Evangélikus Népiskola, 1892

1892 / 11. szám - Nyilttér

346

/

mely már második otthonát képezte. A mellett 80-nál több zergét ejtett el ügyesen használt fegyvere.

Halála évében csak egy óhajtása volt még ifjú lelkének, vajha még kétszer megmászhatná a Lomniczi csúcsot, hogy kerek számban 100-szor lett volna e kiváló, akkor legmagsabbnak gondolt Tátra-csúcson. Reménye nem teljesült ugyan, de 98-szor ismételt kirándulása és ismertetése szép hegyeinknek és szép megyénknek akkor, midőn úgyszólván még senki sem gondolt ezen fontos feladatra, oly érdem, melyet a mai napon elisme-ini és méltatni akarunk. Fűzzük az érdemes turista-tanítónak a hála és az elismerés örökzöld koszorúját és tegyük azt le sírjára, hol lankadni nem tudó teste parladozik.

Fogadjuk egyszersmind az ő sírjánál azt, hogy a természetet, megyénk és hazánk nagy kincsét, a Tátrát szeressük, ismertetését terjeszszük. Mert a természet, mondja a költő, nyitott könyv, melyből mindig tanulhatunk, mely edzi a testet, felvidámitja a lelket és öregbiti a szellem ismeretét. Látogassuk a természetet, saját otthonában, a Tátrát sziklás várában, hogy rajtunk is teljesüljön Jakab Ödön, a költő szava :

Kora hajnal pirulása Fenn talál a hegytetőn,

Hol langy szellők játszi serge Köszönteni Szembe jön.

Mig a távol láthatárról Szemünkbe csillan a tó,

Ez aztán a szép kilátás:

Holli-holla, hó!

Weber Samu.

Nyilttér.

Nyílt válasz x—y úrnak „A hőmérő“ czímű czikkére.

Tisztelt uram! Olvastam „ A. hőmérő“ ez czikkét s úgy elpirúltam rája Rögtön zsebembe nyúltam s miután könyökig vájkáltam volna benne, nagy ámulatomra, amint mondom, nagy ámulatomra, egyetlen eltévedt ezüst forintot kotorásztam elő belőle. No mondok: hála isten, ezzel az eltévedt forinttal most rögvest lemosom magamról a szégyent, melylyel a jelzett czikk illetett. Azonban : szegény ember szándékát, boldog Isten bírja. Amint kerekes és fényes pénzemtől búcsúzám, szemeim kis fiam czipőcskéin akadának meg, amint azokban rongyaiból az újjacskák elökukucsálának. Szent Isten! ezeket a czipocskéket reperáltassam-e meg ezen az ezüst forinton, avagy a postára tegyem-e, küldjem-e, hogy ez által — nem épen az Ön kedvét keressem, uram, mint inkább, hogy — az én lelkem vágyát is kielégítsem. Az előbbenit tettem, mert az sürgősebb, halasztást nem tűrő szükséglet vala. Ha másképpen tettem volna, bizonyosan kegyed is azok közé tartoznék, a kik tettemet kemény, de érdemlett megrovásban részesítenék. Mert, igaz, hogy most van ez az egy forintom, de mikor lesz másik ? Majd megjönnek a rossz idők, máris a küszöb előtt állnak, mikorra én még egy bitang forinttal szerencsés leszek rendelkezhetni, akkorra régen elfagyhat véremnek lába.