Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-03-18 / 12. szám
EMfflIMELET megerősödését, hanem gyengülését mutatja. ... „Szigorúan rostál a könyvnapi delegáció” címmel egyik késő esti lapunkban érdekes cikk jelent meg. Alcímében közli, hogy vezetőszempontja: a fiatal írók ajnározása. A mostani könyvnapra kb. 150 kiadvány készül, azonban engedélyt sokkal kevesebb kap. A kiadók általában az általuk kiadott könyvek lefelé kerekített számának 10%-ával szerepelhetnek, illetve ezek arányában jelentethetnek meg új műveket. A könyvnapi könyvek árát is szigorúan szabályozzák, aki 3 könyvet hozhat ki, annak egyet lehetőleg 5—6 pengős áron kell adnia. Érdekes összetételű a bírálóbizottság: Hankiss János egyet, tanár, államtitkár, Vojno- vich Géza, az Akadémia tagja és Bó- kay János. Kíváncsian várjuk, ugyan kiket fog méltónak találni ez a bizottság a fiatalok közül? ... hogy Kolozs Jenő: Akikről Budapest utcáit elnevezték című könyvében hibáktól hemzsegő szöveget írt Lutherről. A szöveg így hangzik: „A reformáció megindítója Luther Márton (1483—1546), egyházalapító, fiatal korában belépett az Ágoston-szerzetes- rendbe, de nem találta meg lelki békéjét és ebben az időben alakult ki benne a reformáció gondolata. 1535-ben megalapította az általa lefektetett tanok alapján álló Luther-féle egyházat”. Jellemzően megírt szöveg. Látszik, hogy írójának fogalma sincs Lutherről, sem munkájáról. Nem térünk ki részletes tárgyalására, csak megjegyezzük, hogy 1. Luther 1520-ban szakadt el Rómától, az átokbulla elégetésével. 2. Egyházat nem alapított, hanem reformálta az elrontott keresztyénséget. 3. 1535 talán 1537, a schmalkaldeni cikkek megjelenésének éve akar lenni? vkm. * Az Egyedül Vagyunk szerkesztőségétől helyreigazítást kérünk a megfelelő sajtótörvények értelmében e híre miatt: „New-York legnagyobb evangélikus templomában febr. 27-én ünnepélyes istentiszteletet tartottak a vörös hadsereg megalakulásának évfordulója alkalmából. Nagyszámú szovjet tisztiküldöttség jelent meg az ünnepi istentiszteleten és Manning püspök a szovjetet dicsőítő jelző kíséretében adta át a vörös hadsereg egyik tisztjének Washington ezüstkeretes arcképét. A templomban tartott díszes ünnepség végén a hívők elénekelték az új szovjet himnuszt”. Tudvalevőleg Amerikában az evangélikus egyház nem ismeri a püspöki rangot és tisztséget. New-Yorkban legjobb tudásunk szerint Manning nevű magasabbrangú evangélikus lelkész nincs. Az idegen nyelvből fordító újságírók sokszor fordítanak valamit evangélikusnak, ami egyáltalán nem az. Ez esetben is valami ilyen fordítói elnézésről lehet szó, ami az európai, főként azonban a magyar evangélikusságót nagyon bántja és mélyen sérti és ezért az igazság érdekein kívül is kérjük a helyreigazítást. G. L. Eljegyzés. Hézer Béla, a békési egyházmegye gyámintézetének elnöke, egyházközségi felügyelő leánya: Margit és dr. Pipis Pál (Orosháza) jegyesek. 