Evangélikus Népiskola, 1898

1898 / 8-9. szám - Egyesületi tudósítás

245 azonban a terv kivételénél okvetlen szükségünk van; és ez nem más, mint nt. lelkészi karnak önzetlen támogatása. Ha ők velünk őszintén és teljes odaadással kezet fognak, s a gyülekezeti ifjabb nemzedéket hiva­talos működéseik körében épen úgy, mint privát érintkezéseikben foly­ton buzdítják és ösztönzik a részvételre, a szülőket pedig — velünk együtt — a közvetítő szerepre ha megnyerhetik, úgy a nagyérdemű egyházmegye jövőre bizonynyal megtestesülve fogja látni nagyoftonsságu határozatát s e mellett a korcsmák fülledt levegője is meg fog tisztulni a téli hosszú estéken a fiatalság lárma zajától, s helyette jobb erkölcsök s nemesebb szivek fognak szaporodni Krisztus anyaszentegyházában s anyagi téren is csak előnyére fog válni a népnek ! Adja Isten, hogy úgy legyen ! Bándy János, ev. tanító. A dunántúli ev. egyházkerület közgyűléséről. A dunántúli ev. egyház- kerület ez évben Sopronban tartotta meg közgyűlését augusztus hó 17. s 18, napján. Az a harmónia, a mely a gyűlések tárgyalásait és az azokon felszínre került ideákat áthatotta, a legbiztosabb garancziája az eredménynek és a legbőségesebb forrása az áldásnak. És bennünket, mindenha büszkeséggel tölt el az a tudat, hogy a dunántúli ág.hiv. evang. egyház gyűléseit sohasem zavarják olyan hangok, mint a minők ennek az egyháznak nem egy kerületében szoktak volt fölemelkedni, hogy megrontsák annak a nemzeti törekvésnek az össz­hangját, a mely erősödésünket és hegemóniánkat jelenti a pánszlávok erőt és egységet bontó czéljaival szemben. A dunántúli ág. hiv. evang egyházkerület, — bárhivei között vannak idegen nyelvűek is — régi melegágya a nemzeti érzületnek és a hazafias kötelességek tudatos ápolásának. Minden törekvését, minden határozatát ez a két magasztos czél hatja át. A felekezeti autonómia határain belől nem nemzeti törekvésekről, hanem egyházi és iskolai ügyekről vitat­kozik ; az egyes gyülekezetek belügyeinek rendezése, az iskolák szapo­rítása és a meglevők emelése képezi minden gondját. A dunántúli egy­házkerület minden hive szeretettel tudja magát magyarnak és az egy­ház ügyeit honfiúi szeretettel egyesfti a haza szeretetének követelményeivel. És azok mellett a magasztos irányú törekvések mellett, a melyek most és mindenha áthatolták volt a dunántúli ág. hiv. egyházkerület híveit, mi örömmel látjuk őket gyakorta gyülekezni Sopronba, a hol nagyszabású iskolánk évszázados őre a magyarságnak, terjesztője a hazaszeretetnek és a nemzeti kultúrának. A gyűlés tartalma alatt az ev. templomra, ev. lyczeumra, tanítókép­zőre és a népiskola épületeire kitűzött nemzeti szinü lobogók hirdették, hogy a nevezett helyeken fontos egyházi gyűlések és értekezések folynak le.

Next

/
Oldalképek
Tartalom