s fogyó testvéreim nevét: Koldus maradnék együtt veletek, Ha rátok nem szórnám lelkem hevét. Kincs halmazánál, mondd, nem többet ér-e A szeretet, a hála s kegyelet? Csordulj ki szív! Áldás atyánk fejére! Nyiljék virág a porladók felett! Sántha Károly. A reformatio és a nemzeti szellem. A mint az egyes ember méltán kívánhatja, hogy a társadalomban azt az állást foglalja el, mely az ő sajátos természetének megfelel s kifejthesse a benne rejlő istenadta tehetségeket, ép úgy az egyes nemzetek is jogosan követelnek nemzeti sajátosságuk épentartásával e sajátosságuknak megfelelő munkatért az államok világtársadalmában. A társadalom csak akkor boldogúl, ha az egyes ember nem vész el benne az emberiség csak úgy haladhat tova a fejlődés utján, ha a nemzetek megőrzik nemzetiségüket. Korlátolt, véges szellemű az ember! Hisz igaz! szeretettel szorítunk kezet felebarátunkkal bármily nemzetiségű legyen is az, fájdalma felébreszti részvétünkét, örömében mi is osztozunk. De természetünkben -gyökérezik, hogy honfitársunk felé forróbban tárjuk karjainkat, hogy első sorban szükebb hazánk érdeke az, melyet szivünkön viselünk. Isten oltotta ez érzést szivünkbe s a Jeruzsálemet megsirató Jézus példája szentesíti. Ezt a honfitársak iránt való forróbb szeretetet, a nemzet múltján, jövőjén s minden életnyilvánulásán kegyelettel csünggő érdeklődést, egy szóval a nemzeti szellemet megtaláljuk úgy szólván minden népnél, a mi legnagyobb bizonyítéka annak, hogy ez az emberi természetben gyökerezik s mint minden természeti indulat, erős, hatalmas, az emberiség történetének kiválóan fontos tényezője. E tényezőt nem szabad szem elől tévesztenie semmiféle testületnek sem, mely a nemzet körén belül fellép, melynek tagjai tehát a nemzetnek is tagjai. Eegyen az a testület bármiféle is a nemzeti érdekkel mindig számolnia kell, ezzel összeütköznie nem szabad s ha az összeütközés még is megtörténnék, úgy a testület jégjogosúltságát veszti el. A nemzeten kívül, e mellett mindenesetre leghatalmasabb testület az egyház. Az egyháznak is tekintettel kell tehát lennie a nemzeti törekvésre, az államra, s úgy lesz az valódi keresztyén egyház, a szeretet egyháza, ha míg egyrészt önmagát megóvja az állam túlkapásai ellen, másrészt nem is támadja meg azt s nem igyekszik hatalmi körébe vonni. Ez lett volna a keresztyén egyháznak rendes fejlődési menete; ezen az utón megóvhatta volna magát az elvilágiasodástól. Ámde, saj-
