Evangélikus Népiskola, 1899

1899 / 11. szám - Tárcza

326

Arad.

Magyarország újabb Golgothája!

Otven évre rád tekintek én.

Tépi lelkem vértanúk halála,

S fojtja szivem gyászos érzemény.

Mint az égen felhók tornyosúlnak,

Bennem úgy nő s oly sötét a vád:

Annyi jók el mért hiába hulltak,

S éltek át sok börtönéjszakát?

Vak dühének ördögétől űzve

Vér a vérre gyilkot mért emelt?

Megvetést a férjevesztett özvegy

S árva magzat mért is érdemelt?

Nemzet atyja hős elődök trónján Ingadozni lelkét mért hagyá?

Gyász miért ült ős Budának romján ? Holt az álmát mért nem alhatá?

Ámde búmra jobb idők derűjét Hozza béke áldott angyala.

A király szól: jöjj elő?nbe hű nép,

.S födve légyen, a mi bűn vala!

És a nép nem hányja szemre néki A mi volt, bár ráemlékezik;

Sőt ha szivét sors vad ujja tépi,

Véle sir és véle könyezik.

És a múlton sem keserg oly búval; Szebb jövőt hisz s boldogot remél.

Szobrot épít s emlékkoszorúval

Jelzi, hogy már élvén, újra él.

Rád vetem hát pillantásom újra,

Szép hazámnak ékes gyöngyszeme,