Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-03-04 / 10. szám
keresztyénség. Ennek a hivő nyájnak minden emberi és anyagi pusztulás és pusztítás egyaránt fáj. Szenved a keresztyénség annak láttán, hogy a böjt felé tartó hivő nagy közösségek ugyanúgy megismerik a golgotái úton járást, mint a Megváltó tanítványai és hallgatói. S ahogy ezek az élmények és tapasztalatok megsokszorozódnak ma minden hivő keresztyén ember életében, meg is mozdul minden ember lelkiismerete és döntésre határozza el magát. Ma már nem titok a világ egyháziassága előtt, hogy a német püspöki és lelkészi kar, evangélikus és római katolikus egyformán hozzásímult a harmadik birodalom politikájához és azt vallja, hogy a néppel együtt üldözött és szenvedő keresztyénség vállalni akarja a teljes sorsközösséget. Űgv érezzük, hogy a szövetségesek körében nem ilyen folyamat van kialakulóban. Az olasz nép belső életében is olyan változások alakulnak, amelyekről semmiféle sajtó nem mer írni egyelőre, de titokban és egymás között mindig többet beszélnek az emberek arról, hogy jobban kritika alá kellene venni azokat a csoportokat, amelyek sok mindent Ígérnek a keresztyénségnek és a keresztyénség vezéreinek, mint azokat, akik nem ígérnek, de nem is pusztítják annyira a keresztyén emlékeket. Ezek a megnyilatkozások ma már nemcsak a hamu alatt lappanganak, hanem mindinkább a felszínre is törnek és szét terjedőben vannak a világon. Sokszor beszélhetett a történelem a semlegesített keresztyénség- ről. Erős és túlontúl céltudatos politika időnként volt olyan merész, hogy érdekből elhallgattatta a keresztyénséget. Volt azonban olyan időszak is, amikor a politika a keresztyénséggel szemben megváltoztatta semlegesítő és merev álláspontját. Ilyet igyekszik mutatni most a szovjet is, amikor a görög keleti egyházak aktívabb tevékenységét segíti. Hogy ennek az irány-, vagy szellemi-íelki változásnak milyen eredményei lesznek, még senki nem tudja lemérni. Legföljebb azt lehet megállapítani, hogy a keresztyénség 1944 télutóján érdekes hangulati változáson ment át. Ma azonban ez még olyan megállapítás, mint amikor a nagy kritikus az ismeretlen szerző nagyszerű művéről szakértőén akar nyilatkozni. Az ilyen kézlegyintéseket a nagy kritikusok többször megbánták már. Az a meggyőződésünk, hogy a többet hallgató s jól felfogott érdekből semlegessé vált keresztyénség mind gyakoribb fájdalmas felkiáltása: „elég volt!”, — lassan, de észrevehetően fog elterjedni ország- és földrészhatárokon át és a háborúval és annak borzalmaival szemben maga az ember fog egyszer felszólalni és megszűntetni a reá erőszakolt semlegességét. G. L. A templom és a hitetlenség II. Felületes módon azt kellene következtetni, hogy az emberi világnak két része van, az egyik a templomba járó és hivő és megtért és iidvözülő, — a másik pedig a templomtalan, imádságtalan, hitetlen és bűnben elvesző, elkárhozó ember. Ez nagy tévedés lenne Krisztus Urunk a magvetőről szóló példázatban az embereknek felkínált isteni kegyelem vereségeiről is tanít. És a templomban ülők között sokan vannak olyanok, akiknek szívében köves földre vagy tövisek közé hull az Isten kegyelmes igéje, sőt ott ülnek közöttük azok is, akiknek a szívéből az ördög mindenestől fogva ki fogja ragadni az Istennek az igéjét, hogy ne higvjenek és ne üdvözöljenek. Lukács evangéliumának 8. fejezetében a 12. versben lévő jézusi szavakról azt mondja Melanchton Fülöp, hogy ez a legborzasztóbb hely az egész evangéliumban, mert itt azokról