Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)

1944-04-29 / 18. szám

gépet. Ekkor már lángolt az egyik motorunk. Előre nyúltam, rángattam a zubbonyát. Ki kellett ugram. Háromszáz méterről ugrottam le. Nekem sikerült, neki nem”. Szája megrándul, nézi a főhadnagy koporsóját, hős parancsnokára gondol s lelkében egymást kergetik az emlékek. Mi, akik szavait halljuk, újra megerősödünk abban a tudatban, hogy mind hősök voltak ők . . . Holtak és élők, elköltözöttek és itt maradottak egyaránt. Hősei, harcosai egy boldogabb, dicsőségesebb jövendőnek . .„

Légo parancsnok a temetőben.

Pár nappal ezelőtt történt. Vasárnap déli támadás idején jégeső módjára hullottak a repeszdarabok az Üj köztemető közvetlen közelében is. A sírok mögé elbújt férfiak és nők hangos jajveszékeléssel nézték az eseményeket. Egyszerű, munkáskülsejű légoparancsnok asszony bátorította a félelmetes szívű és csüggedező lelkeket: ,.Isten kezében vagyunk. Isten szeret és megment minket”. Minden szava bátorítás volt, pedig — mint bevallotta — maga is megremegett a lelkében. „De nem tehet mást az ember, írnes fontosabb kötelessége, minthogy magát erősítse és másokba is biza^at öntsön”. Ilyen nőkre volna szükség az életnek minden vonalán, különösképpen ma. Szavain, másokat bátorító biztatásán keresztül hallani véljük az apostol szavát, amit nehéz hajóutazása idején mondott az útitársaknak: „Jó reménységben legyetek; mert egy lélek sem vész el közületik. hanem csak a hajó”. (Csel. 27 : 22.) Pásztor Pál.

A Szovjet valláspolitikája

III.

A Szovjet cserkész és ifjúsági szervezeteit szintén az istentelen- ségi propaganda szolgálatába akarták állítani. Az ifjúsági szervezetek körében is volt egy mozgalom, amely az istentelenségi munkában való részvételt szorgalmazta. Azonban a harcos istentelenek szövetségével ennek ellenére hűvös viszonyban maradtak, sőt az 1922—24. évi vallás- ellenes propagandahadjáratot is, mint nem megfelelőt, nem folytatták

Az iparos egyesületekben is megpróbálkoztak a vallásellenes mozgalommal, azonban a harcos istentelenek szövetsége itt talált legerősebb ellenállásra, mert csak a nagyobb iparos-egyesületekből voltak hajlandók néhányan — egyes istentelenek személyes közbelépésére — részt venni az istentelenségi munkában. Viszont gvakran panaszolták, hogy az iparosság kedvezően ítél a vallásosság felől. 1938-ban kapták az iparosegyesületek az utolsó utasítást a vallásellenes munkára. Az iparos-egyesületekben végzett vallásellenes munka eredménye igen gyér volt, kivéve egyes istentelenek lelkesedését.

Különös figyelmet szentelt az istentelenségi propaganda a hadseregnek. A forradalom után a serdült fiatalság körében megindult a vallásellenes mozgalom, ahol Isten durva bemocskolásával ki akarták irtani az emberi lélekből. Később már materialista szellemű oktatással bővítették ki a vallásellenes munkát, aminek azután kétségtelen eredménye is volt. 1932-ben viszont már arról panaszkodtak, hogy a munka nem halad előre egyformán a közemberek és vezetőik között, 1934-ben pedig a munka gyenge eredményén sajnálkoztak.

