Evangélikus Népiskola, 1894
1894 / 10-12. szám - Ifjú Kapi Gyula: A Jankó-féle zongora
— 2G8 — képzőnk nincs, azonban itt az ideje, hogy az állam ép ezen szempontból vessen tanítóképzőink életébe mélyebb bepillantást, ha kell alkalmazzon erélyes beavatkozást, mert ezek szellemétől függ a magyar nép és állam jövő fejlődése. — Protestáns autonómiánk az állami beavatkozásnak kétségkívül határt szab, abban aonban bizonyára valamennyien egyet értünk, hogy ez a határ nem lehet a nemzetellenes tendencziák védő bástyája. Mohar József. Az új vagy Jankó-zongora. Miután jelen lap többnyire a lelkész és tanító urak kezeibe kerül, kik úgyszólván valamennyien, főkép pedig az utóbbiak zenészek és zenével foglalkoznak, nem lesz érdektelen becses figyelmüket jelen czikkre felhívni. A közönséges zongora technikájának továbbvitele ma már úgyszólván teljesen lehetetlen, a mennyiben a hires zeneszerzők Liszt, Chopin, Schumann, Rubinstein stb. úgy is átlépték a határt, a mennyiben szélesebb, nagyobb fogásokat használnak, mint a minők játszására az ember általában képes volna s igy már ezeket a kis kézzel megáldottak nem is élvezhetik, melyekben pedig nem ritkán a zeneirodalom gyöngyei, remekei foglaltatnak. Schmitt János bécsi conservatoriumi tanár egy müvében már említést tesz ezen nehéz játékról s azt mondja, hogy talán akad oly találékony fej, a ki a billentyűket közelebb hozva egymáshoz, a kéznek játékát megkönnyíti. Ennek a tanárnak volt tanítványa Jankó Pál tatai, születésű, magas műveltségű magyar ifjú, ki mint kitűnő mathematikus a műegyetemnek hallgatása mellett a zene-conservatoriumba is beiratkozott. Itt szorgalmának bámulatba ejtő jelét adta, tanárai, kivétel nélkül, az elismerés koszorúját ő néki ítélték oda; valamint a legelső versenydíjakat is ő nyerte el. Sok bajt okoztak azonban neki csontos és rövid ujjai, melyekkel széles fogású darabokat alig birt játszani, s hogy ezen is segítsen, egy feszítő-készüléket használt, mellyel ujjait feszítgette, tágítgatta minden szabad idejében pl. olvasás, evés stb. alatt. Azt mondja tanárja, hogy Demosthenes hozzá képest csak iskolás gyermek lehetett. Jankó is mindig azt akarta játszani, a mit nem tudott, t. i. a nagy fogású darabokat; ezek bilincselték le őt. Egy alkalommal ilyen darabokkal kívánta magát a közönségnek bemutatni, a mikor is a zene- kritikusok nem valami hízelgőén nyilatkoztak róla; azt mondva, hogy Jankó úr értelemmel játszik ugyan, de kétes tisztasággal. Ez az Ítélet annyira hatott lelkére, hogy ott hagyta Bécset és elment Berlinbe a doktorátust megszerezni. Itt tartózkodása alkalmával folyton az a gondolat bántotta, hogy nem lehetett müvészszé. Hirtelen megvillant agyában egy eszme s azt gondolta, hogy ha a hegy nem megy el Mohamedhez, kénytelen Mohamed a hegyhez menni; más szóval, ha ujjai eddig nem
