Evangélikus Népiskola, 1894
1894 / 5-6. szám - Tárcza
— 146 — mérsékelje. A nemzet jobbjai érezték, hogy veszélyben forog az alkotmány is, — hiszen Rudolf ép oly ellensége volt a politikai, mint a vallási szabadságnak. II. Fülöp hagyományainak örököse nem nyugodhatott bele abba, hogy az alattvalói más vallás hívei legyenek s oltalmukat ne a királyi kegyelemben, hanem a törvények épségében keressék, hogy egy „Isten kegyelméből“ uralkodó fejedelem kénytelen legyen meghódolni régi, többnyire az alattvalóknak kedvező törvények előtt. A törvényalkotások történetében páratlan merénylet volt Rudolf és Forgách eljárása. Méltán megdöbbent hire hallatára a protestáns párt. A veszedelmes toldaléknak nem csupán tartalma volt sértőt hanem alakja is. A király e lépésével önmagának tulajdonította a törvények alkotásának kizárólagos jogát s a magyar alkotmány épületéből kivette a legfontosabb, legdrágább követ. Az ellenreformatió hívei új erőt merítettek e törvénysértésből; Pethe László széltére hirdette: „Hat esztendőt nem vetek neki, hogy a ti hiteteknek a világon csak az hire marad.“ Az ellenzék tiltakozott a parciális gyűléseken ez önkényes és alkotmánysértő intézkedés ellen. Eperjesen az öt szabad királyi város követei összegyűltek tanácskozni, hogyan óvhatják meg vallásuk szabadságát; Pozsonyban a szomszédos megyék megbízottjai egyértelmiileg megtagadták az adót. Még bátrabhan nyilatkozott az éjszakkeleti megyék gyűlése Gálszécsen, hol Homonnay Bálint adott irányt a tanácskozásoknak. Kijelentették, hogy ha sérelmeik orvoslás nélkül maradnak, élnek azon jogukkal, melyet számunkra az alkotmány biztosít. Az aranybulla záradékára czéloztak. Belgiojoso dölyfösen felelt a rendek határozatára: Ő felsége azt parancsolta néki, hogy a rendek szabadságának vessen véget, ha az egész ország elpusztul is bele. A tábornok válasza nem volt puszta fenyegetés. Nyomban megindult zsákmányolásból élő seregével az ellenzékhez tartozó főurak birtokainak pusztítására. A ki keze ügyébe került, elfogatta s csak hithagyás vagy nagy sarcfizetés árán bocsátotta szabadon. Különös kedvvel zaklatta a vagyonosokat, a kiket legcsekélyebb gyanúra börtönre vetett. .Szemében mindenki lázadó volt, a ki egy pár ezer aranyat „soha megadom fejében“ nem hitelezett neki. Mikor a »lázadók« elfogytak, — azokat sarczolta meg, a kik az udvar politikáját helytelenítették ugyan, de a dinasztiához hűséggel ragaszkodtak. Ezek közül a legkiválóbbat, Bocskayt támadta meg először, a kire 20,000 forintot rótt ki. Mivel Bocskay megtagadta a fizetést, — ellenségei árulással vádolták Bécsben. Kétségtelen, hogy Illésházy sorsára akarták juttatni, a kit minden ok nélkül elmarasztaltak, jószágait elkobozták s a ki Lengyelországba menekült az udvar kapzsi emberei és irigyei elől. Bocskay nem hagyta el hazáját, hanem gondoskodott a maga védelméről. Ezzel megkezdődött a szabadságharcz. A hazafiakban jó ideje megfogant a fegyveres ellenállás gondolata. A bujdosók révén megszerezték a porta támogatását s vezért kerestek. A bujdosók szeme az ifjú Bethlen Gáboron akadt meg, a kinek
