Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-06-17 / 25. szám
wmuM Az orosházi gimnázium Orosházán és az egész bányai egyházkerületben nagy örömet jelent az a rendelet, mely az orosházi evangélikus gimnázium I—VIII. o. számára megadta a folyó 1943—44. tanévre az államérvényes bizonyítvány kiállításának és az érettségi vizsgálat tartásának jogát. Orosháza, ez a hatalmas alföldi evangélikus központ régen törekedett, hogy teljes gimnáziuma legyen s központias fekvésénél fogva a környék tanulni vágyó ifjúsági is ide jöhessen gimnáziumot végezni. Sok meddőnek bizonyult próbálkozás után az orosházi evangélikus egyház- községnek Orosháza politikai községgel egyetértésben és támogatásával sikerült 1937-ben a gimnázium I—II. o.-t, mint nyilvános jogú osztályt az addigi tanfolyam osztályok helyébe megnyitnia. A tanulók létszáma állandóan rohamosan emelkedett. A fejlődés később a IV. o.-nál megakadt, az V—VIII. o. továbbra is tanfolyam osztály maradt. Hogy a fejlődés biztosítékai teljesen meglegyenek, az 1943 okt. 14-i közgyűlési határozattal a bányai egyházkerület vette át mint fenntartó az iskolát. D. Raffay Sándor, a bányai egyház- kerület püspöke, bejelentve az I—VIII. o. megnyitását, a vallás- és közoktatás- ügyi miniszter jóváhagyását kérte, hogy a gimnázium most már kapja meg az I—VIII. o. számára az államérvényes bizonyítvány kiállításának és az érettségi vizsgálat tartásának jogát, mert a gimnázium teljes kifejlődésének alapjai biztosítva voltak a kerület részéről történt átvétellel. Orosháza közönségének felelősségére mutat, hogy a község a gimnázium kifejlesztése céljára a fenntartó egyházkerületnek telket ajándékozott. Ilyen előzmények után következett a vallás- és közoktatásügyi miniszter döntése, amely 1944-ben, a község alapításának 200. esztendejében gimnáziumát nyolcosztályúvá nyilvánítja. A tények fényesen igazolták azokat, akik síkra szállottak a gimnázium ügye mellett. Az önzés korszakában egy kultúrintézmény létesítése dicséretes tett s mindazoknak, kik a jövőért dolgoznak, nagy igazolásuk lesz az utókor előtt. Protestáns Diákmenza Húsz évvel ezelőtt, április 27-én, a trianoni Magyarország nagy nyomorúságának idején, az ország fővárosában, központi helyen, a Református Theo- logiai Akadémia épületében nyílt meg ünnepélyes keretek között a Protestáns Diákmenza. Az Isten által rendelt könyörülő szeretetszolgálat egyik legszebb formája indult meg ezzel a fővárosban tanuló, főleg vidékről feljött, szegénysorsú, rendkívüli anyagi és megélhetési nehézséggel küzdő, protestáns egyetemi és főiskolai ifjúságnak kedvezményes ebéddel való ellátására. A Menza teljes mértékben megfelelt célkitűzéseinek. Az eltelt húsz év alatt mintegy 3400 ifjú és leány, évenként 2 Európa pápa nélkül Szentháromság vasárnapjának nagy eseménye volt. Közel egy éven át német katonák őrizték a Vatikánt a többi európai gárdisták után. Június negyedikén Rómából kivonultak az utolsó tengelyhatalmi tankok s ezzel a kivonulással olyan időszak kezdődik a pápaság történetében, amelyre a világ protestántizmusa is joggal irányíthatja figyelmét. Érdekes, egy percig sem gondoltunk arra, ,,A pápa Európa nélkül“ címet is adhattuk volna az itt következő néhány sornak. Sok olvasónk is nehezen értette meg, római katolikus testvéreink is csodálkoztak, amikor olvasták egyházi lapjainkban, hogy a jelenlegi pápa személyét milyen rokonszenv kísérte a protestánsok részéről