Evangélikus Népiskola, 1898
1898 / 8-9. szám - Pataky Béla: A kisgazdaságok berendezéséről
217 kornak azon gondolkozását, hogy a mezőgazdaságot tisztán üzleti tőkének tekintve, azt minden áron kizsákmányolni, megrabolni akarja, a nélkül, hogy a belőle kivett táperöket kárpótolni igyekeznék. A ki így gondolkozik, vétkezik a nemzet, a közmorál szempontjából. Az én szerény véleményem, hogy a mezőgazdaság egy test a nemzet testéből és vér a nemzet véréből, mert tulajdonai és kellékeivel a nemzetnek egyik szervi részét képezi. A nemzetnek egyik legnagyobb kincse, az ember anyag, él a földmíves szorgalmas munkájából. Az embernek nemcsak fizikai, de lelki jóléte szoros kapcsolatban, okozati összefüggésben van a mezőgazdaság ágozataival. Tudatlan rabló- gazdálkodás mellett a nép elszegényedik, fizikailag erőtlenedik, erkölcsileg sülyed és végül bekövetkezik a föld értéktelenedése. Tartsuk szemünk előtt, hogy a mezőgazdaság a nemzet boldogságának bölcsője, a nemzeti élet jólétének legbiztosabb fenntartója; úgy szellemi, mint művészi, ipari és kereskedelmi életünknek. Szóval alapja közgazdaságunknak. De mivel a mezőgazdaság oly fontos a nemzet jövő életére nézve, kell, hogy a tulajdonos és a munkás között a jó egyetértés meglegyen. Ez pedig csak úgy lesz elérhető, ha úgy a gazda, mint a napszámos, úgy a magán, mint a közéletben a Krisztushoz tér vissza, az az a vallásos erkölcsi életet neveli és ápolja családja kebelében. Nagyon helyesen cselekszik, szerény véleményem szerint azon tanító, ki az iskolát a családdal szoros összefüggésben tartja és a gyermek iskolaéveit úgy tekinti, mint előkészületnek idejét az élet nagy iskolájára. Ily irányban, de a Jézusi szeretetet szem előtt tartva, neveli gyermekeit, hogy midőn az élet nagy iskolájába átlép, a gyors egymásután bekövetkező események nemcsak hogy elkészülve találják; de kitartó munkakedvvel és a gazdaság berendezéséhez elegendő ügyességgel bírjon. Kell tehát, hogy a serdülő nemzedék kellő tájékozással bírjon az állattenyésztés, növénytermelés és a kisgazdaságok berendezésének helyes ismeretéről. Talán lesznek szeretett kartársim között, kik nincsenek velem egy véleményen és úgy nyilatkoznak, hogy elég jó iskola az élet, megtanítja az a serdülő nemzedéket, hogy idővel gondos és ügyes gazda váljon belőle. Igaz, az élet megtanítja, de sokszor nagyon későn. Nem gondolnám, hogy szives hallgatóim — szeretett kartársaim — vélemény dolgában velem egy álláspontra ue helyezkednének ! Hisz a tapasztalás számtalan szomorú példával illusztrálja előttünk szerény állításomat. Igaz, az iskolából kikerült fiú az édesapa vezetése mellett csakhamar elsajátítja a földmívesgazda munkálkodásának titkait, csakhamar jó szántó, ügyes kaszás és a barmokkal szelíd bánásmódú lészen. De ez még nem elég a léleküdvösségre, az az arra, hogy a jelen viszonyok között nemcsak megélni, hanem gyarapodni is tudjon; kell hogy ismerje a földet, melyet mível, ismerje a benne levő táperőket, ismerje a tenyésztett állatok fajtáját, mely éghajlatának a gazdasági viszonyok
