Evangélikus Népiskola, 1895
1895 / 8-9. szám - Szutter Dániel: Az evangelikus ismétlő-iskola és az ifjusági egyesületek
— 234 — majd vissza adja testi lelki rugékonyságát. Azonban az életerős, egészséges szervezetű ember, ki betegség miatt soha órát nem mulasztott, egyre fogyott, s másfél évi lassan emésztő betegség s három napi nehéz haláltusa után kiszenvedett. Temetése aug. hó 5-én ment végbe óriási részvét mellett. A tanári kar s a szünidőben kevés számmal jelenlevő tanuló ifjúság testületileg vonult ki a végtisztességtételre. A család s a tanári kar koszorúja mellé egész garmadája sorakozott a szebbnél-szebb koszorúknak; alig fért el egy kocsin a rokonok, jó barátok s tisztelőinek eme szeretet-nyilvánulása. A gyászszertartás végeztével GrOinbÓCZ Miklós főgymn. igazgató búcsúzott el szivet-lelket megindító beszédében a kedves halottól. Legyen áldott emlékezete! Az evangélikus ismétlő-iskola és az ifjúsági egyesületek. Mikor olvastam a jelenkor legnagyobb költőjének, Jókainak ama szavait, hogy — hazánkat még egyszer meg kell hódítani s a hódítás e munkája a néptanítókra vár, — szivem hevesebben kezdett dobogni, valami kifejezhetlen édes érzés hatotta át egész lényemet s oly boldoggá tett tudata annak, hogy e magasztos munkában kis körben ugyan, szerény tehetséggel, csekély eszközökkel, de mégis résztvehetek én is! S azt hiszem, hogy a nagy embernek, — minket tanítókat ennyire kitüntető s örökké becsben tartandó eme mondása — hasonló hatást gyakorolt minden tanférfiúra, kik lelkűknek egész hevével, nemes, önfeláldozó igyekezettel munkáltak eddig is azon, hogy e szép hazának népe boldog legyen igazán. S vájjon mit akart a költő kifejezni e szavaival ? — Tán szükségtelen is mondanom, hisz érzi s tudja mindegyikünk hogy Jókai bizonnyal arra gondolt, mikép a tanítóság van hivatva képessé tenni e száz csapással, ezer vészszel megküzdött népet arra, hogy egy újabb évezred múltán is ő — a magyar — legyen itt az úr. Nehéz munka, nehéz feladat így hódítni meg e hazát másodszor, de annál szebb missio. De hát miért is kell meghódítói? Nem válnék-e be ittmaradásunkhoz fűzött szép reményünk? Nem elég biztosítékot nyújt-e fegyveres erőnk, ősi vitézségünk arra, hogy a földet, mit őseink vérükkel szerzőnek, karunk erejével megtartsuk egy új évezreden keresztül? Bizony nem! Leteltek már rég ama századok, melyekben még a nyers erő s a fegyverek tüze
