Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-01-25 / 4. szám

BMCaikUiELS

Íz tlsö Hárton-ayermek

Hírt adtunk arról, hogy a Deák-téri Luther Szövetség egyik ülésén elhatározta, hogy a tehetősebb Luther Szövetségi tagok elvállalják nagycsaládú rminkásemberek ötödik gyermekének keresztapaságát. Ami persze azt is jelenti, hogy e gyermek neveltetését is támogatják. F. hó 19-én, vasárnap, a 11 órakor kezdődő istentisztelet végén volt a Deák-téri templomban az egész gyülekezet színe előtt az első ilyen keresztelő. Keresztapa és keresztanya a Luther Szövetség e mozgalmának elindítója, a pesti egyház II. felügyelője és az Országos Luther Szövetség ügyésze és igazgatósági tagja: dr.

Konkoly Elemér és felesége: Telegdi Róth Ilona volt. A gyermek a karácsony másodnapján született Harbach Márton Vilmos. Márton nevét Luther Márton emlékére kapja minden ilyen keresztgyermek. Másik nevét a szülei adták neki. A boldog szülők: Harbach Gyula gyárimunkás és felesége: Komenda Magdolna.

Érdekes már az az út is, hogy jutott á kis Márton Vilmos ehhez a keresztapához. Dr. Koch István, a fasori gimnázium igazgatója módja el, hogy tavaly év elején egy munkásasszony hozta beíratni kisfiát az első gimnáziumba. Egy másik kisgyermekét ugyanakkor a karján hordozta. Meghatotta a derék asszony törekvése, aki elmondta, hogy öt évig volt az ura munkanélkül s akkor még csak másfél éve dolgozott a Rézhengerművek Rt-nál a Külső Váci-úton, de a fiát már mindenáron magasabb iskolába akarta járatni. Fel is karolták a kis szőke proletárgyermeket. Tandíjmentességet kapott, a gimnázium internátusában pedig naponta jó ebédet. Derék, jó magaviseletű, jó tanuló volt a kis Harbach Feri, azért az igazgató rögtön erre a családra gondolt, amikor a Deák-téri Luther Szövetség keresztapa-mozgalmáról hallott.

S valóban az a család, amelyik öt évi munkanélküli nyomorgás után, négy gyermek és heti 16—20 pengős kereset mellett is képes annyit áldozni, hogy legnagyobbik gyermeke már gimnáziumba járhasson, megérdemel minden támogatást. Megérdemli, hogy az ötödik gyermekük neveltetésének gondja ne nehezedjék rájuk aggasztó árnyképpen, hanem megérezhessék, hogy hitük közössége segítő testvéri közösséget is jelent számukra.

Ez az első eset, de az elsőt, hisszük, még igen sok „Márton-gyermek” fogja követni. így válik majd valósággá kicsinyek és nagyok, szegények és gazdagok testvéri egysége a Krisztusban. A Deák-téri Luther Szövetség mindenesetre követésre érdemes példát adott a helyi Luther Szövetségeknek. Itt említjük meg, hogy az Országos Luther Szövetségnek pedig olyan határozata van, mely a november 10-én, Luther születése napján született evangélikus gyermekekre terjeszti ki gondoskodását.

Lelkészbeiktatás. Uzon Lászlót, a szolnoki egyházközség új lelkészét jan. 19-én iktatta be hivatalába Wolf Lajos ceglédi esperes.

2

Evangélikus diákság

G. L.-nek lapunk előző számában „Az egyetemi hallgatók egyházi vezetése” címen megjelent cikke — több helyes megállapítás mellett — végsoraiban a „lehető legpesszimisztikusabban” ítélkező világiakon is túltesz akkor, mikor a helyzetet meglehetősen reménytelennek látja. Legyen szabad tehát most az olyan világinak is megszólalnia, ki nem tartozik a pesszimisták táborába; mert vallom azt, hogy főképpen egyes — küzdelmeikben kifáradt — egyháziaknak felrázása és bátorítása érdekében, nekünk világiaknak is „mindent meg kell kísérelnünk, amíg nem késő”.

