Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-04-22 / 17. szám
Olvastuk Hamvas Béla: A láthatatlan történet c. könyve, melynek Ünnep és közösség c. fejezetéből egyes részeket közöltünk, rendkívül érdekes könyv. Nem is évezredek, hanem évtízezredek szélességéből nézi az emberi élet és lélek láthatatlan történetét. Nagy tudással forgatja ezt a kérdést az emberi szellem szempontjából. Kiindulópontja az, hogy ma a belső vízözön katasztrofális idejébe léptünk, korszakát kezdtük meg. Néha egészen megdöbbentő tételeket állít, amit első olvasásra nehéz egyszerűen elfogadni, viszont utána sorjában jönnek világosan és megvilágítóan fogalmazott tételek, melyekben a magunk lappangó meggyőződéseire ismerünk. Könyvében csillagászat, társadalomtudomány, vallástörténet, irodalom, művészetek, fajfejlődés, mithológia találkoznak, összekeverednek egy tépelődő, nagy tudású és segíteni akaró lélekben, aki a belső özönvíz egyik szikláján áll, szemlél és egybefoglal, míg majd őt is eléri az ár. De utolsó pillanatban is hinni és reménykedni fog, hogy az ember útja az isteni létben fog végződni, amit bibliai nyelven istenfiúságnak nevezünk. Az istenfiúság közössége fejtegetései szerint be fog következni az utolsó időben. A könyv olvasása nem könnyű. Sietni nem lehet vele. De sok élvezetet ad, sok gondolattal gazdagít és az eddiginél erősebben és tudatosabban kapcsolja bele az olvasót az emberi lét, az emberi Én, az emberi közösség és az isteni lét láthatatlan történetébe. Hamvas Béla könyvét a Kir. Magyar Egyetemi Nyomda adta ki, 185 oldalon, 10 P árban. Olvasóink figyelmébe és érdeklődésébe ajánljuk. K. L. Gunnar Johansson: Élni akarunk c. regénye a finn—orosz háborúba viszi az olvasót. Különös, szókimondó, realista regény. Hősei nem szenvelegnek és nem érzelegnek, kemény férfiak, északiak. Sehol egy felesleges szó, egy felesleges mondat, mindenütt csak a legszükségesebb. Nem is csoda, háború van, amikor mindennel takarékoskodni kell, még a szavakkal is. E szótlanság mögött azonban a legkeményebb elszántság rejtőzik. Aki itt cselekszik és szerepel, az mind legyőzte már magában az emberi félelmet és ezen túl tekintve csak a kötelességet nézi. Szinte az a bibliai mondás jut eszünkbe, amikor olvassuk: „Senkiben sincsen nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja a barátaiért...” Érdekes és mindvégig feszültségben tartó könyv, érdemes elolvasni és erőt meríteni belőle a kishitűség ellen. — (Centrum kiadás.) kp. Láttuk És a vakok látnak... Hosszú Zoltán filmje végre komoly kérdést tár a néző elé. A művészi formában és megoldásban megjelenő film a törvénytelen gyermek kérdését veti fel. E kérdés kétségtelenül egyike legégetőbb kérdéseinknek, és a dolog természete miatt kissé kényes és nehéz filmrevétele és / megoldása. Azt kell azonban mondanunk, hogy a film művészi és egyben 6 az utóbbi években már 8.000.000-ra emelkedett, nemsokára 800.000-re, tehát az eredetinek mindössze 10°/o-ára olvadt le, ami valóban óriási zuhanást jelentett. Az 1932-es év eredményekben gazdag esztendő volt az istentelen- ségi munka számára. Az általános agitációs munka igen sokféle fajtájú veit. Előadásokon, tanulmányokon, népgyűléseken kívül társasutazások, látványos istentelenségi kiállítások, rádióelőadások, hangversenyek, filmek, szímdarabok rendezésének a segítségével vették fel a harcot a még érintetlen tömeggel szemben. Vallásellenes tudományos munka több egyetemen folyt. Ezzel szoros összeköttetesben adták ki a vallásellenes tankönyveket és rnunkaprogrammokat. Ehhez kapcsolódott a vallásos mozgalmak hatásának és az istentelenségi munka eredményességének az egybevetése és beható vizsgálata. A szociális szervek és intézmények a vallásellenes harcban. Természetesen valamennyi szociális megnyilvánulást a vallásellenes propaganda szolgálatába állítottak. Különösen a könyvtárak állottak a bolsevisták részéről szigorú ellenőrzés alatt. Már 1920-ban elrendelte a szovjetkormány, hogy minden ellenforradalmi és vallásos könyvet ki kell vonni a könyvtárakból. 