A vallásos intézmények és működésűk ellen irányuló támadás. A forradalom után az állam és az egyház szétválasztásával kapcsolatban minden templomot és imaházat az állam sajátított ki magának. Ennek ellenére azonban a gyülekezetek nagy nehézségek között ugyan, de megtarthatták épületedet. 1927—28-ban azután új és heves küzdelem indult a gyülekezetek ellen azzal a jelszóval, hogy a harangokat a szociális építőmunka számára kell lefoglalni, s a templomokat be kell zárni. Szinte valóságos templombezárási őrület tört ki erre, úgyhogy maga Sztálin volt kénytelen — belpolitikai okokból — lecsendesíteni a vihart. A templomok bezárása azonban a legutóbbi időkig tartott. Miközben 1914-ben Oroszországban kb. 80.000 templomot használtak, 1937-es közelés szerint Szovjet-Oroszországban már csak 30.000 imaház és templom s kb. 40.000 gyülekezet volt. Ez az adat

mmiM n

Olvastuk

I

Karácsony körül jelent meg egy kötetben Tamási Áron: összes novellája.

Ez a kötet mutatja meg csak a maga valóságos teljességében Tamási Áron írói nagyságát és tehetségét. Mert éppen a legnehezebb írói műfajban, ahol pár sorban kell megmutatni és jellemezni az élet egy-egy adott pillanatában az embert, vagy elmondani életének egy részét, úgy, hogy abból az egész ember és egész múltja és jövője kibontakozzék, éppen itt alkotott nagyot Tamási. Sokféle ember, sokféle történés kerül elénk, jönnek és mennek az alakok és mégis mögöttük állandóan érezzük, hogy ezek az emberek nem élhetnek akárhol, nem élhetnek akármikor, hanem csakis ma és csakis itt. Magyar- országon, Erdélyben. De ha érezzük is ezt, nem érezzük mellette, amit kis írók nem tudnak elfeledtetni az olvasókkal soha, hogy amiről a novella vagy a mese szól, mégsem csak ennek az országnak és ennek az esztendőnek kérdése, hanem azon túl egyetemes emberi kérdés, csak éppen jelenleg magyar, erdélyi megvilágításban és ilyen szereplőkkel. Ez az, amit Tamásit naggyá teszi és érdekessé. Alig győz betelni az ember e könyv szépségeivel.

Két híres színdarab is megjelent nemrégiben könyvalakban. Mind a kettő immár klasszikus lett. Klasszikus mivoltát éppen az bizonyítja, hogy nem csak színpadon, hanem könyvben is hat, él, utat mutat. Az egyik: Shakespeare Lear király-a, Kosztolányi Dezső fordításában (Révai), a másik pedig: Moliere Tartuffe-je, Jankovich Ferenc fordításában (Franklin). Az elsőt elég régen adták utoljára színpadon, úgyhogy nem lehet az előadáshoz hasonlítani. És mégis úgy érzi az ember, hogy amikor a sorokon fut szeme. ugyanakkor megelevenedik előtte az a történet is, amelyik szürke szavakban foglaltan fekszik A csendes, ékes szavakat nem ismerő szere- retet himnusza ez a dráma, ahol a ..szeretet nem keresi a maga hasznát. .” — A másik darab az álszer.tek ellen irányuló éles és gúnyos Moliere mű olvasása közben már szinte látja és hallja az ember azt, amit nemrégiben alkalma volt látni színpadon is. Akkor azt írtuk a darabról, hogy „pereg”, most azt kell olvasás közben megállapítanunk, hogy ez az akkori pergés sok értékes mondatot és gondolatot elsikkasztott a darabból, mert a nagy sebesség és a szétszóródó figyelem miatt nem vettük észre mindazt, amit észre kellett volna vennünk. Éppen azoknak, akik látták nemrégiben, ajánljuk különösen a könyvben megjelent darabot, újabb és újabb gyönyörűségeket fognak találni benne. kp.

A nagyszalontai fiókegyház gyásza.

: A nagyszalontai fiókegyháznak nagy gyásza van. Elhunyt egyik legbuzgóbb

, támasza, özv. Kelemen Vidáné, sz. Pfeil Selma, aki az év elején felszentelt imaterem berendezését is 5 ezer pengős adományával segítette elő. Temetése nagy részvét mellett f. hó 13-án ment végbe Nagyszalontán.

5