Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)

1944-01-08 / 2. szám

MNamanaET

hatást tettek, és új utakat mutattak meg a magyar jövendő felé. (Mint értesültünk, a konferencia érdekes anyagát „

Szárszó” címmel most lcönyvalakbani is megjelenteti a kiadó.)

A népi mozgalom eddig is jelentős szolgálatot teljesített már feladataink tudatosítása terén. De az a munka, amely a közeljövőben vár rá, nem ke- vésbbé fontos és jelentős. Bárhogy alakuljon is a nemzet sorsa, a magyar tudat fenntartása, erősítése és elmélyítése mindennél szükségesebb és örök feladat marad. (—y)

Láttuk

czigándi Nagy Dániel festőművész gyűjteményes kiállítását a Műterem mutatta be. A napilapok kritikái szerint a művész immár idős, és autodidakta. Prózai nyelven ez a meghatározás erősen súrolja a dilettantizmus határát. Erre nem csak képeinek téma- válliasztása, hanem főleg kidolgozása mutat. Ügy érezzük, amikor festményei előtt megállunk, hogy egy rossz értelemben vett tipikusan „kispolgári” lakásban járunk, ahol mindent megpróbálnak, hogy a lakás mutasson, de ahol az ember mégis csak erőlködést és előkelősködést érez. A kiállító művész képein is mindent megtalálhatunk a legapróbb részletekig, ami miatt aztán képei túltömöttek és nélkülözik az áttekintő, lényeget kereső és kifejező festődséget. Ilyen stílusban csak azok festenek, akiket szakemberek sohasem figyelmeztettek. Nagyon zavaró az is, hogy a kiállítási helyiség minden egyes kis zuga tele van képekkel, arról pedig ne is szóljunk, hogy a színek összehangolása terén milyen hiányok vannak. Egy-egy képe egészen naív, pl. Jézus megkísérlése. Az a póz, amelyben a Megváltó áll egy kis gőgös prédikátor póza, nem az alázatos Mesteré. A kiállítás megtekintése alatt az a kérdés izgatott állandóan, hogy vájjon mi a rosz- szabb: a meglevő tehetséget egyoldalúan tucatképek gyártására fordítani és így elárasztani „típusképekkel” az országot, mint sok művészünk teszi — vagy pedig senkivel sem törődve, büszkén arra, amik vagyunk, jól-rosszul, szinte mesterségszerűen festeni?

Monte Christo második része most került a közönség elé. Nagyjából ugyanazok érvényesek e részre, mint az elsőre. Ez a rész sem fektet súlyt arra, ami pedig eddig éppen íőerőssége volt a francia filmeknek: a drámai játékra. Megint csak elbeszél a film, de nem elég érthetően és izgalmasan. Mert ha már elbeszélés, legyen legalább izgalmas. Csak két vagy három helyen látunk egy kis drámai jelenetet, egyébként lapos. Ha meséje nem lenne ismerős: unalmas volna.

Akkor. . . címen bűnügyi filmet hozott egyik filmszínházunk. Újszerű feldolgozásban, máshol már látott minta átalakitásával került szemünk elé. Egy küzdelmes emberi élet idegenek szemén keresztül: valóban érdekes lehetőségeket ad. Ezeket a film ki is használja, igen jó drámai játékot produkál. Kissé ugyan hosszadalmas, de nem rossz film, sőt a nagy átlaghoz hasonlítva, egészen elfogadható. kp.

6

csoportban 24, — a ,.Magyar regények, elbeszélések, színművek“ csoportban 104, — a „Külföldi regények, elbeszélések, színművek“ csoportban 116, — a „Tudományos, ismeretterjesztő, művészeti és egyéb művek“ csoportjában 104 új, karácsonyra szánt mű jelent meg. Az ifjúsági és gyermekkönyvek 54 könyvvel szerepelnek. Ez összesen 402 új könyv, közöttük sok több kötetes. Egyesek már rosszabb, „hadi“ papíron és kiállításban, mások egészen kiváló papíron és formában. Ugyanakkor, amikor életbe vágóan fontos tankönyvekre nem jut papíros;- pl. a Harangszó győri nyomdája már hónapok óta nem tud kinyomatni elfogyott vallástanítási tankönyveket, vagy szükséges újakat, amelyek hiányában nem tudunk megfelelően tanítani iskoláinkban, és régi salabakarekre vagyunk utalva, diktálunk és nem jutunk magyarázathoz, fecsérelve az amúgy is kevés tanidőt. Nem tudjuk, hogy ki a felelős a papírkiutalásért, de elképzelhetetlennek tartjuk, hogy ugyanakkor, amikor finom papírokat adnak alantas értékű regények és soha nem hallott nevű „írók“ és „költők“ műveire, ellenséges országos „bestsellereinek“ újabb meg újabb kiadására, akkor ne jusson papír a tankönyveknek, amelyekből tanulnia, nevelődnie, jobb magyarrá és jobb keresztyénné kellene lennie az ország ifjúságának.- Ez a tény olyan arculcsapása mindannak a keresztyén és magyar jelszónak, amit állandón hirdetnek, hogy csak a legnagyobb felháborodás hangján lehet szólni róla.

