Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-05-06 / 19. szám
A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme, Istennek szeretete és a Szentléleknek közössége legyen és maradjon mivelünk mindnyájunkkal! Ámen! . Vészterhes időkben veszem át a dunáninneni evangélikus egyház- kerület kormányzását. Lángokban áll körülöttünk a világ, a lángok határainkat is körülnyaldossák. Hazánk felett is vijjognak már a halálmadarak. Pusztulás, halálhörgés, gyász, könny és menekülés jelzi röptűk irányát. Mintha felcsapódtak volna a poklok kapui és ördöghad szállta volna meg a világot. Romok alatt megbúvik és romok felett vigyorgó kárörömmel pokoli táncot jár a Sátán. Egy Bornemisza Péternek, a dunáninneni egyházkerület első püspökének hitére, tudására, erejére és fanatizmusára volna szükség, hogy a kormányos < katasztrófa nélkül tudjla átvezetni az egyházkerület hajóját az örvénylő vizek Skyllái és Charybdisei között a békés kibontakozás és új élet révpartjára. Megriad bennem a lelkiismeret, ha látom, mi van körülöttem, mekkora feladatok tornyosodnak előttem, mit vár tőlem a bennem összpontosult közbizalom, és mindezzel szemben érzem, milyen törpe, erőtlen, gyarló senki vagyok én. Ebben a döntő pillanatban gyáván meg kellene futamodnom, vagy le kellene roskadnom a felelősség súlya alatt, ha onnan felülről biztató hang nem szólna le hozzám: ,.Ne félj, mert én veled vagyok, meg ne rettenj, mert én vagyok a te Istened, megerősítlek, sőt megsegítlek és igazságom jobbjával támogatlak téged.“ Megállók hát szilárdan a számomra rendelt helyen és kinyújtom kezemet az ég felé: Uram, add kezembe Nehémiás kürtjét, hadd fújjak bele, hadd hasson el annak tiszta zengése az egyházkerület végső határáig, hadd riadjon fel és sorakozzék fel mögöttem minden evangélikus lélek, amikor felhágok az omladozó bástyákra félkézben vakolókanállal és félkézben karddal, hogy belekapcsoljam Jeruzsálem falai újjáépítésének a léleképítés, az egyházépítés és a nemzetépítésnek szent munkájába! ^ Ennek a világháborúnak legnagyobb pusztítása nem abban áll, hogy virágzó városok pillanatok alatt vigasztalan romhalmazzá válnak, s onnan, ahonnan percekkel előbb még az élet dala szárnyalt, füstoszlopok törnek ég felé. A tűz kialszik, a füst elszáll, az élet dala újra zendül és a romokon új város, új világ épül. Persze csak az a kérdés, hogy milyen. A legszörnyűbb pusztítás az, amelyet a háború a lelkekben visz véghez. Sátáni erők féktelen garázdálkodása megingatja hivő lelkek- nek Istenbe és az erkölcsi világrendbe vetett hitét. Keresztyén népek égbekiáltó embertelenségei ledöntik a helyes emberértékelés és az emberszeretet tartó pilléreit A hirtelen helvzetváltozások, az idegfeszítő bizonytalanság, a jog és igazság hitelvesztése, az ,,aki bírja, az marja“ elvének kíméletlen érvényesítése, minden nemes és szent lábbal tiprása megrendíti a lelkek jövendőbe vetett reménvségét. Pusztulás fenyegeti az emberben mindazt, ami magasabbrendűségének ismérve. S mint a hiéna- és a dögkeselyűhad a romokat, aljas bűnök szálliák meg a lelkeket. Kard kell ide és vakolókanál! Kard: kiűzni, kiirtani az ős ellenséget, mely eddigi sikerein nekimerészkedve, elérkezettnek látja már az időt arra, hogv Krisztus hatalmából kiragadja, végképp birtokba vegye és menthetetlenül örök kárhozatba döntse az embert. Vakolókanál kell ide: újjáépíteni az emberben a Szentlélek