Evangélikus Népiskola, 1900
1990 / 6-7. szám - Fiedler János: A túlterhelésről
163 erőteljes szervezet nagyobb és több testi és szellemi munkára képesít. Utasítom ennélfogva a czimet, hogy iskolalátogatásai alkalmával különös tekintettel legyenek a testgyakorlatra, az óraközi szünetekre stb. és egész tekintélyük latba vetésével hassanak oda a) hogy a házi feladványok felére redukáltassanak, b) hogy a magoltatás, mint középkori intézmény, a múzeumokba száműzessék, c) hogy minden tanító az őszi és tavaszi hónapokban hetenként legalább egy fél napot kirándulásra fordítson. Hogy pedig a tanítók se legyenek túlterhelve, szolgálati idejüket harmincz évre szállítom le. A midőn még különös kegyelmemről biztosítom, maradtam . . . stb. Ilyforma lesz majd első rendeletem, ha miniszter leszek. De hát ha nem leszek? akkor megelégszem azzal, hogy ezen igazságok mellett mint közkatona harczoljak. Elvégre is annak az igazságnak mindegy akárki és bárhonnan hirdesse is. A nürnbergi egészségügyi congresszus a következő határozatot fogadta el e tárgyban „Egészségi szempontból kivánatos a tananyag és tanórák redukálása, valamint a házi feladványok megszorítása.“ Gondosan átolvastam az osztatlan népiskolának szánt tantervjavaslatot. Annyi bizonyos, hogy a kik azt megcsinálták nem vették figyelembe a nyelvi és helyi nehézségeket, mellőzték a redukálásra vonatkozó összes felszólalásokat és megállapították a tananyag makszimumát, mely csak a legtehetségesebb gyermekekkel végezhető el. És föltéve, hogy azok az összes tanulók huszonöt százalékát teszik, vájjon mi lesz a többivel ? Mindenütt irányadó a többség, miért nem itt is? A közép- és gyengébb tehetségüeket is tekintetbe kellene venni, s a szunnyadó tehetségek csak későbben ébrednek fel. Pestalozzi maga bevallja, hogy gyermekéveiben ő volt a legügyetlenebb, s társai sok tréfát űztek vele. A tanulásban is oly csekély előmenetelt tanúsított, miszerint tanítója azzal a jövendöléssel bocsátotta haza, hogy sohasem lesz belőle ember. Buffon, a természettudósok királyának elméje is oly későn fejlődött, hogy kisebb tanuló korában csak ritkán tudta megtanulni a leczkéjét. Newton helye az iskolában szintén a szamárpadban volt, s általában igen ostobának tartották. Linnéről azt mondta a tanár az apjának. „Fia nem könyv, hanem kaptafa mellé való“. Petőfit is se- cundába pónálták, s elég alaposan elvetette a sulykot az a korszikai kollegánk is, a ki Napóleonról azt mondta, hogy nem fogja fölfedezni a puskaport. (Egyszer mászor magam is kaptam secundát, de nem akarnék most ebből tőkét kovácsolni, s ezen ingoványos alapon olyan előkelő társaságba furakodni.) Nem vádolhatjuk korunkat azzal, hogy keveset törődnek az egészségügygyei általában. Sok történt e téren is; de a népiskola egészség- ügyi viszonyainak elbírálásánál a legtöbb esetben csak az iskola épületét, annak fekvését, világítását, szellőztetését, fűtését, szóval külső berendezését veszik figyelembe ; de azt, hogy a szellem túlterhelése több kárt okoz, mint pl. a legrosszabb padok, figyelembe alig veszik. Pedig