Az egyetemi hallgatók egyházi vezetésének kérdését az ifjúság egyházi vezetését s lelki irányítását érintő kérdés-complexumból kiszakítani s ettől független kérdésként tárgyalni helytelen. Sok eredménytelen kísérletezésnek vehettük volna elejét, ha idejében felismerjük, hogy az egyetemi hallgatók egyházi vezetésének sikere a középiskolai tanulók egyházi vezetésének merő függvénye.

Háztetőt csak akkor szokás építeni, ha már állnak a falak; s ha a falazásban hiba van, az épület alapozása hiányos, ne csodálkozzunk azon, hogy a fedélszék is szakadozni kezd s a ház beázik.

A bajok végső oka tehát az, hogy középiskolai ifjúságunk egyházi vezetése úgy a vallásoktatás és az ifjúsági istentiszteletek, mint pedig az ifjúságnak iskolánkívüli (egyesületi) élete szempontjából még mindig nem kielégítő. S ha nyolc évi munkával sem tudjuk ifjainkban megérlelni azt a hitet, hogy a Krisztus őket is megváltotta s azt a meggyőződést, hogy Jézust igazán Luther értette meg, ne csodálkozzunk azon, ha az egyetemi polgárrá lett ifjú a bibliát nem olvassa s templomozás idején is a Dunaparton sétál.

Iskoláinkban a vallástan csak tantárgy, melynek nem jut több idő, mint a rajznak vagy tornának. Még saját, egyházi vezetés alatt álló tanintézetünkben is jóformán egyedül a vallástanár az, ki a tantervnek megfelelő órabeosztás szerint Jézusról beszél; szerencse, ha akad egy-egy tanárunk, aki szaktárgya kezdetén is meg-megragadja az alkalmat arra, hogy evangéliumi meggyőződéséről tanítványai előtt bizonyságot tegyen s figyelmüket az „odafelvalókra” irányítsa. Az bizonyos, hogy a vallástanítási tanterv reformja s új tankönyvek kiadása mellett igen kívánatos lenne, ha evangélikus intézeteink tanárai némi theoló- giai alapképzésben s megfelelő továbbképzésben részesülnének. A vallástanítás érdeke azt kívánná, hogy a vallástanítással a legkiválóbb képességű, a gyermekeket szerető és a gyermekeket neveim tudó lelkészeket bíznánk meg. Vallástanító lelkésznek csak az való, aki parochiális állást elnyerni nem is akar, mert kivételes képességei tudatában életcélul választotta azt, hogy az ifjúságot nevelje s Istenhez vezesse.

Ami ifjúsági istentiszteleteinket illeti, azoK nem alkalmazkodnak kellően a hallgatósághoz. Más hangot igényel a fészkelődő, szórakozott kisdiákok serege és mást a már fegyelmezettebb s önálló gondolkozáshoz szoktatott felsősök csapata. Amazoknak még mese kell, vagy legalább is történet; emezekben pedig meg kell látnunk a hősökért lelkesülő, életideálokat kereső lelkületet. Egy elfogulatlan megfigyelő szerint ifjúsági istentiszteleteink hallgatóságának 80°/o-a unatkozik s alig várja, hogy a templomból szabadulhasson.

Az ifjúsági kérdéssel behatóbban foglalkozó egyházvezérek régóta felismerték s ma már egyre jobban felismerhetik annak szükségét, hogy középiskolai ifjainkat (és leányainkat) evangélikus ifjúsági szervezetekben is foglalkoztassák. E részben azonban nagy a változatosság még ma is. Van ifj. egyesület, Luther Márton kör, ifjúsági Luther Szövetség, konfimáltak köre, ifjúsági gyámintézet és evangélikus Diákszövetség, melyek mindegyike elismerésreméltó buzgósággal iparkodik ifjainkat összetartani, társadalmi tevékenységre szoktatni s az egyházhoz való hűségre nevelni; de az eredmény sok helyen édeskevés. Az evangélikus gimnáziumi értesítők idevágó jelentéseinek egybevetéséből kitűnik, hogy még egyik-másik iskolánkban a Diákszövetség rendszeresen elvégzi azt a munkaprogrammot, melyet az egyetemes egyház belmissziói kiadványa a középiskolai ifjúsággal való foglalkozás céljaira közread,