Evangélikus Naptár, 1993
Sümeghy József: Iskolában hitoktatunk
Iskolában hitoktatunk Egyházunknak mindig is szívügye volt az iskola! Egyházi iskoláink egyik feladata éppen az volt, hogy az ifjúságot belenevelje az egyházi életbe, az egyháznak - de a társadalomnak is —, evangéliumi hitü és tiszta erkölcsű, Krisztust ismerő és tudatosan követő, széles látókörű, mélytudású tagokat és vezetőket neveljen. Sajnos egyházunk felső-, középfokú iskoláit és a gyülekezeti elemi iskolákat a második világháború után elveszítette. Nagyon vegyes érzéseket tartalmazó szóval: „államosították” iskoláinkat. Kezdetben megígérték a kötelező iskolai hitoktatást, utóbb ez már önkéntessé változott, majd meg is szűnt. E sorok írója lehetőség szerint közel félévszázadig az elődök építette iskolákban tanította a hittant. A „hittanbeíratások” megfélemlítése, a szülök megfenyegetése, hazug manipulációk és megalázások fájó emlékeket idéznek. Ugyanakkor szülők bátor hitvallását és kiállását is láthattuk! Olyan emlékek ezek, amelyeket egyháztörténet-írásunknak kell majd megörökítenie! Hazánk csodálatos, vér nélküli felszabadulása idején országos vita alakult ki az iskolai hitoktatásról. Számunkra Krisztus Urunk parancsa, Luther Márton reformátorunk bölcs tanácsai, ősi iskoláink több száz éves története, ezek tanító-nevelő szolgálata, ma pedig országunkban tapasztalható mérhetetlen erkölcsi züllés látása - világosan megoldotta a kérdést. Az Úr Isten történelemben munkálkodó keze újból megnyitotta előttünk az iskolák kapuját. A budapesti Fasori, a soproni Líceum (gimnázium) után számtalan falusi és városi általános és szakiskolába bemehetett egyházunk munkása, hogy ott a már szabadon jelentkezett fiatalokat tanítsa. Nagy hűséget, fáradságot igénylő nehéz munka vár itt a hitoktatóra. Tanítanunk kell azokat, vagy azok gyermekeit akiknek az egyházzal évtizedekig semmi kapcsolata nem volt. Be kell vezetnünk ezeket a fiatalokat a gyülekezet hit- és szeretetközösségébe, türelemmel és szeretettel tanítani őket és a jézusi szeretettel világítani nekik. Talán eddig meg sem keresztelt és Jézusról, Bibliáról mit sem tudó fiataloknak kell megmutatnunk a bibliai történetek igazságát, a lutheri kiskáté tömör, nagyszerű magyarázatait, az egyháztörténet érdekes, drámai eseményeit, bibliai igék szívbevésését, énekeink szépségét. Hatalmas megbízás ez! Mennyire igaza van Üdvözítő Urunknak, aki egyszer azt mondta: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába!” (Máté 9,37-38). Gyülekezeteink nagyrészt iskolát fenntartó egyházközségek voltak régebben. Még élő nemzedékek emlékezetében élnek ezek a gyülekezeti iskolák, a hűséges, nemzedékeket nevelő kiváló tanító „mesterek”! Ha gyülekezeteink most nem is tudnak iskolát fenntartani, jóleső érzés, hogy az iskolában a világi ismeretek között megszólalnak bibliai történetek, megszólal Isten igéje. Lehetőséget kapunk arra is, hogy a tanító- és tanármunkatársak közötti „forgolódásunkkal” szerezzünk hitelt, megbecsülést az evangélium ügyének — és szolgáinak! Tudjuk, hogy a hitet nem lehet „oktatni” mint a matematikát, vagy biológiát. De lehet gyermekeket szeretve, hittel és jól felkészülten úgy tanítani Isten dolgait, hogy a gyermekszívben hit támadjon és a Lélek kapcsolatot teremtsen. Jó, ha az iskolai szolgálatunkban diákjaink megérzik, hogy a hit dolgai, Isten szeretetének ismerete, az élő Jézus ott van velük az iskolában is. Az iskolai tantárgyakban arról az Úrról tanulnak, aki teremtője, gondviselője és megváltója ennek az egész világnak. 25