van szó, akik Isten velük közölt kegyelme ellenére el fognak kárhoznk És vájjon azok. akik félig-meddig való keresztyénségükkel törik át magukat az életen és azok is, akiknek a szívéből egészen ki fogja ragadni az ördög Krisztusnak az Isten kegyelméről szóló kegyelmes evangéliumát, — vájjon azok is mind nem ülnek-e ott a templomban közöttünk, nem hallgatják-e ugyanazt a prédikációt, nem járulnak-e ugyanahhoz az úrvacsorához, mint a megtörött és megkegyelmezett szívűek? íme, itt van az a munka, amelyiknek a templomban van a helye. Itt vannak azok, akiknek a hitetlensége ellen való küzdelem megint csak mint mmisacr 30 P; 20—20 pengőt: Szentágotai Vilmos, Nagy Terézia, özv. Brélik Béláné, Reif Pál, dr. Láng Frigyes, Centgraf Károly, Fried Emilné, Boon J. W. és Tsa, Stromfeld Ferenc, győri egyház pénztára, dr. Wellmann Imre, Hlava/ Anna, Hlavay Ilonka, Szemler Etelka; 25—25 pengőt: Galon Jánosné, dr. Rásó Béla; 70 pengőt: izményi egyház. Parrag Ferenc és Hradek*-K. Lajosné adományához ezt írta az adományt beküldő szekszárdi lelkész: „Az első hálás azért, hogy őt magát, a második, hogy fiát az Űr hazasegítette a harctérről”. (Folytatjuk.) Olvastuk Ezen a héten a magyar népzenével foglalkozó könyvekről szeretnénk beszélni. A magyar népzene (ez a kifejezés szándékosan használt, bár mesterségesen alkotott összetétel) felfedezője és megszólaltatója: Kodály Zoltán. Róla szól Szöllösy András: Kodály művészete c. könyve. Részletekbe menően vizsgálja és boncolgatja Kodály művészetének egyes elemeit, alkotórészeit, származását és eredetét. Nagyon érdekesen állítja be a zeneművészet fejlődésébe és határozza meg helyét a többi népzenével foglalkozó gyűjtő és muzsikus között. Megállapítja Kodályról, hogy ellentétben a többi ú. n. népzenét, művelő zeneszerzővel, Kodály nemcsak hangulatokat, hangokat vesz át, nemcsak motívumokat használ fel, tehát nem műzenésíti a népzenét, hanem annak alapelemeit vizsgálja és alaptörvényei szerint építi fel a saját zenéjét, Kodály művészete nem a népzenétől ihletett művészet, hanem annak törvényein felépült alkotás. Éppen ezért Kodály zenéje csaknem teljesen magyarnak mondható, mert azokat a különlegességeket, amelyek a magyar népzenét jellemzik, teljesen magába szívta és feldolgozta. (Pósa K. kiadás.) Ezek után természetesen nagyon érdekes magát Kodály Zoltánt meghallgatni. A Magyarság Néprajza című kötetben szereplő hosszabb tanulmányát ugyanis füzet alakban újra kiadta az Egyetemi Nyomda. A magyar népzene rendszeres és világos feldolgozása alkalmat nyújt arra mindenkinek, hogy megfelelően belemerüljön a magyar népzene világába és meglássa azokat az elemeket, amelyek azt alakítják. Az igazi, a cigányzenétől és a műdaloktól merőben különböző népzene kerül itt szemünk elé, sok példával illusztrálva, úgyhogy valamennyien megismerhetjük. Végül pedig itt van előttünk Bállá Péter: A magyar népdal kistükre c. kis könyve, a legjobb, ami ilyenek közül az utóbbi években megjelent. A szerző sóira veszi a különböző népdaltípusokat és valamennyinél egy-egy kottával együtt leközölt példából kiindulva megmutatja: melyik miről nevezetes, melyik miért és miben magyar. Sok régi, elfeledett magyar nóta kerül így elő, egyik szebb, mint a másik. Egyetlen felesleges szó nélkül, mindenütt a leglényegesebbre szorítkozva visz végig bennünket a szerző az ötfokú dallamoktól kezdve a regős énekeken át egészen a gyermekjátékokig és mutatja meg bennük azt, ami fontos és lényeges a magyar dal megismerése céljá5
