Evangélikus Népiskola, 1898
1898 / 8-9. szám - Egyesületi tudósítás
244 hagy maga után. A tanítás ügye mindenütt kipróbált és lelkiismeretes kezekben van és hogy különösen a vallás-erkölcsi nevelésre a lehető legnagyobb súly fektettetett mindenütt. A „nulla regula sine exceptione“ elvénél fogva, ha itt ott fordultak is elő némi megjegyezni valók az iskoláztatás poutossága, a mulasztások vagy pedig egyesek módszertani eljárására vonatkozólag, ezek elenyésző csekélységek azon általános eredményhez képest, mit a tapintatos jelentés, — mint igaz képet mutató tükör — elibénk állított. Biz- hatik azonban a nemes egyházmegye, hogy az önérzettel párosult szorgalom és helyes irányú közigazgatás e hiányokat is megfogja szüntetni. A „Zsedényi segélyre“ való ajánlásra kerülvén a sor—igazi lelki örömünkre szolgált, hogy az minden megjegyzés nélkül — egyhangúlag Smikli János ménfői veterán kartársunknak javára dűlt el. Meg is érdemelte igazán a 35 óv óta buzgón és fáradhatatlanul működő kartárs. Kívánjuk neki, hogy a légjobb egészséggel fordíthassa anyagi előnyére ! „íme, mely igen jó és üdvös dolog az atyafiaknak békességben való lakásuk!“ eme szentirásbeli mondat jut itt eszembe, midőn ezen évi segély kiosztása érdemében tudósításomat papírra vetem, mert megszűnve látom azon ádáz vitákat, melyek a múltban rendesen e pontnál felmerültek és sok keserűséggel megrakodottan hagyatták el velünk ama testületet, melynek kezei, lábai s így a munkánál legszükségesebb tagjai mi voltunk, vagyunk és leszünk ! Legyen köszönet és hála ezen humánus eljárásért az érdemes egyházmegyei közgyűlésnek. Mi pedig az egyházmegye szellemi napszámosai merítsünk erőt és kitartást ezen békés lefolyásról s tartsuk folyton szemeink előtt: „A szívesség és a béke, az embernek ékessége. A ki a társaságban él, e kettő nélkül meg nem él.“ Legyünk ezután is „közös mindnyájan egyért és egyenként mindnyájunkért.“ Egy nevezetes és fontos határozatot iktatott ez évi esperességi gyűlésünk jegyzőkönyvébe az iskolatanács javaslata folytán és pedig: Kötelezőleg kimondotta minden tanítóra nézve azt, hogy a szívnemesítés és valláserkölcsi nevelés tekintetéből odatörekedjék, hogy a következendő tanévben gyülekezete körében 4 hangú énekkart (dalárda) szervezzen a felnőttek felhasználásával. Szerintem e határozat nagyon üdvös és ernyedetlen szorgalom, gyakorlati szakértelem és kitartó ügybuzgósággal többé-kevésbbé ki is vihető; azonban félő, hogy a dalárdához szükségelt hanganyag hiánya, a szokatlan újítás a nép között, különösen pedig a tanítónak a tanidő alatt rendkívüli elfoglaltsága nem halva született gyermeket fog-e keresztvíz nélkül elhantolni. Ezen gyanuokok azonban korántse rettentsenek ám vissza közülünk senkit, hogy talán még a kisérletezésig sem lenne hajlandó elmenni : — sőt ellenkezőleg próbálja meg vasakarattal kiki, a mi szerinte legjobbnak, legczélszerübbnek látszik s cselekedjék tovább a szerint. Egyre
