Evangélikus Naptár, 1955
Elszáradt fagyöngy
I[LS^Ä®Äi>TF IFÄ©TO1OT Nem szeretem a fagyöngyöt. Kicsi, sűrfi zöld lombja haragos színű. Az emberi testen a halálos kór piros virágait lázrózsáknak nevezik. A fa „lázrózsái” a fagyöngyök. Erdők szélén mindig szomorúan nézem a hatalmas faóriások szárazon meredező ijedt ágait, amik között itt-ott élénken virít a fagyöngy kicsi zöld lombja. Él ósdi. Fáj látnom. Elszívja a fa életnedvét. Meg kell halnia a fának, hogy ő élhessen. A gyümölcse is talmi. Kicsi bogyócska, üveges a fénye. Olyan, mint amikor üvegből készítenek szőlőfürtöt. Látszatra egészen igazi, csak épp az élet csillogása hiányzik róla. A halódó nagy fának üvegesedő kis szemei a fagyöngy bogyói. Nem szeretem a fagyöngyöt. Koraőszön, amikor az erdő színekben sírja el halódó bánatát s mondja el hosszú, csendes meséit, a Blikkben jártam. Napokon át barangoltam sűrű erdőiben s kapaszkodtam le-föl a szikláin. Leültem szót váltani a mészégetőkkel, míg sűrűn szállt a füst a kis piramis tetején s öles hasábfákat nyelt el benne a tűztér fehéren izzó pokla. Lehajoltam a légyölő galóca fehérpettyes piros sapkájához s nagy távlatokat kitáró csúcsokra másztam. Hallgattam a Szalajka lemélyített forrásának zúgó moraját, míg fenn a szédítő magasban zörögve vitték a csillék drótkötélen a követ. Erdészek játékán derültem, amikor lámpaüveggel utánozták a szarvas- bőgést s az Istállóskő Erősének ritkaerdős oldalából hosszan felelt rá az erdők koronás királya. De a szép napok legmélyebb emléke egy elszáradt fagyöngy volt. Ilyet eddig még sohse láttam. __ A Látókövek egyikén ültem, amikor észrevettem egy dúslombú faóriás ágai között. Eddig száradó ágak között viruló fagyöngylombokra szomorodtam csak rá, — most viruló lombok között nézhettem az elszáradt fagyöngyöt. Az élet győzött az élősdi fölött. Mi mindent rejt a Bükk! Néhány perce hagytam el a kolostori romok törött gót íveit, ahol egykor apácák suhantak halkan, mint az álom, míg körüskörül az erdőt Nagy Lajos vadászkutyáinak csaholása verte fel. Amott meg balra a dédesi várrom hírei sok jajszót, könnyet és vért a török időkből. Zsolozsmát rejtő hajdani gót ívek s harci kopját rontó egykori várfalak között mindent befednek a lombok, ahol elszárad a fagyöngy is, mert az erdő életet takar és akar. Látóköveken ülve idők mélyébe figyel a szívem. Itt rózsafüzér imái neszeznek halkan, amonnan Allah-Allah harci kiáltását hozza a szél. Közöttük az elszáradt fagyöngy üzen: meghal a gyűlölség s csitul a harci zaj, mert győz az élet s a béke. Csitul a harci zaj — igaz ez? — kérdem á fagyöngyöt. Naív vagy, mint az a kievi gyermek volt, akit apja holtteste után élve dobtak a ve.. . t • 24
