Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-05-27 / 22. szám
BMcmaBBtr Szóvátesszük ... hogy megszívlelendő szavakat mondott az összefogásról egyik vezető kormányférfiunk. Szavai nem csak azért méltók a megszívlelésre és a meghallgatásra, mert a másik oldal felé, az elmúlt politikai korszak emberei felé hirdetik a megbékélés és megbocsátás szavait, hanem azért is, mert figyelmeztetik a jobboldal embereit az összefogás szükségességére. Ma, amikor hatalmas külső és belső ellenség ellen küzdünk, nem szabad azon vitáznunk, hogy ezelőtt pár évvel, vagy pár év óta „ki volt egyedül”, hanem inkább azon kell törnünk a fejünket, hogy mit tegyünk, hogy ne legyünk egyedül, hanem velünk együtt legyen az egész Magyarország, és szívvel-lélekkel segítsen felépíteni az új birodalmat. Ma hem szabad a régi pártpolitikai harcokba süllyedni, hanem az . egységes és egybefogó elveket kell szemmel tartani és követni, úgy, ahogy immár mindig jobban ezt teszik az egyházak is, félretéve a különbségeket. ... hogy egészen pokoli ötleteket közölnek az újságok a légiháború elfajulásáról. Már nem is vesszük annyira számba a templomok, kórházak, iskolák, műemlékek, lakóházak pusztulását, mint inkább az emberirtásnak mindenféle robbanó dolgok által történő híreit. Csak azt mondhatjuk, hogy maga a sátán szabadult el a világon és öltötte fel a keresztyénségét képét, hogy megutáltassa azt. Mint valami antikrisztus garázdálkodik, keresztyéni szólamokat hirdet, vallásszabadságról, egyenlőségről prédikál és közben robbanó babákat, mérgezett cukorkákat, robbanó élelmiszeres zacskókat szór szét, hogy gyermekeket tegyen nyomorékká vagy öljön meg. Heródes ötlete ez, aki egy miatt sokakat öletett meg. De hisszük, hogy nem éri el a célját, mint Heródes sem érte el. Krisztus megmenekült, a gyilkos elveszett, ha ártatlanok pusztultak is el. Most is így lesz, hiszen van igazságos és büntető Űr, Isten az égben! ...hogy a most mutatkozó elcsende- sedési időszakban valahogy elhallgattak íróink. A közönség, úgy látszik, nem mutat olyan nagy érdeklődést az irodalom és tudomány mindenféle megnyilvánulása iránt, mint eddig. De ez nem is váratlan jelenség. A nagy kultúr- szomjnak oka a pénzbőség volt és az ú. n. „okos” gazdálkodás, amelyik értékekbe igyekezett menteni mindent. Most viszont, amikor a bombázások tönkretehetik az értékeket: sokkal jobbnak látják a könnyen eltehető pénzt. Azért persze nem kell megijednünk, ami igazi érték volt, a szellemnek, a tudománynak, az irodalomnak igazi kincse, azért megadják ma is a pénzt, épúgy, mint eddig. Csak a talmi, a felfújt irodalom és a felfújt nagyságok tűnnek el, jogosan és remélhetőleg végérvényesen. Nem baj az, ha kevesebb lesz a megjelenő könyvek száma, legyen csak súlyosabb és jobb a tartalma. Akkor talán könnyebb lesz választani és nemesebb lesz a verseny is. vkm. Zsidók áttérése Ezt a kérdést különösen sok irányból lehet vizsgálat tárgyává tenni. Az egyént, politikai, társadalmi, gazdasági, történeti, világnézeti, fajelméleti és vallási szempontok irányíthatják az elbírálásánál. Ebben a lapban csupán egyetlen nézőpontból vizsgálhatjuk a problémát s ez a keresztyén vallás bibliai tanítása. A probléma valóban megvan. A jelenleg foganatosított rendelkezések nem vették le a napirendről, sőt ismét odalendítették. Sok lelkésznek okoz lelkiismereti gondot, mit cselekedjék. Az egyházegyetem a múlt évi közgyűlésén hozott egy szabályzatot az áttérésekről, de azt már a közismertté válása idejében