Evangélikus Népiskola, 1894
1894 / 1. szám - Tárcza
teggé teszed, hogy annál nagyobb legyen az érdemed s a — hasznod, azt mondják rád: „praktikus ember“. Ha ügyvéd vagy, s cliensed jó honoráriumot Ígér, ha kimented a kelepczéből, s te iparkodol az igazságot elárulni, azt mondják : „hisz az a hivatala.“ Ha szegény vagy, de czimed van s eladod magadat annak a leánynak, ki legtöbbet ád, megdicsérnek, hogy van „eszed“ stb. Ha a társadalom lelkiismeretével a fenti erkölcsi bűnök ellenkeznének, léteznének-e ? Ha léteznének is, de semmi esetre sem oly nagy mértékben, mint a 19-ik század második felében. S a mi legfurcsább, nemcsak hogy léteznek a fenti bűnök, hanem hatalmat is képeznek. Ki minden áron kerülni akarja a képmutást, hazugságot, a mostani társadalmi viszonyok közt eleven szenet gyűjt fejére. S ha van valakinek elég bátorsága hozzá, egyre számíthat, arra hogy kiállhatatlannak fogják tartani. Az őszinteségnek mindig szomszédja volt a gorombaság, manapság a kettő egy házban lakik. Az erkölcsi élet lazasága, a képmutatás, hazugság mind mind azt bizonyítják, hogy a 19-ik század az eszményeknek szűkében van, következésképen igazolják azt az állítást, hogy a 19-ik század a mate- rialismus százada. Semmi sem áll oly szoros kapcsolatban az élettel, semmi sem tükrözi oly hűen vissza az életet, mint az irodalom, különösen, mint a szinműirodalom. Legyen szabad azért a jelenlegi szinmüirodalomra egy rövid pillantást vetnem. Teszem azt nem aesthetikai, hanem csupán azon szempontból, hogy utalhassak arra a megdöbbentő jelenségre, mennyrie megszentségteleníti a materialismus a színpadot. Ha tekintjük a szinműirodalom egy nagy birodalmát, az úgynevezett drámairodalmat, tapasztalhatjuk, hogy mennyire uralkodik a materialisztikus felfogás a szinmü- irodalomban. Hazai drámáinkban ugyan nem, de annál inkább a franczia színművekben, melyeknek száma légió. Egy pár példa ez állítást eléggé igazolja. Ott van Francillon, Clemenceau, kettő a sok közül. Azt a sok eszményiségét nélkülöző és eszményiséget sértő — modern drámát a nagy közönség számára írják s mivel a nagy közönségnek tetszenek, azért gomba módra teremnek. A szinműirodalom e ferde iránya is a materialismustól veszi eredetét A színmüvekben jelentkező materialismus szinte némi bizonyíték arra, hogy a 19-ik század a materialismus százada. Hiába zengnek századunkról dicsőítő hymnuszokat, a dicsénekeket az élet dissonans hangjai megzavarják. A 19-ik század a materialismus százada. Tapasztalva azt, nem kell-e felkiáltanunk az egek Urához: „Isten, népek és nemzetek Istene, miért engeded meg e föld gyarló fiának, megtagadni, kigunyolni mindazt, mi eszményi, szent és isteni. Eltérít e szándéktól bennünket az a gondolat: hogy a mint az egyes embernek, úgy a népnek és nemzeteknek sorsát is égi karok vezérlik. Nincs se az egyén élettörténetében, se a népek s nemzetek történetében egyetlen mozzanat, melybe egy magasabb hatalom is be ne folyna. A világtörténet mutat sötét, nagyon — 19 —
