Evangélikus Népiskola, 1898

1898 / 2. szám - Groó Vilmos: Ev. tanítóképzésünk fejlesztése

41

tapasztalat, hogy a tanítónői pályára alkalmas leányaink a jelentkezők nagy száma miatt az áll. tanítónőképző intézetekben nem mindig talál* hatnak felvételre s innen kiszorulván nem biztosíthatják jövőjüket, vagy pedig a már nem csekély számú más felekezetbeli tanitónőképző intézeteket keresik fel. Mily áron? nem szükséges fejtegetni.

Egy ily intézet fentartásához szükséges költség előteremtése azonban nem csekély feladat, mikor a meglevő 5 tanítóképzőnkben is még annyi a hiány, hogy a prot. hitbuzgóságnak és áldozatkészségnek évtizedekre szóló munkát adnak. Egyházunk javát szivükön viselő, tekintélyes férfiak ez okból máris hangoztatják, hogy inkább tartsunk fenn két vagy három, a czélnak mindenben megfelelő, mint 5 oly tanítóképzőt, mely sok hiányban szenved. Az egységesítés ezen első tekintetre tetsző módját azonban sem protestáns intézeteink eddigi fejlődési története nem ajánlja, sem az bennünket, mert terhűnkön nem könnyítene, a szükségesnek mutatkozó új intézetek alapításától vissza nem tarthat. Kép/Ö intézeteink közül kettő már szinte önálló s kettő meg oly eredménynyel működik, hogy sok tekintetben az államiakkal versenyzik. Pedig mindhárom oly szerény kezdeményezésből indúlt mint akár a szarvasi és selmec/.bányai intézetek. A fejlődés törvénye nem tűr megnyugvást vagy megállapodást s minden Organismus törekszik a lehető legmagasabb tökélesedésre jutni. Ha rendkívüli akadályok nem akasztják meg, kitartó munka előbb-utóbb el is éri czélját. Minden egyes intézet alkalmat nyújt oly források megnyitására, az áldozat- készség oly megnyilatkozására, melyek ennek hiányában az ev. tanító- képzés érdekében soha sem nyíltak volna meg. Tanítóképzőink kivá- natos nagyobb benépesítése is inkább érhető el, ha azok egyházkerületenként el vannak helyezve, mig a túlhajtott centralísatio a tanító hiányt csak fokozná, a növendékek nagy száma mellett azoknak sikeres gyakorlati kiképeztetését pedig szinte lehetetlenné tenné. A tervezett apasztás vagy egyesítés felmerült terve tehát sem anyagi sem szellemi haszonnal nem járna tanítóképző intézeteinkre.

Ellenben az ev. tanítónőképzés megvalósítása érdekében nemcsak helye lenne az erők egyesítésének, de hosszú ideig felesleges is lenne egynéltöbb intézet. Erre az egyre azonban már is lenne szükségünk. Amint tanítóképző intézeteink évröl-évre erősödnek s új meg új források megnyilatkozására alkalmat nyújtanak, ép úgy erősödnék és fejlődnék egy ev tanitónőképző intézet, ha arra termett egyén vagy testület alkalmalmas helyen a kezdeményezésre vállalkoznék. A jó földbe kellő időben elvetett mag kicsirázik s lelkiismeretes gondozás mellett a csemete gazdag lombazatú fává erősödik.

Korai lenne az alkalmas helyet és viszonyokat megjelölni. Legtermészetesebb helyéül kínálkoznak azon egyházközségeink, a hol már megerősödött ev. polgári leányiskolák vannak s a hol a növendékek elhelyezése és olcsó ellátása költséget építkezés és befektetés nélkül biztosítható.