túlhaladta az eseményekben gazdag jelen. Az ma csak a minimum lehet, amelyet az időtartam tekintetében nem ajánlatos betartani, mert ebben a vonatkozásban nagyon keveset kíván. Szigorúbb mértékre van szükség. Hivatalos helyekről eredő utasítások többet követelnek. Közöttük és az életbeléptetett szabályzat között az eltérés szembetűnő s ezt minél előbb meg kell szüntetni. Az érdekelt lelkészek érzik a felelősség terhét és ezért azt megosztani igyekeznek. Akad olyan, aki a presbitériumot vonja be, amit nem találok helyesnek, mert ez nem ennek a szervnek a hatáskörébe tartozik. Nem is vált be. E helyen nem részletezem az okokat. Mások az esperest vagy a püspököt vonják be a dologba, amit már helyesnek tartok, mert ezek hivatottak arra, hogy a lelkészeknek tanácsot, iránvítást adjanak s a lelkésznek az ezt követő eljárását fedezik s neki hátvédet nyújtanak. Erre is volt és van szükség. Nem egy lelkész érezte a káros következményeit annak, hogy nem a kellő gondossággal és körültekintéssel kezelte ezt az ügyet. A probléma sok esetben bonyolult is. Tapasztalatból állítom hogy olyan eseteket hoztak elém, amelyeket nem lehetett a kiadott utasítások sémája szerint elbírálni. Ez azonban természetes, hiszen a lelki kérdések megoldásánál nem lehet egészen sablonosán eljárni. Itt már érintettem, hogy lelki kérdést kell keresni az ügyben és mint ilyennel kell vele foglalkozni. Aki nem ebből a szempontból nézi, teljesen helytelenül ítéli meg és téves következtetésekre jut. Helytelenül ítéli meg a keresztyénséget az a zsidó, aki a sújtó rendelkezések elől az egyház védelme alá igyekszik menekülni, mert reméli — nem tudom, milyen alapon —, hogy mentesül a bántó megkülönböztetés, az anyagi hátrányok hatása alól. Akik ilyen célok érdekében keresik fel a lelkészi hivatalt, azok föltétien elutasításban részesüljenek. Ezt az elvi álláspontot azonban nem csupán a zsidó áttérőkkel szemben kell érvényesíteni, hanem a más egyházakból ielentkezőkkel szemben is. Az áttérési statisztika nagy számadata ne legyen irányító. Valljuk be nyíltan, hogy ezen a téren minden egyháznak, sok lelkésznek van vétke. A jelen problémája indíthatna minden egyházat, minden lelkészt az eddig követett eljárás felülvizsgálására. Lehetségesnek tartom, hogy mi ezen a téren kevesebbet vétkeztünk másoknál. Alkalmazzunk egyenlő mértéket a betérők indító okainak vizsgálatánál! Helytelenül ítélik meg azonban azok is a keresztyénséget, akik a falakon belül vannak s olyan utasításokat sürgetnek, amelyek megtiltják, vagy legalább átmenetileg felfüggesztik a zsidók számára az áttérést. Sehol se találhatunk ennek az álláspontnak az igazolására bibliai alapot. A keresztyénség a missziói parancsot, melyet Krisztustól kapott,, nem alkalmazhatja politikai fordulatok szerint, mert az időfeletti. Semmikben se tudom a keresztyén egyházat olvan társaskocsihoz hasonlítani, amely a ,,megtelt“-táblát leeresztve halad át az egyes állomásokon s nem törődik az ott felszállásra várakozókkal, hanem a jóérzés szánakozásával, vagy a káröröm gúnyos mosolyával vágtat el a szerencsétlen lemaradók mellett. A keresztyénségben mindig van hely és a királyi mennyegző példázata szerint a mennyei gazda nem látja zsúfoltnak a kegyelem terített asztalaitól telt termét. Amelyik keresztyén egyház megszünteti — időlegesen bár — a missziót, annak felülvizsgálat alá kell vennie, valóban keresztyén anyaszent- egyház-e? A zsidókérdésben az egyháznak missziót kell látnia, tehát térítést. 4
