Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-05-27 / 22. szám
BWmifflFT Pünkösd ajándéka Jézus maga ezt a nevet adta Szentiéleknek: Vigasztaló. A háborúnak ötödik évében, amikor mindinkább közeledik az egész világra nézve a háború elviselhetőségének határa, a Szentléleknek erre a nevére figyeljünk fel. Természetesen elsősorban önmagunkon érezzük azt, hogy vigasztalóra van szükségünk. Még a legbátrabb, legkitartóbb és áldozathozatalban legfáradhatatlanabb keresztyén szív is érzi, hogy mialatt terhei folyton növekednek, erősítésre és bátorításra van szüksége és tisztán a maga erejéből mindent elhordozni nem képes. De a kinek-kinek jutó terhek, nyugtalanságok és nyomorúságok együttesen az egész emberi világ életét teszik nehézzé és ma mindenki szom- júhozik, legalább egy kevés, legalább egy-két napra elégséges vigasztalás után. Pünkösd ajándéka a vigasztalás. Nem az emberi szenvedések tekintetében, hanem a keresztyén lélek élete szempontjából. A Szentlélek tesz bizonyságot az Atyáról és a Fiúról. Mégpedig olyan bizonyságot tesz, amelyik feljebbvaló minden emberi vigasztalásnál. Mert mialatt az emberek ilyen öldöklő háborúba keveredve pusztítják egymás életét, városait, tulajdonait és senkisem Í érezheti biztonságban sem a tulajdonát, sem a jövendőjét, ezen az ünnepen minden emberi hitnél magasabb bizonyságtétel történik arról, hogy a Teremtő Isten gondviselő Atya, a háború nincs az Ő tudta nélkül, de nincsen anélkül sem, hogy Istennek ne volna a háború következményei tekintetében általunk még nem tudható és fel nem ismerhető szándéka mivelünk és ezzel a világgal. Mialatt látszólag maga a keresztyénség is megrendül és válságba jut az evangéliumellenes élet és cselekedetek miatt, a Szentlélek bizonyságot tesz arról, hogy a keresztrefeszített és feltámadott Fiú a világ örökkévaló Megváltója, akinek a keresztfája árán mindenből, nemcsak háborúból, hanem kárhozatból is van menekvés. Erről az Atyáról és erről a Fiúról tesz bizonyságot a Szentlélek és az ő bizonyságtétele igaz. Luther azt mondja: ,,A Szentiélekről azt kell tanítani, hogy Vigasztaló. Ez a módszere, tiszte és tulajdonsága. Önmagában való isteni lényegéről ne vitatkozzunk, istenségére nézve a Szentlélek az Atyától és a Fiútól elválaszthatatlan isteni lényeg. Számunkra azonban Vigasztaló a a neve“. Luther azután kifejti, hogy ezt a nevet azért érdemli meg, mert arról biztosít, hogy bűneink meg vannak bocsátva, a halál meghalt, az ég megnyílt s ránk mosolyog. Másik helyen pedig azt mondja: ,,A teljes Szentháromság mindegyik személye azon van, hogy a szegény nyomorult- embert bűnből, halálból, ördög hatalmából megigazulásra, örök életre, Isten országába segítse“. Nyilvánvaló, tehát, hogy itt csakugyan egészen más természetű vigasztalásról van szó, mint amit az ember általában keres. Mert akinek szétvágta a lakását a bomba, vagy a háború forgataga elválasztotta családtagjaitól, az elsősorban azt a vigasztalást keresi, hogy majd hozzá fog jutni új otthonhoz, ismét egybekerül szeretteivel és valahol és valamiképpen folytatni fogja tudni eddig való életét. Ehelyett pünkösdi ajándékul a Szentlélek azt a vigasztalást adja, hogy az Atya megbocsátja a Fiú áldozataiért a bűnöket, hajlékot ad neki az ő atyai házában, teljesebb és magasabb életre tartja meg kegyelmesen akkor, amikor a földön való életének végére jut, vagy már át is jutott azon. A Vigasztaló tehát nem a régi élet visszatérését, hanem új életet ígér. Hit nélkül ebbe nem lehetne belenyugodni, mint ahogy a hitetlenek nem is akarják bevenni ezt a vigasztalást, azok azonban, akik a hitből valók és a hitben vannak, megtanulják abból, hogy Isten többet ad, mint amennyit mi kigondolunk, mert mást ad és másképpen adja, mint ahogy várjuk. Pünkösd ajándéka tehát más életről beszél és lényegében azáltal vigasztal meg, hogy ezt a szenvedésekkel és nyomorúságokkal teli életet azokhoz a bűnökhöz köti, amelyeket nekünk kegyelmesen megbocsát. Ha a hitnek ezt a titkát megérted, azt fogod mondani a Szentiélekről, amit pünkösdi énekünk így mond: ,,Óh mi édes Vigasztalónk! . . .“ 1
