Evangélikus Népiskola, 1889
1889 / 4. szám - Molnár Sándor: Észrevételek a bibliai történetek magyarázásáról
Ill ha testünk elmúlik is, magához veszi lelkünket a mennybe, hol nincsen fájdalom, nincsen bú, és csalódás; hanem csupa öröm, szeretet és boldogság. A mint Jézus harmadnapra feltámadott, úgy mi is, mido eljön az óra, melyben Isten a szunnvadozókat szólítja; minden halottakkal feltámadunk új életre! Régen érzett szükségnek felel meg az „Evangélikus Népiskola1' midőn a prot, vallásoktatás feladatának, tananyagának, részletes tantervének és tanítási módjának megbeszélését tűzi ki czélúl és arra szólítja fel a hazai evang. tanítóságot, hogy ehez kiki legjobb meggyőződése szerint szóljon hozzá. Ezen felhíváshoz én azt akarom még hozzátenni, hogy nem szükséges az, hogy e tárgyhoz szólók rendes értekezésekkel lépjenek fel — ennek hivése sok tanítót visszariasztana attól, hogy itt elmondja azt, amit meghallani igen jó volna, — hanem kiki mondja el innét is, onnét is tapasztalatait és észrevételeit. Sokszor egy odavetett észrevétel többet ér egy terjedelmes értekezésnél. Ezen intenczióból teszek én is e sorokban néhány észrevételt a bibliai történetek magyarázásáról. Már a régebbi tantervekben találunk arra utasítást, hogy bizonyos számú bibliai történetet katekizálni kell. Tapasztaltam, hogy sok tanító ezt úgy fogta fel, hogy a katekizalás alapjáúl felvett bibliai történetnek egy hosszú lére eresztett vallási elmélkedésnek kiinduló pontjáúl kell szolgálnia és a katekizácziónak különös érdeméül tudja azt be, ha minél meglepőbb és a hallgatókat bámulatra ejtobb dolgokat tud általa kifejteni. Megengedem, hogy a bibliai történetek ily módon való katekizálása igen értelemfejlesztő lehet, de nem hiszem, hogy a vallásos kedély nevelésére alkalmas legyen. A bibliai történetekből kifejtendő tanulságoknak különösen két követelménye tartandó szem előtt; először, hogy csakugyan azt a tanulságot vonjuk ki belőlük, a melyért a szentirás azt előadja; másodszor, hogy a tanulság a gyermek előtt könnyen átlátható, a történetből mintegy kiérezhető legyen, annyira, hogy bármikor jut eszébe a történet, vele együtt, tőle elválaszthatatlanúl jusson eszébe egyszerre annak tanulsága is. A fejtegetésre pedig csak azt jegyzem meg, hogy ha a gyermek a történetből már eleve sejtett tanulságot szóval is ki tudta fejezni, mellőzzön a tanító minden hosszadalmasabb fejtegetést, mert az csak a történet élénk benyomásának rovására történik. Nem lesz itt több teendő, mint oda illő szent Írási versek, egyházi énekek, közmondások vagy versikék betanítása által a bibliai történet által keltett hangulatot élénkebbé és tartó- sabbá tenni. A hosszadalmas fejtegetés már azért sem szükséges, mert a bibliai „Jézus! kit mint halva látok, De keresztfán is imádok, E végső hét szavaidat, ölint annyi tanításidat. Mélyen szívembe beírjad. Végét pedig életemnek Úgy érhessem, hogy lelkemnek — Veled, Atyádnál holtomban — Helye legyen országodban, S mennyei boldogságodban!“ D. é. k. 69. sz. 10. és 13. v.
