Evangélikus Népiskola, 1899

1899 / 9-10. szám - Tárcza

282

Honszerelmem elragadja lelkem Bérezés Erdély szép virányira, Hol sírod áll, melyen oltárt lel[tem . . .

Hervadás ! ne jöjj virágira!

És szemem, mig hálakönnybe

[lábbad,

Térdre omlom sírhalmod elé, Hogy rebegjem Istenhez imámat, Ki Hazánknak gondját viselé.

És, amint imám száll a magasba, Égi szózat zeng sírod körül:

„Lantját, éltét a hazának adta ! Boldog az, ki honjáért hévül !“

Lelkembe e szózatnak hatalma Uj hitet és új bizalmat ád; Érzem, mintha szentebb vágyat

[adna

Lelkemnek, szeretni a hazát.

Hő imám még egyért esd sírodnál: Lelkünket hevítse szellemed Éltünkben s bár szívünk nem [dobog már,

Erezhessük honszerelmedet.

Almán Brúnó.

Kis mama kis emberekről.

hl

Egy veröfényes tavaszi napon künn bolyongtunk az újonnan kisajátított nyaralótelepek alján, midőn egyszerre csak szemközt jött velünk valami vadászruhába bújtatott emberfia egy egész csapat külöm- böző fajtájú vadászkutyával.

— Nézze csak mama, súgja kis leányom, mintha félne, hogy a kutyák is megtalálják hallani, nézze csak, ezek a főherczeg kutyái.

— Hál azt honnan tudod, te kis csacsi?

— Mert láttam őket ma reggel kijönni abból a házból, a hol a főherczeg lakik.

— Abból még nem következik semmi. Lakhatik abban a házban más is, a ki vadászni jár.

A lobbanékony gyermekleányka erre már majd, hogy sírva nem fakadt.

— De mama, hiszen még azt is láttam, hogy a silbakok szalutáltak a kutyáknak, mikor kijöttek . . .

*

Az oktatás kezdete előtt összébb törömörülnek a kis nebulók és megdöbbenve konstatálják, milyen sokan vannak az idén fekete gyászruhában.

— Nekem most már nincs se nagypapám, se nagymamám, siránkozott a csepp kis Nelly.

— Nekem is csak egy nagymamám van már . . .

— Én nem is ismertem nagymamát, csak a jó nagyapót, de ő él még most is . . .