Evangélikus Népiskola, 1898
1898 / 2. szám - Groó Vilmos: Ev. tanítóképzésünk fejlesztése
39 tében ev. népünk most is elől áll, de az iskolalátogatás s illetve a tanítás eredményét tetemesen leszállítja a nem képesített tanítók magas száma. Ez nagyon aggasztó most, mikor csak rajtunk áll a netalán hiányos tanítói javadalmazásnak államsegély utján 400 írtra való kiegészítése s ez által nemcsak 210 evang. család megélhetésének, de ugyanannyi iskola és leányegyházkőzség népének azt megillető és ev. egyházunk jó hírnevének megfelelő szellemi kiképeztetésének biztosítása! A tanítóhiányból egyházunkra származó hátrányok nyilván valók. Képzőintézeteink benépesítése s egyházunk vitális érdekében levő nagyobb mérvű kihasználása képezze tehát egyházi köreinknek kiváló gondját. Minden tanító, minden lelkész tehet e tekintetben sokat, ha a tanítói pályára alkalmas ifjakat kellő időben alkalmas tanácscsal látják el s útbaigazítják, az üresedésben levő állomásokra pedig nem a kezök ügyébe eső első jelentkezőt alkalmazzák „szükségből«, hanem előzőleg biztosítják a nagyobb fizetést esetleg az államsegélyt s hirdetik az állomást addig, mig okleveles tanítót vagy tanítónőt választ hatnak. Képző intézeteink a kántortanítóképzés mint általános czél mellett már elhelyezésüknél fogva is figyelemmel vannak arra, hogy a különböző nyelvű iskolák és egyházak szükségleteinek eleget tegyenek. A soproni a magyar, a felső-lövői a német, az eperjesi, szarvasi és selmecz- bányai a tót vagy tóttal vegyes magyar tannyelvű iskolák számára képezik növendékeiket. Minél inkább tapasztaljuk az állami tanítóképző intézetek azon törekvését, hogy minden más hazai nyelv elsajátítását akadályozzák, evang. tanítóképzőink csak akkor szolgálják igazán az egyház és a haza érdekét, ha távol minden chauvinismustól, a tényleges állapotot és szükségletet nem tévesztik szem elől. A tény pedig az, hogy a magyarhoni 1171 ev. iskola közül 406 magyar, 93 német, 240 tót, 128 német-magyar. 304 tót-magyar tannyelvű. Ezek számára első sorban ev. képzőinktől várjuk nemcsak az egyházi teendőkben, de az egyházunkban ez idő szerint mellőzhetlen nyelvekben jártas tanítókat. Igen kívánatos, hogy Sopronban a német, Eperjesen, Szarvason és Selmeczbányán a magyar mellett a tótban necsak azok gyakoroltassanak, kiknek ez anyanyelvűk, hanem a magyar anyanyelvű növendékek is. Sok tekintet parancsolja ezt, de főleg a növendéknek azon érdeke, hogy necsak a magyar, de esetleg a német illetve tót vagy vegyes tannyelvű iskolák állomásaira is pályázhassák s így e tekintetben ugyanoly körrel birjon, mint a német vagy tót anyanyelvű növendék. Ezen szerintem egyházi és egyéni szempontból fontos kérdés sikeres megoldására vezető módot bizonyára meg fogják találni képző intézeti vezérférfiaink. Egyházunk érdeke továbbá, hogy úgy a meglevő 6 ev. polgári iskolához, mint tanítóképző intézeteinkhez kellő tanítási gyakorlattal de egyúttal magasabb elméleti képzettséggel biró tanárokat nyerjen, másrészt pedig ev. ifjaink az állami és községi, polgári és tanítóképző