is. Hangsúlyoznunk kell természetesen, hogy mi is ismerjük a jelenlegi pápa enciklikáit és mi is tudjuk, hogy XII. Pius a keresztyén egység kérdésében ugyanazt az álláspontját tartja, mint az elődei: keresztyén egység csak a teljes meghódolás s bűnbánó alázat után való visszakéredzkedés után lehetséges. Azt is tudjuk, amennyire a pápai szövegek fordítása német és angol nyelvről magyar nyelvre jól történt, hogy a nem katolikusokat a mostani pápa sem tekinti tökéletes értékű keresztyéneknek a magunk keresztyénségében. Ez az ő hivatalból vállalt állásfoglalása a legkevésbé sem akadályoz és korlátoz abban, hogy mi vele szemben továbbra is a keresztyén szeretet hangján szólaljunk meg, különösen napjainkban, amikor élete legkeserűbb tapasztalataira kerül sor. Nem tudjuk eldönteni, hogy a jelenlegi pápa tényleg szövetséges párti volt-e, amint azt róla többször írták, s azt is nehéz volna bizonyítani, hogy szive jobban húzott ahhoz a tengelyhez, amelynek közelében és katonai hatalma árnyékában kezdte meg uralkodását. Mások az amerikai és angol hírek és egészen mások az Európa területén terjesztett hírek. Ismeretesek azok a kapcsolatok, amelyek őt az olasz királyi házhoz és a miniszterelnökhöz fűzték és érdekesek azok a kapcsolatok, amelyeket a háború alatt létesített Taylor és Spellman közbejöttével Amerikával és az angolszász közönséggel s nem hagyhatók figyelmen kívül azok a személyes kapcsolatai sem, amelyeket még nuncius, bíbornok és pápai legátus korában szerzett a jelenlegi tengelyhatalmak reprezentánsai és népei között. Ezek az élmények majd megmutatkoznak a közeljövőben nyilatkozataiban és cselekedeteiben. A Szentháromság vasárnapja utáni magyar lapokban politikai beállítottságuk és egyházi helyzetük szerint közöltek néhány sort a pápai udvar körül beálló változásokról. Ezek a lapok megírták, hogy a Vatikán köré szöges drótokat húztak, a tengely diplomatái közül vatikániak beköltöztek a Vatikán területére, a szövetséges hatalmak diplomatái kiköltöztek Rómába, viszont a Rómába érkezett orosz és olasz kommunisták megkezdték ,,az örök városban“ is a házak falára, az aszfaltra alkalmazott vörös agitációjukat s ebben nem kímélték a Vatikán falait sem. Mihez kezd a Vatikán Visinszkyvel és embereivel? Többször olvashatta a világ azt, hogy a Kreml szívesen akkreditáltatná követeit a Vatikánban. Ezek a hírek néha megismétlődtek. A Vatikán néha hallgatott, néha tiltakozott az ilyen kísérletek ellen. Máskor a Kreml nyilatkozott úgy, hogy legnagyobb ellenfele a Vatikán. Mindenkivel meg tud egyezni, csak éppen a Vatikánnal nem. Ennek a hírnek kapcsán repült fel többször az a kacsa, főként pesszimista és a pápai hatalom csorbít- hatatlan épsége mellett viaskodók táborából, hogy miután Olaszország egésze nem védhető meg: költözzék el a pápa Olaszországból és a háború tartamára székhelyét tegye át valamelyik délamerikai államba. Sokan gondoltak akkor arra, hogy ez a cselekedet az európai katolicizmust erősen megviselte volna. Volt még nehány ötlet, amely már megszületése percében sem érdemelte meg a nyomdafestéket. Akár Umberto kezében lesz a hatalom, akár új minisztérium irányítja a délolasz politikát, a Vatikánnal többször kell majd megbeszélést folytatniok. Az angolszász diplomáciának bizonyosan megvannak máris az elgondolásai e tekintetben s a Kreml megtalálja szövetségeseinél a lehetőséget arra, hogy emberei a pápai állam területére necsak