4 protestáns iskolákban nevelkednek, ebben a kérdésben hogy döntenek, az a jövő kérdése. A tanbeli akadályokon kívül levő akadályok pedig erős és tiszta akarattal legyőzhetők. (Pesti Hírlap, 1841. évf. 57. szám.) Ezért a legsürgősebb feladatok elvégzésére ajánlja, hogy az egy azon időben gyűlésezni szokott evangélikus és református egyetemes gyűlések azonnal kezdjék meg az egybeolvasztás nagy munkáját a vázolt módon. A gyülekezetek és egyes kiemelkedő egyházi személyek nyilatkoztassák ki az egyesülés kérdésében elfoglalt álláspontjukat. Végül alapíttassék egy, az unió célját szolgáló közös egyházi újság Székács József pesti evangélikus és Török Pál pesti református lelkész szerkesztésében, hogy így a jóakaratú gondolatcserére teret nyissanak. (A lap Protestáns Egyházi és Iskolai Lapok címén meg is indult, s működésének a szabadságharc vihara vetett véget.) A fenti néhány sor mutatja, hogy Kossuth az unió kérdését a saját korában nagyon világosan látta. Nem szédült bele se egy új magyar vallás, se az evangéliom szellemével valóban ellenkező erőszakos egységesítés ködébe. Nem akart sokat markolni és keveset fogni. Csak a kezdő lépéseket szándékozott megtenni. A kezdő lépés pedig ennyi: hajlítsuk egymáshoz egy új kereten belül a hazai protestánsok szivét s a további lépéseket tegyék meg az új felelősséggel nevelt új generációk. Kossuth uniós szándékaiból nagyon kevés, szinte semmi sem valósult meg. Terveiből mennyi volt életre való, avagy mennyi nem. eldönteni nem tudjuk. Ezt csak a történelem mutathatta volna meg. Történelmünk pedig 1849-ben olyan fordulatot vett, amelyben elsüllyesztettek minden valamirevaló magyarérdekű kezdeményezést. Egy azonban biztos. Nem kell szégyenkeznünk a „liberális“ Kossuth uniós tervei miatt, mert azoknál jobbat, lelkiismeretesebbet és tisztább szándékút a mai napig se tudott produkálni egyetlen egység- mozgalom sem. Mórocz Sándor. Kossuth Amerikában Amikor Európában és hazánkban elterjedt a regényes történelmi életrajzok irodalma, úgy vettük Otto Zarek: Egy nép szerelme, Kossuth Lajos c. könyvét kezünkbe, mint amelyik csupán egy könyv lesz a nagy és kiszámíthatatlanul hosszú sorozatban. A könyv elolvasásakor legfőképpen az gyönyörködtetett, hogy a nem magyar anyanyelvű író, idegen források alapján dolgozva, mennyire megközelítette a magyar nép legnagyobb és legjobban szeretett fia problémáinak és tevékenységének hátterét. Valóban nem kis jelentőségű az a kérdés, hogy valamely nép nagy fiai milyeneknek látszanak külföldi megvilágításban. Gondoljunk pl. arra, hogy kortársaink- között hány magyar író szerette volna elnyerni az irodalmi Nobel-díjat és ennek az érdekében, intim hírek szerint, az utolsó két évtizedben mennyi fáradozás történt, még a diplomáciai tevékenységeinket is bevonva időnként az akciókba, s az eredmény mégis elmaradt, mert a külföld nem tudta gondos értékelés alapján írókórtársainkat annyira nagyra értékelni, mint pl. Kossuth Lajost idegen állambeli kortársai. A reformáció háromszázéves jubileuma alkalmával külföldön sok érdekes cikkben és eszmélkedésben emlékeztek meg a reformáció áldásairól és abban az időben általánosan a reformáció nagy hatásait ebben a három szóban foglalták össze: szellem, személyiség és szabadság. Ez a tétel meglehetősen általános volt. Azóta is hangoztatják ezeket a tételeket a reformáció egyházain belül és kívül és ezzel kapcsolatban meg kell állapítanunk, hogy a múlt század első évtizedeiben vallástanításunk és igehirdetésünk is megragadta az alkalmakat arra, hogy e három tételt elmélyítse a gyermek és felnőtt gyülekezet tagjai előtt. Nagyjában ugyanezt tette a külföldi protestántizmus is. És ha nem tudunk és nem is akarunk beszélni protestáns egyházaink nemzetköziségéről ebben a vonatkozásban, el kell ismernünk, hogy már száz évvel ezelőtt élt a protestáns ökumenicitás ilyen elvi, gondolati alapon.
