Evangélikus Népiskola, 1892
1892 / 4. szám - Kapi Gyula: Comenius Ámos János
98 Comenius Ámos János.*) (Emlékbeszéd.) Nagyérdemű közönség, szeretett ifjúság! Sötét és sivár kép az, melyet számunkra a 17-ik század évkönyvei fenntartottak. Elpusztult falvak, romba dőlt városok, hazát vesztett népek; vak fanatismus, üldözés és erőszak nyomai mindenütt. Mondjam-e, hogy e kép a harmincz éves háború zordon képe? És mégis szívesen tekintünk vissza ma e kietlen múltba, mert — mint zöld oáz a sivatagban, világító torony a háborgó tengeren — ott integet felénk, biztatva és bátorítva, irányt szabvá és munkára ösztönözve, a szeretet s igaz humanismus azon apostolának tiszteletre méltó alakja, a kinek emlékét születése háromszázados évfordulója alkalmából megünnepelni im’ összegyülekeztünk. Valóban Comenius Ámos János a szeretet, az igaz humanismus apostola, kit a Gondviselés azért állított a népharczok zajába, hogy krisztusi szellemtől áthatott paedagogiájának elveivel megnyissa sokat háborgatott embertársai számára a béke s boldogság templomát. A tizenhetedik század e legnagyobb paedagogusát nem vallhatjuk teljesen a magunkénak, Morvaország szülte, anyanyelvként a cseh nyelvet beszélte, a cseh-morva testvérek felekezetéhez tartozott, száműzetése idején Lengyelország Poroszország s Hollandia lön hazája, nálunk csak négy évet töltött; és mégis jogot formálunk mi is hozzá, mert hisz, mint vihar által hajtott felhő a mi vetéseinkre is áldást hozott, nagy szelleme a nevelés mezején a mi utainkat is bevilágítja s alakja előttünk is ... »éltető eszmévé finomult, mely fenmarad s nöttőn nő tiszta fénye, a mint időben, térben távozik.» Comenius eszméket képvisel, melyek programmá váltak, pusztában vezérlő lángoszloppá emelkedtek a késő unokák előtt. Nem lehet czélom a nagy paedagogus egész eszmei gazdagságának bemutatása ; de kettőre, paedagogiai jellemének két legpraegnánsabb vonására kötelességem ez ünnepélyes órában rámutatni: az egyik az, hogy a nevelés és oktatás terén csak az oly reformnak van helye és jogosultsága, mely az emberi haladás örök törvényeivel megegyezik; a másik az, hogy az általános műveltség csak akkor számíthat nemesítő , embereket és népeket újjá teremtő s boldogító hatásra, ha alkalmazkodva egy-egy nemzet szelleméhez, felfogásához jelleméhez és nyelvéhez, nemzeti kultúrává válik. A tizenhatodik század hitjavitása hatalmas lendületet adott a közoktatásnak, s mint a lelkiismereti szabadság hirdetője, a népmüveltség s népnevelés szegeletköveit rakta le. Azonban a középkori scholasticismus ködéből való kibontakozás nehéz volt. A tizenhatodik század paedagogusai inkább terjedelemben, mint belső tartalomban s módszerben javították a tanügyet. A tudományosság maradt továbbra is »iskolai« tudományosság, mely elzárkózva az iskola falain kívül levő nagy társadalomtól, érintetlenül hagyta a gyakorlati életet- A tanulók *) Előadatott a soproni tanítóképző-intézet által f. é. márcz. 27-én rendezett Comenius- iinnepen.