omladozó templomát s felépíteni abban újból — amelyen a szeretet és reménv kialvó lángja úi erőre kap — a hit oltárát. Ez az. első: a lélekvédelem és léleképítés eszközeivel újjáépíteni a roncsolt lelkű embert, mert csak ép. eleven építőkövekből épülhet újjá az egvház és a nemzet is. * A lélekvédelem egyben egyházvédelem és a léleképítés egyházépítés is. Evangélikus egvházunk különösképpen ki van téve ma az idők ostromának. A szabad egyéniségre és autonóm közösségre nem kedvező a szelek járása. lefolyt püspöki beiktatáson nem is hangzottak el a máskor olyan nagy számban egymásután következő hivatalos üdvözlések, mert az új püspök így , kérte a megjelenteket is. Kívánjuk, hogy a dunáninneni egy- i házkerület életét, amelyet az utóbbi esztendőkben egymásután megnehezített az egyházkerületi elnökség soraiban bekövetkezett halálozás, illetve meg- üresedés, zavartalanul induljon el "és zavartalanul folytatódjék a munkaszeretetéről, tetterejéről, szervezőképességeiről és jo példaadásairól már régebben ismert új püspök vezetése alatt. Láttam őket Kétségkívül fővárosunk eddig a legerősebb légitámadást az első alkalommal kapta. Súlyosabbá tette ezt a támadást az is, hogy minden várakozásunk ellenére, meglepetésszerű volt. Amiről eddig csak újságból olvastunk, fájdalmas hirtelenséggel a nyakunkba szakadt. Távol áll tőlem és lapunktól is, hogy a támadás technikai és pusztító erejével foglalkozzunk. Bennünket a lelki és szellemi vonatkozások érdekeltek mindig, de főképp ebben a tömör tragédiában. Egyházi főhatóságom 1941-ben bízott meg közép- és külsőferencvárosi területen lakó evangélikusok szervezésével. Ebben egyetlen cél vezetett: megismerni a nyájat. Három évi munka után éppen a bombázott munkástelepeket, ismertem meg. Ebben a megismerésben különösen segített az, hogy a gyáliúti iskolában minden vasárnap és ünnepnapon istentiszteletet, bibliaórát tartottunk és a pásztori látogatás e területen volt a legintenzívebb. Istentiszteleteink látogatottak voltak, bombázás előtti vasárnapon. mintha csak érezték volna, különösen sok hivő vett részt az istentiszteleten. Az istentisztelet végeztével minden alkalommal kedves beszélgetés volt a lelkész és hívők között, melyben a gyermekek 'vitték a főszerepet a szülők mellett. A délutáni bibliaórán valami különös előérzettel Jézus szenvedéséről elmélkedtünk. A bibliaóra középpontjában Krisztus, az ártatlan bárány állt. Hegyi Lajosné különösen hűséges testvérünk állt előttem két kisleányával utoljára; ezekkel a szavakkal búcsúzott: „Olyan nyugodt vagyok, mikor a bibliaóráról hazamegyek”. Másnap hétfő jött és a pusztulás. Megvallom, ma sem vagyok még abban a helyzetben, hogy a fenti vasárnapi kép után a hétfői és keddi kép rám gyakorolt hatását hűségesen és pontosan papírra tudjam vetni. Életem legszomorúbb és legfájdalmasabb nagy- hete Rözetkezett. Április 4-én délelőtt kötelességemhez híven a Ranolder- és Thaly Kálmán-utcától az egész bombázott területet bejártam, ami a késő esti órákig tartott. Férfi természetem keménysége szilárd volt az István-kórház sebesültjei között, ahol megtaláltam Nemeskéry Lajost, Luther-Szövetségünk elnökét, kinek két helyen tört el a lába. Szilárd maradtam a László-kórház romjai és halottai között, ahol a portás tüzetesen elmondta a rombolás lefolyását, mert nem volt ideje már az óvóhelyre mene- I külni. Halottaink száma már emelkedett. 3