Mindenesetre igen furcsa kultúrpolitika az is, amelyik ugyanakkor. amikor angol, amerikai, francia, perzsa, arab, hindú és nem tudom még micsoda íróktól származó könyveket özönével dob piacra, egyáltalán nem törődik a köröttünk élő népek irodalmával, igaz, hogy a csehek, románok, szerbek sohasem voltak túlságosan megértők a mi irodalmi eredményeinkkel, de vájjon azok voltak-é a fent felsorolt, jelenleg ellenséges nemzetek? És vájjon mi áll közelebb hozzánk, az angol, az amerikai, a francia vagy a középeurópai szellem? Bizony, inkább az itteni népekkel vagyunk életközösségben, mint velük, inkább rájuk kellene gondolnunk, nem pedig távoli szivárványok után nvul- kálni De legalább érdemes lenne! Ám nem érdemes: amit idén tőlük kaptunk, az nagyobb százalékban csak „bestseller“, azaz dömpingárú. Szellemüknek, irodalmuknak alantasabb tucatterméke, csak a mindenütt egyforma „polgár“ igényének megfelelő.

Igazságtalanok lennénk azonban, ha elfeledkeznénk azokról a művekről. amelyeket érdemes volt megjelentetni, mert kultúrális szempontból pótolhatatlan és utánozhatatlan értéket jelentenek. Azt hiszem, nem lesz érdektelen, ha felsoroljuk őket, már csak azért is, mert való- szinűleg olyan kis példányszámban jelentek meg, hogy nem is tud róluk mindenki. Ezek: Debreceni verses krónika 1664-bőÍ. — Kalevala, — Reményik összes versei, — Racine: Berenice, — Heltai: A bölcs Esopusnak és másoknak fabulái, — Móricz: Erdély és Illyés: Puszták népe új kiadásban, — Aristophanes összes vígjátékai, Arany János fordításában, — Dickens: Copperfield Dávid és Karácsonyi ének. (Ez

utóbbi két kiadásban is megjelent a Békés könyvterjesztő főbizomá- nyában megjelent kiadás csúnya.) — Hérodotos: Kvros és Kriosos története, — S. Maugham: Ügy mint eddig . .. (novellák), — Moliere: Tartuffe, — Shakespeare: Hamlet és Lear király, — Bornemissza P.: Ördögi kísértések, — Kétezer év festészete, — Kempis Tamás: Krisztus követéséről, — Keresztszemes kézimunkák, -— Kodály: A magyar népzene, — Wesselényi M.: Szózat.

Amint ismerőseinknél láttuk, a már befutott külföldi és magyar íróknak volt a legnagyobb sikerük. Inkább nevek, mint tartalom szerint vásárolt a közönség. Sokan be is csapódtak, tetszetős cím alatt kötött detektívregényt kaptak tíz pengőn felüli áron. Ez az eredménye annak, hogy senki sem tájékoztatja megfelelően az új könyvekről, üzleti szemponttól mentesen, a közönséget. A legtöbb bíráló fél az újonnan feltámadt érzékenységi hullámtól és csak óvatosan írja meg a véleményét, hogy esetleg üzletrontás címén pörbe ne fogják.

A mérleg tanulsága: rendeletben kellene szabályozni, hogv pl. december elseje után ne lehessen új könyvet kiadni januárig és elérni ilymódon azt, hogy a kritikusok hozzájussanak a könyvekhez, megfelelően tájékoztathassák az olvasókat. Mert csak akkor lehet gátat vetni a felburjánzott könyvkiadási láznak, ha lesznek könyvek, amikre a kiadók ráfizetnek és így tanulják meg, hogy mindent eladni és mindenen nyerni mégsem lehet. Kemény Péter.