Evangélikus Népiskola, 1898
1898 / 2. szám - Groó Vilmos: Ev. tanítóképzésünk fejlesztése
40 intézetekben is lélekszámúnknak megfelelő arányban helyet foglaljanak. A tapasztalat azt mutatja, hogy, ha polg. isk. képesítéssel biró, evangélikus tanerőre valahol szükség van, éveken át nem képesek ilyenhez jutni. Ily módon kiszorulunk az állami és községi intézetekből s az azokat látogató evang. tanulók felekezeti érdekeit nincs ki megvédje a vallástanáron kívül, ha ugyan van ilyen. Csekély számú polg. iskoláink pedig vagy más felekezetbeljeket hívnak meg azok vezetésére vagy pedig szükségből oly evang. jelentkezőket alkalmaznak, kik utó- lag (!) szerzik meg a szükséges képesítést. Képző intézeteink fejletlenségéből magyarázható azon körülmény, hogy eddig csakis a soproni és f.-lövői serkentették kiválóbb növendékeiket a polgári iskolai képzőintézeti tanfolyam látogatására s illetve a tanképesítés megszerzésére. Kívánatos, hogy ezt ezentúl még nagyobb mérvben folytassák, a többi intézet pedig ez irányban hasonló működést fejtsen ki. Gymnasiumi tanáraink is hasznos szolgálatot tennének egyházunknak, ha az érettségi vizsgát tett s a paed. pályára alkalmas tanulóikat a budai Paeda- gogiumra figyelmeztetnék. A hazánkban szervezett 26.396 tanítói állomásból 22.281 tanító-, 4115 tanítónőkkel van betöltve. Utóbbiak a tanítói állomások 15 3°/0-át foglalják el. Ezen 30 év óta fokozatosan emelkedő számból az evang. iskolákra csak 2*18°/0 esik. Az országos átlagon tehát jóval alól állunk. Ez iskoláinknak nem hátránya s abban találhatni magyarázatát, hogy ev. tanítói állomásaink túlnyomó többsége a kántori teendőkkel lévén egybekötve, azokra csakis tanítók alkalmazhatók. Ha azonban osztott iskoláinkban sem alkalmazunk megfelelő számban tanítónőket, abból már azon hátrány származik, hogy az állandó tanítóhiány mellett a kántortanítói állomásokra nem akad elegendő pályázó. Addig tehát, mig nem leszünk képesek a tanítói állomásokat úgy díjazni, hogy azok pályaválasztó ifjainkat az eddiginél nagyobb mérvben vonzzák és képző intézeteink a felmerülő tanítóhiányt teljesen pótolni képesek legyenek, a tanítónők alkalmaztatását nem mellőzhetjük. Az ev. isk. pályázati hirdetések már is mutatják egyházközségeinknek erre való hajlandóságát. Hol a kántori teendők ellátása más módon biztosítható, az üresedésben levő tanítói állomásokra nemcsak tanítónőket, de kisdedóvónőket is készséggel álkalmaznak, csakhogy üresen ne hagyják iskolájukat. Ezen irányú kereslet előreláthatólag mindinkább fokozódik. A szükségletet fedezi egyelőre az állami tanítóképző intézetek bőséges termelése. Ev. leányaink pedig aránylag nagyobb számbam keresik fel azokat mint bármely más felekezetbeliek. Ha azonban szem előtt tartjuk azon okokat, melyek ev. egyházunkat bár nagy megerőltetés mellett 5 tanítóképző felállítására indították, a mely okok között a kántorképzés bár legfontosabb, de nem az egyedüli, világos lesz előttünk, hogy egy ev. tanítónőképző intézet felállításával soká nem késhetünk. Szükségessége mellett szól ev. iskoláink érdeke s nem kevésbbé azon