Evangélikus Népiskola, 1894
1894 / 10-12. szám - Dunántúlróli Alföldi: A régi jó vendégek
— 286 A régi jó vendégek. Az Ev. Népiskola „vas-por“-ára emlékezve, merül fel lelkemben a kérdés; hova lettek az egykori jó vendégek ? Kifogyott a „vas por“ ? Azt ugyan nem hiszem, mert a „T. A.“ jel alatt a körmendi lelkész urat vélem felfedezni. Ha pedig véleményem nem csal, ha a „vaspor“ csakugyan tőle származik, akkor nem fogyhatott ki; mert bizalmas körben róla lévén szó, egykori tanulótársai rendszerint oly titulussal illetik, mely szellemdús lélekre vall. A kortársak állítását a „vas-por“ is igazolja. Ne vegye senki e kijelentést hizelgő magasztalásnak, mert én „T. A“ urat személyesen nem ismerem, a bókolás nem is természeti sajátságom. De térjünk vissza a dolog sorára. A „vas-por“ tárgyát illetőleg hasznos, az előadás módjára nézve élvezet nyújtó volt. És mégis kimaradt. Vájjon miért maradt el ? Bizonyára a közönség látszólagos lethargiája tette hallgataggá a szerzőt. Persze azt véli, hogy fáradozását ki sem méltatja figyelemre, mint azt egy helyen ki is jelenti, mondván: „Úgy is tudom hiában beszélek, nem hallgat rám egy árva lélek“. Pedig csalódik Uram, mert a „vas-por“ közül kicsillogó értékes anyagnak akadt bányásza. Én is egyike vagyok a kutatóknak. A ki megnézi kézirat gyűjteményemet meggyőződhetik a valóságról. Hát, — kérdezi valaki, — miért hallgattam eddig? Azért, mert először kincset gyűjteni, s a gyüjtöttet tüzpróbán keresztül bocsátani volt szándékom, hogy a valódi értéket megállapíthassam. Ezen T. A. úr sem csudálkozhatik ; mert hát tetszik tudni : „nem mind arany a mi fénylik“. Ma napság pedig sok a szélhámos, kik a közönség jóhiszeműségét felhasználni, drágakő helyett cseh-üveget, nemesfém gyanánt fényesre csiszolt értéktelen tárgyat adni hajlandók. Azért, követve az apostoli intést: „vizsgáljátok meg a lelkeket“, csak a „vas-por“ kohóba vetése után nyilváníthatom, miszerint annak a „kézirat - gyűjtemény“ - ről szóló adagja aranygazdag tartalmúnak bizonyúlt. * * * Tizenhat éve foglaltam el jelenlegi állásomat, s évek hosszú során olvastam a hiveimnek érkező hivatalos értesítéseket. És ma, első jegyzőnk macskakaparását kivéve, senki sem terhel e félével. Ennek pedig egyedüli nyitja, hogy „kézirat-gyűjteményt“ szereztem, s annak olvasásában ismétlő-iskolás növendékeimet szorgalmasan gyakorlom.
