Evangélikus Naptár, 1996
Megemlékezés halottainkról
ÉLTES GYULA (1936—1994) Budapesten született, de az elemi iskola osztályait Soltvadkerten járta, majd a budapesti és kiskunhalasi református gimnáziumban folytatta tanulmányait. Budapesti Teológiai Akadémiánkon készült a lelkészi szolgálatra és 1963-ban a fasori evangélikus templomban avatták lelkésszé. Már előtte 1961-ben kötött házasságot. Soltvadkerti segédlelkészi évei után 1968-ban Kisapostag pásztora lett, s feladatai közé tartozott a „templomnélküli város” — ma Dunaújváros — szétszórt és megfélemlített evangélikusainak összegyűjtése. Parókiaépítés, templomtatarozás gondját vette vállaira. 1977-ben a Dörgicse—Kővágóőrsi gyülekezet hívta meg lelkészül. Itt is a szórványmunka izgalmai, fárasztó útjai őrölték erejét. 1987-ben megrokkant egészsége miatt nyugdíjba kényszerült, de ha tehette, örömmel szolgált vagy segített társainak. Még készült 1994 augusztus elején a kővágóőrsi orgonaavatásra, de az Úr hazahívta addigra megfáradt szolgáját. NÉMETH ZOLTÁN (1913—1994) Csáktornyán született. A soproni teológiai évek után többfelé volt segédlelkész, majd Tolnanémedi pásztora lett. A háborús években tábori lelkészfőhadnagyként járta meg a frontot és kétéves hadifogság próbálta meg testi-lelki erejét. Hazakerülve, Pápán, Tésen és Várpalotán lelkészkedett, de 1957-ben fél esztendeig (miként maga írta) „a demokratikus államrend elleni izgatás miatt fog- vatartották”. Emiatt később egyházi állást sem kapott, ezért 1962-től a várpalotai szénbányáknál dolgozott. Előbb csillésként, majd aknaírnokként, utóbb a Vörös- keresztben tudott elhelyezkedni. Szorgalma révén a véradó mozgalom vezető alakja lett és országosan kiemelkedő munkát végzett ezen a téren. Cikkeket írt és \ előadásokat tartott. Keresztjét erős hittel és derűvel hordozta. Halála előtt egy esztendővel a népjóléti miniszter Pro Sanitate emlékéremmel tüntette ki. Az emberi tisztesség lelkes hirdetőjeként jó példával járt elő a várpalotai gyülekezet presbitériumában. DR. ZOLTAI GYULA (1918—1994) Nemcsak korai árvasága, hanem gerincferdülése is meghatározó lehetett életére. Szorgos és precíz munkával igyekezett megállni a helyét. Kitűnően érettségizett katolikus gimnáziumban, jól vette az akadályokat a soproni teológián is. 1941-ben avatta lelkésszé Kapi Béla püspök. Több gyülekezetben segédlelkészi, helyettesítési szolgálatot végzett, míg a Pécs melletti Vasas-Maráza missziói egyházközség szervezésével bízták meg. Szórványmunka, templomépítés gondja jutott osztályrészül. Az új egyházvezetés előbb Tiszaföldvárra hívta az esperesi munkakörbe, majd később a budahegyvidéki gyülekezetbe helyezte. 1963-ban azonban lemondott lelkészi állásáról, s jogi tanulmányok után, doktorátust is szerezve, az idegenforgalomban helyezkedett el. Csoportvezetőként vonult 1989-ben nyugalomba. 118