Evangélikus Népiskola, 1900

1900 / 2. szám - Egyesületi tudósítás

60 Polgár József alelnök meleg hangú kegyeletes nekrolókban emlé­kezett meg boldogult Grosch Henrik volt gyönki tanító s egyletünk buzgó tagjáról; Wikkert L. pedig az Altdörfer-féle choralkönyv máso­dik kiadását ismertette, kiemelve annak sok előnyét; de kifejezést adott azon nézetének is, mely szerint a változatosság és a nagyobb hatás el­érése czéljából kívánatos lett volna, hogy az egyes dallamok két első sora ismétlés alkalmával az elsőtől eltérő, lehetőleg művésziesebb, köl- tőiebb letétben szerkesztetett volna. Végül hagsulyozta a choralszerínti éneklés-, valamint az egyházi énekkarok szervezésének szükségét. A gyűlés mindkét előadónak elismerő köszönetét mondott. Indítványként előterjesztetett Tomka G. alesperes és tiszteletbeli karmester által előadva, hogy a karénekek tökéletesebb begyakorolha- tása szempontjából és az előfordulható temetéseken való közremüködhe- tésünkre való tekintettel osztassanak fel az egylet tagjai kisebb kö­rökre. Elfogadtatott, ha a gyülekezetek a szükséges fuvart teljesítik. Egyletünk főjegyzője indítványozza, hogy a földmivelési minisztertől kérjük könyvtárunknak gazdasági népkönyvtárral való kibővítését; az egyh. Elnök pedig, hogy a megyei közig bizottságtól Tolnavármegye monográfiáját kérjük. Ez utóbbit igen, de amazt nem fogadta el a gyűlés, mely néhány kisebb ügy elintézése után véget ért. N. N. Iván bácsi üzenetei. K. J. Mencshely. Igaz, hogy a nagy vállalatok sok szabadságot megengednek maguknak azokkal szemben, kik akár társadalmi vagy va­gyoni állapotuk, akár pedig a tekintetben gyöngébbek, hogy képzetük sincs róla, miféle törvényeknek vagy szabályoknak van bármely nagy vállalat is alávetve. Törvény határozza meg azt is, hogy a vasutintézet mennyi idő alatt köteles az általa elszállítás végett átvett árút a czim- zettnek kézbesíteni, vagy legalább rendelkezésére állítani. És ha a va­sút intézet a törvény által meghatározott határidőt be nem tartja, köte­les a mulasztásért kártérítést fizetni. Ha a feladó a fuvarvélen bizonyos összeg erejéig biztosította is a szállítás idejéhez fűzött érdekét, ez a kártérítés körülbelül még egyszer annyi. Gyorsárukat a vasút, két nap alatt 300 kilometer távolságra köteles elvinni, teher árukat 3 nap alatt 100 kilometer távolságra. Ez az alapszabály azonban még sok kiegészítő magyarázó, közvetítő, enyhítő, alkalmaztató szabályokkal van köröskö­rül fogva, melyeknek itt nincs helye. De ha érdekében áll, megtalálja az osztrák magyar vasutak Díjszabása I. rész. A) szakasz 63 és 87 §-ban Minden vasúti állomás köteles azt megmutatni. A ki pedig sokat és gyak­ran szállít vasúton, legokosabban teszi, ha megvásárolja a díjszabást. A ki díjszabási ismeret nélkül megy bele ilyféle üzletbe, igen magas tan­pénzt fog fizetni.Itt is igaz az, hogy elvész a nép mely tudomány nélkül való. Kardos E. Felvíncz Jókai is irt a Tordai hasadékról egy igen csi­nos kis elbeszélést: Az istenhegyi székelylány. (a Dekameron IV. köte-

Next

/
Oldalképek
Tartalom