1923-ban ezt az ,,indexet” megújították, azzal a rendelettel, hogy a forradalom előtt írt vallásos könyveket a nyilvánosság elől eltiltják s az ú. n. második könyvcsopcrtba sorozzák. 1927-ben ,,Az «elavult eszmékkel foglalkozó és a könyvtárak számára alkalmatlan irodalmat” újból meg kell rostálni, azzal a kifejezett rem- delkezéssel, hogy a vallásos könyveket el kell távolítani a könyvtárakból. Ezeket pedig vallásellenes könyvekkel kell pótolni. A vallásos könyveket külön erre a célra létesített helyekre szállították, amely a nyilvánosság számára hozzáférhetetlen volt, s csakis a vallásellenes és tudományos munka számára volt elérhető. A múzeumok sem maradtak ki a vallásellenes propagandából. Már 1923-ban Szentpétervárott, a vallástudományi múzeum helyén egy vallásellenes múzeumot létesítettek,- ugyanebben az évben a „Bez- bozhnik" c. lap barátainak központi tanácsa révén Moszkvába vallás- ellenes kiállítást rendeztek, amelyet azonban ismeretlen ok rmatt csakhamar bezártak. 1925-ben, a brjanski dómot alakították át vallásellenes múzeummá. Amikor minden templomot lefoglaltak, s a gyülekezettől elvettek, az értékesebbekben múzeumot rendeztek be. 1926-ban a vallásellenes múzeumok számára egységes programmot állítottak össze, amely szerint minden múzeum 9 részre tagozódott. 1928-ban Moszkvában központi vallásellenes múzeumot létesítettek, s ez-a következő évben a Strastnyi kolostor dómjában kapott helyett. A régi templomok, kolostorok épületeit érintetlenül akarták hagyni, s a megsemmisüléstől meg akarták óvni a közigazgatási hatóságok, azonban ez ellen, csakhamar heves küzdelem indult, amely világos, vallásellenes beállítást követelt a templomoknál. Követelte1 a közigazgatási személyek kicserélését, mert ott az előbbi rendszer tudósai é's szakértői is találhatók. Az 1930-as birodalmi kongresszuson már kimondott szovjetszellemben kezelték a múzeumok ügyét. Éles szavakat használtak a ,,polgári életszemlélet” ellen, a külföldi kémek ellen és elítéltek minden magatartást, amely a szovjettudomány és a szovjetmúzeum ellen irányul. A múzeumok feladatát abban jelölték meg, hogy a materialista világnézetet tanítsa, s a múlt még meglévő maradványai ellen küzdjön. Nadezhda Krupskaja nagy vallásellenes beszédet tartott, s parancsot adott többek közt, hogy a templomokat éttermeknek, tej csarnokoknak, gyermekotthonoknak, moziszínházaknak használják fel. Ennek a kongresszusnak igen nagy hatása volt, s az általa hirdetett útmutatásokat mindenütt ‘igyekeztek tűzzel-vassal keresztülvinni. A vallásellenes múzeumokról az alábbi adatok nyújtanak tájékoztatást: 1925-ben: 3, 1926-ban: 9. 1927-ben: 11, 1928-ban: 14, 1929- ben: 34, 1930-ban: 44, 1932-ben: 100, (a vallásellenes kiállításokkal együtt), 1935—36-ban: 30. A közoktatás terén szentén hasonló eljárás figyelhető meg. 1917- ben első dolguk volt a bolsevistáknak, hogy az egyházat az államtól, s az iskolát az egyháztól elválasszák, valamint, hogy a vallásoktatást az iskolából kiszorítsák. A közoktatás belső anarchiája és a bolsevista
